Társoldalunk:

Visszalépett a nemzetközi szerepléstől a Kaposvár férfi röplabdacsapata

2020.11.13. 20:46

A Fino Kaposvár koronavírusos megbetegedések miatt visszalépett a nemzetközi szerepléstől. A somogyi klub közösségi oldalának pénteki bejegyzése szerint erről már hivatalosan tájékoztatták az európai szövetséget (CEV).

Korábban a Kaposvár azt jelentette be, hogy visszalép a Bajnokok Ligája selejtezőtornájától, így az együttes átkerült volna a CEV Kupába, ahol a spanyol CV Guaguas Las Palmas várt rá ellenfélként.

A kaposváriak most azt írták, hogy csapatukban három igazolt koronavírusos beteg van, ugyanakkor további hét játékosnak a mostani hét elején elvégzett gyorstesztje is pozitív eredményt hozott, ezért őket azóta PCR-tesztnek is alávetették.

"A gyorsteszt sajnos már előrevetítette, hogy ez a vizsgálati eredmény is pozitívnak minősül. Az egészségügyi protokoll szerinti várakozási idő, majd a szükséges kardiológiai vizsgálat elvégzése nem ad lehetőséget arra, hogy a CEV által előírt időpontban egészséges, felkészült csapattal tudjunk a soron következő mérkőzésre kiállni" - írta a klub.

Hozzátették, az egyesület vezetése ebben a helyzetben a játékosok és a szakmai stáb egészségét tartja a legfontosabbnak, ezért döntött a visszalépés mellett. A kaposváriak - mint írták - abban bíznak, hogy "mindenki túl fog jutni ezen a nehéz időszakon, és egészségesen, edzetten tudunk koncentrálni a számunkra legfontosabb magyar bajnokságra és a Magyar Kupára."