Nem várt helyről kapott meghívást a magyar vízilabda-válogatott

Märcz Tamás vizilabda Märcz Tamás magyar olimpiai bajnok, később olasz színekben játszó vízilabdázó, 2017. január elsejétől, Benedek Tibort váltva, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Märcz Tamás magyar olimpiai bajnok, később olasz színekben játszó vízilabdázó, 2017. január elsejétől, Benedek Tibort váltva, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Vágólapra másolva!
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy készül, hogy a szezonban először december végén dolgozhat majd kiválasztottjaival, akiknek februárra az Egyesült Államokból van meghívása.

A szakember szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: a pandémia következtében nehéz helyzetbe kerültek a válogatottak, hiszen több nemzetközi torna megrendezését, valamint az együttesek összetartását kellett már lemondani, és ez alól csapata sem volt kivétel. Hozzátette: szeptemberben és októberben sem tudott készülni a keret, amely még novemberben sem lehet együtt.Märcz elmondta: ebben közrejátszik az is, hogy a bajnokság elsőbbséget élvez a válogatottal szemben, és ő is azt támogatja, hogy az ob I-ben a lehető legtöbb mérkőzést rendezzék meg.

- nyilatkozta.

Märcz Tamás egy februárban esedékes amerikai túra lehetőségéről beszélt Forrás: Polyák Attila

Märcz beszélt arról, hogy a magyar klubcsapatokból a közelmúltban több légiós távozott, ami némi színvonalcsökkenést eredményezett az ob I-ben, de annyit nem, hogy ne lennének így is jó mérkőzések, és a nemzetközi kupákban érintett magyar klubok ne tudnák felvenni a versenyt az európai mezőnnyel.

"A magyar klubok mindenekelőtt a saját utánpótlásukból töltötték ki a felnőtt csapatok keretében keletkezett űrt,

és érezhető ugyan ez az átmeneti időszak, amíg a fiatalok kellően megerősödnek, de közel járnak ahhoz, hogy minden tekintetben átvegyék a távozók helyét" - hangsúlyozta.

A szövetségi kapitány név szerint kitért a közelmúltban sérülését követően visszatért Varga Dénesre, a szintén olimpiai bajnok, klubváltását követően egyre jobb teljesítményt nyújtó Hosnyánszky Norbertre, illetve a korábban ugyancsak sérült Zalánki Gergőre, akikkel folyamatosan tartja a kapcsolatot, és reményét fejezte ki, hogy akár már a decemberi felkészülésen mindhárom pólós ott lehet.

Märcz elmondta, hogy a rövidebb időre tervezett év végi összetartáson bő kerettel szeretne dolgozni, figyelembe véve, hogy nem sokkal korábban a nemzetközi kupaporondon érintett játékosok még mérkőzéseken szerepelnek. Az év elejére tervezett négy-öt napos, a kapitány szerint intenzívebb felkészülés közvetlenül megelőzi majd a válogatottnak a világligában esedékes három találkozóját.

Sérülése után Varga Dénes is visszatérhet a válogatottba Fotó: Koncz Márton - Origo

A februári lehetőséggel kapcsolatban a szakvezető elmondta, hogy abban az időszakban a szövetség és a liga több időt hagyott a bajnoki programban a válogatott felkészülésére. Az olimpia utolsó selejtezőtornája miatt két-három hétig szünetel majd a bajnokság. Märcz vázolta, hogy

az Egyesült Államokból már van egy meghívása a válogatottnak erre az időszakra,

amely függ az aktuális egészségügyi körülményektől, illetve utazási lehetőségektől, de vannak "b" és "c" terveik is.

- mondta. Hozzátette: ezzel kapcsolatban máris érkezett felkérés a lehetséges edzőpartnerektől.
A férfiaknál Európából a magyar mellett az olasz, a spanyol és a szerb válogatott kvalifikálta már magát a tokiói olimpiára, amelyre a 12-es mezőnyből még három hely kiadó.