Társoldalunk:

Halasztást kért a Körmend az első két fordulóban

2020.10.02. 15:07

A koronavírus-járvány miatt az első két fordulóban halasztást kért a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend.

A klub pénteki tájékoztatása szerint négy sportoló is fertőzött, a felnőtt keret többi tagja pedig karanténban van, így nem áll rendelkezésükre elegendő játékos ahhoz, hogy ki tudjanak állni.

"Az MKOSZ jelen helyzetben érvényes szabályozása alapján az első két bajnoki mérkőzésünk elhalasztását kértük" - olvasható a klub közleményében.

A körmendiek szombaton, a nyitófordulóban a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatát fogadták volna.

Az Alba Fehérvár a honlapján közölte, az első forduló előtt a szövetség által kötelezően előírt tesztelés során kiderült, hogy a korábbi egy koronavírusos esetük mellett további négy játékos és egy stábtag eredménye is pozitív lett. Hozzátették, jelen helyzetben nincs meg az MKOSZ által előírt minimális játékoslétszám ahhoz, hogy pályára lépjenek az első bajnokin. A Szolnoki Olajbányász elleni, hazai összecsapásuk ezért elmarad; a bajnokság további mérkőzéseivel kapcsolatban később születik döntés.