Társoldalunk:

A Siófok kézicsapatának ügyvezetője még lát esélyt a BL-szereplés elérésére

2020.10.22. 16:16

Fodor János, a Siófok KC női kézilabdaklub ügyvezetője úgy fogalmazott, egy százalék esélyt még lát arra, hogy a csapat a szezon végén eléri a kitűzött célt, vagyis a Bajnokok Ligája-szereplést.

A második számú európai kupasorozatban címvédő siófokiak öt győzelemmel kezdték az NB I új idényét, utána viszont kikaptak a címvédő Győrtől, a Debrecentől és az MTK-tól is, így már október közepére jelentős lépéshátrányba kerültek. Ennek hatására a nyáron munkába állt norvég vezetőedző, Bent Dahl múlt pénteken lemondott, majd szombaton a Vác legyőzésével búcsúzott.

Utódja a horvát Zdravko Zovko lett, aki egyelőre nem állhatott munkába, mert a csapat az egyik játékos koronavírusos megbetegedése miatt hétfő este tíz napra karanténba került.

Zdravko Zovko lett a Siófok női kézilabdacsapatának vezetőedzője

Zdravko Zovko lett a Siófok KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője a norvég Bent Dahl hétfői menesztése után. A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 65 éves horvát szakvezető szerződése a mostani idény végéig szól. Zovko játékosként 1984-ben olimpiai bajnok lett a jugoszláv válogatottal.

"Szinte kimondhatjuk, hogy elveszítettük azt, amit a játékosok, a szakmai stáb, és a menedzsment egyértelmű célként határozott meg. Soha nem adjuk fel, ha van akár egy százalék esélyünk arra, hogy bármilyen szinten tudunk még ezért dolgozni, akkor megtesszük – nyilatkozta Fodor János ügyvezető az M4 Sportnak. Hozzátette, egy százaléknyi esélyt még valóban lát a BL-szereplés elérésére, de emlékeztetett, hogy ezt számukra a bajnokság második helye nem garantálná. Minimális célnak a harmadik hely megszerzését tartja.

Fodor hangsúlyozta, a jelenlegi helyzet ráébresztette, hogy meg kell határozniuk a klub helyét a magyar és az európai kézilabdaporondon, el kell gondolkodniuk, hogy akarják-e hajszolni anyagi és egyéb értelemben a Bajnokok Ligája-szereplést, ugyanis a pénzügyi stabilitást fontosabbnak tartja.

A jelentős hullámvölgy kapcsán közölte, kutatják, próbálják feltárni a problémák okait, amelyek közül az egyik a játékosok csalódottsága lehet. Ezt azzal magyarázta, hogy a tavaly és idén szerződtetett kézilabdázók is a BL-szereplés reményében érkeztek, ám a koronavírus-járvány miatt előbb félbeszakították, majd végeredmény megállapítása nélkül lezárták a bajnokságot, a szabadkártyát pedig nem kapták meg.

Az ügyvezető emlékeztetett, hogy a világjárvány miatt a bajnoki versenynaptár – a nyári felkészülés vége felé – felborult, az Európa-liga mezőnyéhez pedig csak januárban, a csoportkörben kell csatlakozniuk.

"Nem alkalmazkodtunk megfelelően ehhez, nem megfelelően indítottuk el a felkészülési időszakot, ezt utólag Bent Dahl is belátta. Ez vezetett az eredménytelenséghez" – vélekedett. Elárulta, hogy többször is megerősítette posztján a norvég szakvezetőt, de Bent Dahl úgy érezte, hogy a játékosok részéről elfogyott a bizalom felé, ezért ajánlotta fel a lemondását.

A Siófok KC 2019-ben megnyerte az EHF-kupátForrás: MTI

Fodor úgy fogalmazott, az öltözőben gyűlnek a játékosok problémái, de ezeket nem beszélik meg, látszólag nem akarják megoldani, csak harcolnak, küzdenek egymással.

"Bízom benne, hogy több évtizedes rutinommal, a remekül felépített klubmodellel, lelkes szurkolóinkkal és a csapatért dolgozó minden munkatárs segítségével, valamint természetesen a világszintű teljesítményre képes játékosok felrázásával sikerül visszatalálnunk arra az útra, amely nyugalmat és magabiztosságot ad az együttesnek és eljuttatja a Siófokot arra a szintre, amelyet mindenki vár tőle" – nyilatkozta a 65 éves horvát Zdravko Zovko az M4 Sporton.

Az új vezetőedző hozzátette, amikor valaki olyan együttesnél vállal munkát, amely a legmagasabb szintet tűzte ki célul és az első háromban szeretne végezni a bajnokságban, de valami nem működik, nem jönnek az eredmények, tehát krízisben van, akkor biztos lehet benne, hogy a legalapvetőbb probléma az öltözőből indul ki. Hangsúlyozta, arra törekszik, hogy megoldják az öltözői gondokat, nézeteltéréseket.

"Abban reménykedem, hogy a lehető leghamarabb megkezdhetjük a közös munkát, a pályán és az öltözőben gyorsan rendezzük a sorainkat, és elindulunk együtt előre" – mondta Zovko, aki a Veszprém férficsapatával BL-döntős, a Dunaújváros női együttesével EHF Kupa-győztes volt vezetőedzőként, a Győr női csapatának másodedzőjeként pedig BL-t nyert.