Vágólapra másolva!
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint a legutóbbi keret többsége nem áll rendelkezésre a koronavírus-járvány miatt a férfi kosárlabda-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőin.

Az M4 Sport Sporthíradójának csütörtökön nyilatkozó szakvezető együttese a hónap végén vív két mérkőzést egy szlovéniai "buborékban".

"Nem szeretek azokkal foglalkozni, akik nincsenek itt, nekik természetesen gyógyulást kívánok.

A februári, Ukrajnában szerepelt 12-es keretből nyolc-kilenc beteg,

de a mögöttünk álló évek bizonyították, hogy bízni kell a rendszerben. Most nyugalomra van szükségünk, és toborzunk játékosokat az egészségesek közül. Van egy rendszerünk, erős hierarchiában élünk, mindenki tudja a dolgát" - jelentette ki Ivkovics Sztojan, aki csak közvetlenül az indulás előtt kíván majd keretet hirdetni.

A kapitány egyben emlékeztetett arra, hogy a nemzeti csapat az elmúlt 14 mérkőzéséből 12-t megnyert, és Szlovéniában is helyt kíván állni.

Ljubljanában november 28-án az osztrákokkal, 30-án pedig a házigazdákkal találkozik a válogatott, amely százszázalékos, 2/0-s győzelmi mérleggel vezeti az F csoportot.

Ukrajna és Szlovénia 1/1-gyel következik, míg az osztrákok 0/2-vel állnak. A kvartettből az első három jut ki a 2022-re halasztott Eb-re, amelynek Csehország, Georgia, Olaszország és Németország ad otthont.