Vágólapra másolva!
A hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, hogy a csapat kapusánál, Rodrigo Corrales a hétfői tesztelésnél pozitív eredményt mutatott ki a koronavírus fertőzés kimutatására szolgáló PCR teszt, így a teljes keret és a stábtagok is karanténba kerültek.

A játékos tünetmentes volt a tesztelés előtt és azóta sem jelentkeztek nála tünetek. A keddi teszt megerősítette a pozitív eredményt, ezért a játékos karanténba került.

A helyi ANTSZ-el egyeztetve a negatív eredményt produkáló játékosok, és a közvetlen stábtagok is karanténba kerültek hétfő estétől. Rájuk a hét második felében újabb tesztek várnak.

A karantén miatt a klub kérte a Magyar Kézilabda Szövetséget, hogy a csütörtöki Komló elleni mérkőzés halasztását engedélyezze. A kialakult helyzetről értesítették az Európai Kézilabda Szövetséget is. Mivel az eheti mérkőzésük halasztásra került már a Barcelona ellen, tőlük további halasztást akkor kell kérnniük, ha a csapat a jövő szerdai meccs idején is karanténban lesz.