Vágólapra másolva!
Közel másfél évtized alatt az FTC-Rail Cargo Hungária sikeredzőjévé vált a szerdán 50. születésnapját ünneplő Elek Gábor. A szakember jelenleg a magyar női válogatott társ-szövetségi kapitányaként is tevékenykedik, és próbálja újjáépíteni klubcsapatát.

Elek Gábor ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz. Édesapja az 1960-as és 70-es évek edzőlegendája, Elek Gyula, akiről a csapat arénáját is elnevezték, édesanyja pedig a klub korábbi világbajnok kapusa, Rothermel Anna. A játék alapjait is a Fradi utánpótláscsapataiban sajátította el, majd edzőként sem lehetett más útja, mint hogy - a csömöri tanulóévek után - 2007-ben a női csapat vezetőedzőjeként "kössön ki", és maradjon ott azóta is.

50 éves Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungária vezetőedzője és a magyar női válogatott társ-szövetségi kapitánya Forrás: Orlocizsuzsanna/fradi.hu

Miután a 2007-08-as szezonban veretlenül megnyerte a női ifjúsági együttessel az NB II-t, Zsiga Gyula távozásával megkapta a lehetőséget, hogy 2008-ban átvegye a felnőtt csapatot. Nem kellett neki sok idő, hogy bizonyítsa képességeit. 2011-ben és 2012-ben édesapja 1971-es sikerét követően KEK-győzelmekre vezette a Fradit. Elek Gyula még pont megélte fia nemzetközi kupasikereit is, azonban pár nappal a második KEK-trófea után, 80 évesen életét veszítette.

A Fradi ekkor adózott az edzőlegenda emléke és eredményei előtt azzal, hogy Elek Gyula Arénává nevezte az azóta komoly felújításon is átesett arénát. A következő évben immáron a Bajnokok Ligájában szerepelhetett az ekkor már egyértelműen második erőnek számító csapat, és egyből a középdöntőbe jutott. Elek Gáborral a legjobb eredménye a csapatnak a negyeddöntő, ahová négy alkalommal is eljutott.

A hazai porondon a számos ezüstérem után a 2014-15-ös szezonban jött az áttörés. A Győri Audi ETO sérülésekkel bajlódott szinte a teljes évadban, de nem csak ezért jött össze az FTC-nek a bajnoki cím. Öt mérkőzésből háromszor is a fővárosiak nyerték a két klub egymás elleni rangadóit, így megérdemelten szerezte meg a trófeát.

Elek irányításával a Magyar-kupát is meg tudta egyszer nyerni a Ferencváros: a 2017-es döntőben hétméteresek után verték az ETO-t. Egy évvel később minden idők legszorosabb bajnoki versenyfutásában csupán egyetlen gól döntött a győriek javára. 26-26 meccs után Ambros Martín együttesének +292-es volt a gólkülönbsége, a Fradinak eggyel rosszabb. Hihetetlen, néha mennyire kevés dolgon múlik a siker.

A 2018-19-es, illetve az előző "csonka" szezonban egy kicsit megtörni látszott mind a csapat, mind Elek lendülete. A keret sem volt kellően erős, a sérülések sem a fővárosiaknak kedveztek, így a most futó évadra egy szerencsés döntés is kellett, hogy elindulhatott a BL-ben a 12-szeres magyar bajnok. Mivel a szabadkártyák odaítélésénél kedvező döntés született, így az alaposan megerősített FTC-Rail Cargo Hungária elindulhatott a legrangosabb európai sorozatban.

Elek Gáborra vár a feladat, hogy a megújuló Fradit pár éven belül bevezesse a BL négyes döntőjébe Forrás: EHF CL, Facebook

Nem segítette Elek dolgát a koronavírus-járvány sem: a csapat közel fele elkapta a fertőzést szeptember elején. Így a szakember elmondása szerint is rendkívül eredményesen záruló, nyári felkészülési időszak szinte egésze haszontalannak bizonyult. A megújuló csapathoz a vezetőedző is próbál alkalmazkodni, a sok hiányzó miatt új taktikai elemek kipróbálására volt kényszerítve az eddigi BL-találkozókon, melyek jól sültek el.

Míg a Fradinál egy ütőképes, a BL négyes döntőjébe igyekvő csapatot kell felépítenie, addig a magyar válogatottat - a győri Danyi Gáborral karöltve - a tokiói nyári olimpiai játékokra kellene kivezetnie. Különben sorozatban a második ötkarikás játékokon sem szurkolhatunk női vagy férfi kézicsapatnak, amire még nem volt példa.