Társoldalunk:

Buborékban rendezik a férfi vízilabda-BL csoportkörét

2020.09.22. 13:55

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elkészítette a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es idényének menetrendjét, a főtábla mérkőzéseit "buborékban" rendezik.

Mivel a koronavírus-járvány miatt az előző szezon félbeszakadt és nem is hirdettek győztest, ezért a LEN a mostani idényben úgy döntött, hogy csak 12 csapat lesz érdekelt a sorozatban, amelynek tíz együttes – köztük az így címvédő FTC-Telekom Waterpolo – meghívásos alapon már biztos résztvevője. 

Nikola Jaksic (jobbra) és az FTC-Telekom csapata idén is esélyesként rajtol a Bajnokok LigájábanForrás: MTI/Komka Péter

A fennmaradó két helyért 18 csapat küzd meg egymással, az A és a B jelű csoportokban két-két alcsoportot alakítottak ki, itt a körmérkőzéseket követően az első helyezettek játszanak majd a BL-indulásért, de a többi helyezésnek is lesz jelentősége, ugyanis a búcsúzók az Eurokupában folytatják, a sorsolásnál pedig számít, ki hányadik helyen végzett.

A kvalifikációt november 11. és 15. között bonyolítják le, az OSC Budapesten a B1 csoportban játszik majd az orosz Szintez Kazany, a szerb Radnicki Kragujevac, a spanyol CN Terrassa és a francia Tourcoing együttesével. A Szolnoki Dózsa az A1 csoportban Olaszországban a horvát Mladost Zagreb, a francia Paix d'Aix és a görög Ydraikos társaságában szerepel.

A LEN keddi közleményéből az is kiderül, hogy a főtábla küzdelmeit úgynevezett buborékban rendezik majd meg, három különböző időpontban két-két helyszínen játsszák majd le a tíz fordulót.