Társoldalunk:

Az ismert pozitív teszt a vereséggel egyenlő a kosárlabda NB I-ben

2020.09.28. 15:24

Legalább nyolc egészséges játékos szükséges ahhoz, hogy egy csapat kiállhasson a férfi és női kosárlabda NB I 2020/21-es idényében.

A bb1.hu portál híradása szerint a szövetség (MKOSZ) közölte, egy mérkőzés akkor halasztható el, ha az előzetesen megadott 12 játékos közül nem marad legalább nyolc fő, aki a találkozón szerepeltethető.

A megadott 12 játékos között emellett legalább két olyannak kell lennie, aki megfelel a fiatal játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabálynak. Ha a fiatalok közül koronavírus-fertőzés miatt egyik sem tud pályára lépni, de egyébként a csapat le tudja játszani a mérkőzést, akkor a "fiatalszabályt" egyik gárdának sem kell alkalmaznia. Az MKOSZ az idén vezeti be azt a szabályt, mely szerint az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak a pályán kell lennie.

Az ismert pozitív teszt a vereséggel egyenlő a kosárlabda NB I-benForrás: MTI/Varga György

Ha egy csapat koronavírusra hivatkozva nem jelenik meg, és a mérkőzést előzőleg hivatalosan nem halasztották el, akkor a meccset a vétkes klub 2-0 eredménnyel elveszti, de a kiállásért járó egy pontot megkapja.

Amennyiben egy mérkőzés után beigazolódik, hogy egy csapat ismerten pozitív eredményű teszttel versenyeztetett sportolót, akkor a találkozót a vétkes csapat elveszti.

A szövetség korábbi állásfoglalása szerint a kispadon kizárólag azok a sportolók és szakemberek ülhetnek, akik az első bajnoki mérkőzésük előtt 72 órán belüli negatív PCR-tesztet tudnak felmutatni. A csarnokba történő belépéskor a testhőmérsékletet érintésmentes méréssel ellenőrzik, s a nézők kizárásával sorra kerülő mérkőzéseken legfeljebb 21-21 főnyi sportoló lehet jelen, illetve a segítőkkel és a személyzettel együtt a teremben tartózkodók összlétszáma nem haladhatja meg a száz főt.

A férfi és női NB I küzdelmei pénteken kezdődnek meg.