Társoldalunk:

Szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezik a női kézilabda-Eb-t

2020.12.01. 17:14

Az Európai Kézilabda Szövetség nyilvánosságra hozta azokat a koronavírus elleni óvintézkedéseket, amelyekkel biztosítottnak látják a december 3-án két dániai városban kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság biztonságos lebonyolítását.

Miután november közepén a koronavírus-járvány második hullámának kitörését követően a korábbi társházigazda Norvégia, ha nem is egészen váratlanul, de mindenképpen botrányosan későn visszalépett a rendezéstől, Dánia egyedül is vállalta az év egyetlen női válogatott tornájának megrendezését. Közel egy hét várakoztatás után kiderült, hogy a korábban is biztos helyszín, Herning mellett Kolding fogadhatja a mezőny felét, összesen nyolc csapatot, már csak az egészségügyi protokollt kellett kidolgozni. 

Az nyilvánvaló volt, hogy a norvégok által belengetett feltételek – egyetlen pozitív Covid-19 eset akár két csapat azonnali kizárásához is vezetne – nem volt járható út, márpedig az EHF számára létkérdés, hogy az Eb meg legyen rendezve, és lehetőleg minél kevesebb "zajjal" történjen ez meg. 

A legfontosabb sarokkövei a koronavírus elleni védekezésnek a következők lesznek:

  • A torna előtt legalább két héttel minden csapatnál meg kellett kezdődjenek a kötelező Covid-19 tesztelések
  • A távolságtartási és higiénés szabályok szigorú betartása
  • Mindenki köteles önmagán figyelni, ellenőrizni a tünetek előfordulását
  • Ha egy játékos/stábtag pozitív tesztet produkál, őt azonnal el kell különíteni
  • A játékosok csak akkor térhetnek vissza a csapatukhoz, illetve a pályára, ha negatív tesztet tudnak produkálni (az angol szöveg itt egyes számban fogalmaz, azaz úgy tűnik, hogy beérik egy negatív eredménnyel is)
  • A mérkőzések során minimalizálni kell a fizikai kontaktust (hogy ez pontosan hogy kívánják kivitelezni, az nem világos)
  • Buborékok létrehozás mindkét rendező városban

Az egyes pontokat bővebben is kifejti az EHF iránymutatása. Ezek szerint minden játékosnak legalább 72 óránként egyszer meg kell csináltatnia egy koronavírustesztet. A külföldről érkező csapatok (a dánon kívül ugyebár valamennyi csapat külföldi lesz) minden tagjánk egy 72 óránál nem régebbi negatav  SARS-CoV-2 PCR tesztet kell tudnia felmutatni. De ettől függetlenül a Dániába való megérkezést követően is mindenkit tesztelnek.

Lukács Viktóriára (66) és a többi játékosra feltehetően pályafutásuk legkülönösebb világversenye vár a következő hetekbenForrás: Picture-Alliance via AFP/Hendrik Schmidt

A pozitív tesztet produkáló játékosnak, mint azt fentebb írtuk karanténba kell vonulnia, és csak egy negatív teszt birtokában térhet vissza a csapatához (illetve, ha megállapítást nyert, hogy már nem fertőz). A fertőzött játékos csapattársait is azonnal tesztelik, nekik csak ajánlott a karantén a következő két napban, amíg a második teszt is el nem készül.

A Herningben és Koldingban kialakított buborék úgynevezett vörös zónájában csak a sportolók és a hivatalos személyek tartózkodhatnak, utóbbiakat a torna első öt napján minden nap tesztelik, ezt követően náluk is áttérnek a 72 óránként ellenőrzésre. A vörös zónában élők a "kintiek" közül senkivel nem kerülhetnek kapcsolatba. Az újságírók számára ezúttal csak virtuális vegyes zóna lesz kialakítva, azaz videókapcsolaton keresztül készíthetnek mérkőzés utáni interjúkat a játékosokkal és a szakvezetőekkel.

A csarnokokban a legszigorúbb higiéniai protokoll lép érvénybe, a mérkőzések idejét kivéve szinte folyamatos lesz a takarítás.

A december 3-tól december 20-ig tartó dániai női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott a C csoportban fog szerepelni Koldingban, ahol sorrendben Horvátország (december 4.), Szerbia (decemer 6.), illetve a világbajnoki címvédő Hollandia (december 8.) ellen lép majd pályára Danyi Gábor és Elek Gábor csapata.