Vágólapra másolva!
A Grundfos Tatabánya KC hat játékosának lett pozitív a koronavírustesztje, a férfi kézilabdacsapat többi tagjának eredménye pedig keddre várható, ezért a klub további mérkőzések elhalasztását kérte.

- nyilatkozta a 24 Óra című megyei napilapnak Marosi László klubelnök.

A megbetegedések miatt a Tatabánya legutóbb szeptember 30-án játszott mérkőzést, és most a nemzetközi szereplése is veszélybe került, hiszen jövő kedden kellene bemutatkoznia az Európa-liga csoportkörében.

További halasztásokat kér a Tatabánya kézilabdacsapata Forrás: Grundfos Tatabánya KC

Marosi elmondta, már kérelmezték az európai szövetségnél (EHF) az első két meccsük elhalasztását, mert bár 21 játékost neveztek, könnyen elfordulhat, hogy még így sem tudnának kiállni. A Tatabánya korábban a győri Audi Arénában játszotta hazai találkozóit a nemzetközi sorozatban, most viszont azt kérte az EHF-től, hogy saját csarnokában, zárt kapuk mögött fogadhassa ellenfeleit, mert ez kímélné a klub költségvetését, illetve a fertőzésveszélyt is mérsékelhetné.

A klub október 1-jén jelentette be, hogy néhány játékosa megfertőződött, ezért elhalasztották a következő három bajnoki mérkőzését, azonnal felfüggesztették az edzésmunkát, és a teljes keret tíznapos hatósági karanténba vonult.