Társoldalunk:

A Fradi női kézicsapata a BL-meccs lejátszása nélkül hazatért Norvégiából

2020.09.20. 09:37

A Ferencváros női kézilabda-csapata szombaton hazaérkezett Norvégiából, pedig szombat délután a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kellett volna pályára lépnie a magyar együttesnek. Az nso.hu beszámolója szerint péntek óta inkább az foglalkoztatta a ferencvárosi küldöttséget, miként tudnak hazatérni. A pozitív koronavírus-tesztet produkáló két játékosnak kint kellett maradnia Norvégiában.

A zöld-fehérek a szigorodó beutazási feltételek miatt már csütörtök hajnalban útra keltek Norvégiába, ám hiába bizonyult mindegyik, még szerdán idehaza elvégzett koronavírusteszt negatívnak, a csütörtökön norvég szakemberek által levett minták közül két játékosé pozitív eredményt hozott. A roppant peches helyzetben a fertőzötteket elkülönítették, és újabb tesztet végeztek minden velük érintkező játékoson, edzőn, vezetőn.

A Fradi női kézicsapata a BL-meccs lejátszása nélkül hazatért NorvégiábólForrás: Orlocizsuzsanna/Fradi.hu

A lap megkeresésére a szakosztálynál szombat délután annyit közöltek, hogy – ha semmi sem jön közbe – még aznap hazautaznak, ám ennél több nem derült ki, így az sem, hogy a két érintett játékosnak az északi országban kell-e maradnia, s hogy az újra elvégzett tesztek milyen eredményt hoztak. Egyébként a BL-sorozatot itthon sugárzó Sport Tv győri mérkőzésközvetítésekor is elhangzott, hogy hazatér Elek Gábor csapata. A kérdés, hogy az FTC pályára léphet-e a szerdai bajnoki fordulóban, amikor Szombathelyre utazna, és hogy mi lesz a Metz elleni szombati BL-mérkőzéssel.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

11.00: Frissítés

A Ferencváros kézilabda-szakosztálya a közösségi oldalon számolt be róla, hogy a pozitív koronavírus-tesztet produkáló két játékosnak kint kellett maradnia Norvégiában.

"Szombaton este hazatért Norvégiából női kézilabdacsapatunk, de sajnos a pozitív koronavírus-tesztet produkáló két játékosunknak kint kellett maradnia. Köszönjük klubunk elnökének és ügyvezető alelnökének, Kubatov Gábornak és Nyíri Zoltánnak, a Külügyminisztériumnak, valamint a norvégiai magyar nagykövetségnek, amiért minden segítséget megadott nekünk a hazautazáshoz."