Vágólapra másolva!
Szlovénia a "legnyugatibb" balkáni állam, és nem csak kedvező fekvése miatt. Délnyugati szomszédunk a hajdani Jugoszláviától való 1991-es függetlenedése óta a leggyorsabb ütemben fejlődik - ez igaz a sportjára is. A mostani eredményeiket látva pedig olyan kánaán jöhet néhány világszerte is népszerű sportágban, amit még mi, magyarok is megirigyelhetünk.

Szlovénia földrajzi adottságai tökéletesek ahhoz, hogy szinte minden sportágat űzhessenek az alig kétmilliós népességű országban. Ott a meseszép, alpesi tájakat idéző Triglav Nemzeti Park, amely a magyar turisták számára ismerősen csengő Bledi-tóval elkápráztatja az arra tévedőket. Vagy ott az a vékony tengerparti szakasz Olaszország és Horvátország között, amit szintén érdemes felkeresni az Adriai-tenger rajongóinak.

Szlovénia mesebeli tájai ihlették az ország sportjának változatosságát Forrás: Anadolu Agency via AFP/2019 Anadolu Agency/Fatih Aktas

Egy kétmilliós országhoz pedig egy Debrecennél alig másfélszer népesebb főváros, Ljubljana dukál, ami Európa egyik legzöldebb fővárosaként szintén „megér egy misét". Talán nem is akkora csoda, hogy egy ilyen alkotói környezetben milyen könnyen termelődnek ki világsztár sportolók az elmúlt pár évben.

Kétmillió futballkapus országa

A szlovén labdarúgó-válogatott kétszer járt világbajnokságon (2002, 2010), és egyszer az Európa-bajnokságon is részt vehetett (2000). Mindannyiszor a csoportkör jelentette számukra a végállomást.

Pechükre napjainkban a három legjobb futballistájukból kettő is a kapusposztot erősíti, a harmadik pedig magánéleti válságban szenved.

Josip Ilicicnek duplán rosszul jött a tavaszi leállás Forrás: AFP/-

Az olasz bajnokság leglátványosabban játszó csapata az Atalanta. Abban, hogy ezt a címet elnyerte magának a bergamói együttes, elévülhetetlen érdemei voltak Josip Ilicicnek. A kiváló adottságokkal bíró támadónak több okból sem tett jót a koronavírus-járvány miatti szünet. Márciusban a világ tíz legjobb formában lévő játékosa között egészen biztosan benne volt. A leállás előtti utolsó mérkőzésén, a Valencia elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján négy gólt rúgott, bejuttatva csapatát a legjobb nyolc közé.

Ekkor hazament a feleségéhez Szlovéniába, amikor rajta kapta őt, hogy egy másik férfival bonyolódott szerelmi viszonyba. Ilicic ezután a nyáron már nem is lépett pályára az Atalantában, ami a bajnokságban még így is lefocizta a Juventust, és csak az utolsó pillanatban bukta el a továbbjutást a PSG elleni BL-negyeddöntőben.

Jan Oblak a világ legjobb kapusa.

Hatalmas szerencséje van Diego Simeonénak, hogy sikerült megtartania a nyáron a Chelsea által is ostromlott, legjobb korban és formában lévő játékost. A 27 éves kapus hetedik szezonját kezdte meg az Atlético Madrid színeiben, és félelmetes statisztikákat tudhat a magáénak.

Oblak 194 La Liga-mérkőzéséből 107-szer nem kapott gólt, és sorozatban négyszer is ő lett a spanyol bajnokság legjobb kapusa.

Jan Oblak a világ legjobb kapusa Forrás: AFP/Paul Ellis

Kérdés, ilyen mutatókkal meddig lesz elég számára az, hogy az egyetlen komoly trófea, amit az Atléticóval meg tudott nyerni, az a 2018-as Európa Liga. Ha azt nézzük, hogy a Chelsea-ben igencsak visszafogott teljesítményt produkáló Kepáért 80 millió eurót fizetett Roman Abramovics, akkor Oblakért még inkább a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki saját gólvonala előtt szeretné látni őt.

Azonban mégsem ő az egyik legalulértékeltebb kapus, hanem az Interben védő honfitársa, Samir Handanovic. A 36 éves, rutinos játékos még ennyi idősen is Antonio Conte együttesének kulcsembere a Juventus elleni bajnoki versenyfutásban.

Ez már Amerika!

A szlovén jégkorong egyik fellegvárából, Jesenicéből jutott el Los Angelesbe, és vált a liga egyik legkiválóbb játékosává Anze Kopitar. A Kings 18 évesen draftolta őt még 2005-ben, és azóta több mint ezer mérkőzésen lépett pályára az NHL-ben, és szerzett közel ugyanennyi gólt és asszisztot.

Az alapszakasz és a rájátszás mérkőzéseket is figyelembe véve már 1016 pontnál jár a világ legjobb hokibajnokságában.

Kopitar számunkra is ismerős lehet, a Divízió-1 és az elit között ingázó nemzeti csapat tagjaként ellenünk is megmutatta tudását. Egy gólt ütött és egy gólpasszt is kiosztott a mieink elleni tavalyi 6-0-s kiütéses siker alkalmával. Ha azt nézzük, hogy a cseh Járomir Jágr még 45-46 évesen is az NHL-ben játszott, akkor a most 33 éves szlovénnak is lehet még pár jó éve az angyalok városában.

Luka Doncic lehet az NBA új arca a következő évtizedben Forrás: AFP/2020 Getty Images/Kevin C. Cox

Szintén Hollywood-i sztori, ahogyan Luka Doncic az iskolapadból berobbant a kosárlabdavilág legjobbjai közé. A 2017-es Európa-bajnokságot lehengerlő teljesítménnyel megnyerő szlovén válogatott talán második legfontosabb embere volt. Nála csak a torna legértékesebb játékosa, a Miami Heattel az idei NBA nagydöntőjébe bejutó Goran Dragic játszott jobban, mint az akkor 18 éves irányító.

Az Eb-arany is hatalmas bravúr volt, de Doncic még ennél is nagyobb tetteket hajthat végre az NBA-ben.

A még mindig csak 21 éves kosárlabdázót sokan már a liga arcaként vizionálják a következő évtizedre, ami tekintve, hogy Európából próbálja meghódítani Amerikát, különösen nagy tett lehet. Kivéve, ha már 19 évesen a Real Madrid vezéreként megnyered az Euroligát, és úgy választanak be a sorozat 2010-es évek legjobb ötösébe, hogy egy évvel később már a Dallas Mavericks alapembere vagy.

Az már a texasiaknál is látszik, hogy Doncic szinte egymaga képes eldönteni mérkőzéseket, és nem remeg meg a fontos pillanatokban sem. Lásd a mostani rájátszásban a Los Angeles Clippers elleni dudaszós tripláját. Dallasban szeretik az európai játékosokat: a klub történetének eddigi egyetlen bajnoki címe nem jöhetett volna össze a német Dirk Nowitzki nélkül 2011-ben. Donciccsal ennél többet szeretnének elérni: vele dinasztiát építenének.

Itt akár síugrókból is lehetnek jó bringások

Szlovénia legmagasabb pontja a 2864 méter magas Triglav. A magáról a csúcsról elnevezett hegység tökéletes a téli sportok számára. Az itt található lejtők adták az alapot a kétszeres olimpiai, és négyszeres világbajnok síelőnek, Tina Mazénak, valamint napjaink egyik legjobb óriás-műlesiklójának, Zan Kranjecnek. Amennyiben a járványhelyzet megengedi, 2021 februárjában Pokljukában rendezik meg a következő biatlon-világbajnokságot, 2023-ban pedig Planicában északisí-vébére kerül majd sor.

Primoz Roglic "ötéves terve" majdnem sikerrel járt a Tour de France-on Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Talán utóbbin lenne érdekelt a sportkarrierjét síugrással kezdő Primoz Roglic pont Planicán esett egy óriásit még 17-18 éves korában. Ez juniorvilágbajnoki címe dacára változtatásra sarkallta őt: 22 évesen, 2012-ben megvette első országúti kerékpárját.

Ez a váltás annyira jól sikerült neki, hogy öt évvel ezelőtt kijelentette, hogy 2020-ban meg fogja nyerni a Tour de France-ot.

Ettől alig 36 kilométerre volt, azonban a rendhagyó időpontban, szeptemberben megrendezett legrangosabb háromhetes körverseny utolsó előtti szakaszán elveszítette a sárga trikót. A 30 éves versenyző akár szét is eshetett volna, miután honfitársa, Tadej Pogacar az egyéni időfutamon legyőzte őt. Nem így lett, az imolai vb-n hatodik lett, majd pár napja Julian Alaphilippe óriási bakija miatt megnyerte az egyik legfontosabb egynapost, a Liége-Bastogne-Liége-t.

Az, hogy milyen körülmények között tudta őt kárpótolni a sors, a legjobban az a fotó mutatja be, amin a háttérben Pogacar fogja a fejét a világbajnok francia könnyelműsködése után.

Roglic lett az első szlovén, aki az öt legnagyobb egynapos valamelyikét (Milánó-San Remo, Flandriai körverseny, Párizs-Roubaix, Lége-Bastogne-Liége, Il Lombardia) meg tudta nyerni.

Tadej Pogacar minden idők második legfiatalabb sárga trikósa lett a Tour de France történetében Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Még ennél is nagyobb tett volt az, amit Pogacar alig 21 évesen a Tour de France-on bemutatott.

A Doncichoz hasonlóan 1998-as születésű bringás lett minden idők második legfiatalabb sárga trikósa a francia körverseny történetében.

Mindezt úgy, hogy az elképzelhető legutolsó pillanatban tudta megelőzni a csapatával az egész háromhetest végig uralni tudó Roglicot.

A szlovén irányítóiskola csodája

Doncic és Pogacar mellett a harmadik szlovén szupertehetség Domen Makuc. Személyében kézilabda Bajnokok Ligája történetének első, ezredforduló után született gólszerzőjét köszönthetjük: 2017. szeptember 30-án a Kielce elleni mérkőzés hajrájában talált be a nála 22 évvel idősebb Szlawomir Szmal kapujába.

Játékstílusára és kivételes játékintelligenciájára már a Barcelona is nagyon hamar felfigyelt.

A katalánok a nyáron igazolták le a Celjéből, és 20 évesen olyan zseniális irányítók mellett pallérozódhat tovább, mint Raúl Entrerrios, Aron Pálmarsson vagy Luka Cindric.

Makuc alig 18 évesen tagja volt annak a szlovén U20-as válogatottnak, amelyik 2018-ban megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot.

Domen Makuc, a kézilabdázás jövője Forrás: Barcelona, Twitter

Sokak szerint Makucban minden megvan ahhoz, hogy a valaha volt legjobb szlovén irányító legyen. Ehhez a teljessség igénye nélkül az alábbi legendákat és sztárokat szinte biztosan maga mögé kellene utasítania:

  • Uros Zorman (a Ciudad Reallal és a lengyel Kielcével összesen négyszeres BL-győztes klasszis)
  • Dean Bombac (a MOL-Pick Szeged jelenének egyik emblematikus figurája)
  • Stas Skube (a jelenleg irányítógondokkal küszködő Paris Saint-Germain által is figyelt, szintén BL-győztes korábbi szegedi)
  • Miha Zarabec (a THW Kiel irányítója)
  • Rok Ovnicek (a Nantes-ba az ősszel valósággal berobbanó, szintén alig 25 éves tehetség)

Nem lesz könnyű megfelelnie az elvárásoknak, de kiváló úton halad, hogy Doncichoz és Pogacarhoz hasonlóan sportága arcává váljon a következő évtizedben. Mindezek a sikerek egy hazánknál ötöd akkora népességgel és területtel bíró országból jöhetnek, követendő példát mutatva a környék többi országának, így Magyarországnak is.