Kikapott a Falco a kosárlabda Bajnokok Ligájában

Kyan Anderson, Falco
Továbbjutást vár csapatától Kyan Anderson
Vágólapra másolva!
A Szombathely hazai pályán nagy csatában kikapott az orosz Nyizsnyij Novgorodtól szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája első fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

A hányatott előéletű mérkőzést eredetileg október 21-re írták ki Oroszországban, a tavalyi magyar bajnok el is utazott Nyizsnyij Novgorodba, de néhány órával a kezdés előtt kiderült, hogy a hazaiak több játékosa is elkapta a koronavírust, ezért elhalasztották az összecsapást.

Később úgy hírlett, hogy december 9. az új időpont a Volga-parti városban, végül a dátum maradt, de a helyszín az Arena Savariára módosult.

Közben a Falco novemberben 84-75-re legyőzte itthon a lengyel Lublint, majd a járványhelyzet miatt elmaradt a spanyol Zaragoza elleni hazai mérkőzése, amelyet a tervek szerint december 22-én pótolnak majd.

Gasper Okorn vezetőedző együttese az NB I-ben négy találkozót tudott eddig lejátszani, és valamennyit megnyerte, így az összes sorozatot beleértve még veretlen volt az idényben.

Kyan Anderson 12 pontot dobott Forrás: falcokc.com/

A szerdai zárt kapus meccsen a Falco 8-0-lal kezdett, csakhogy az eddigi egy BL-meccsüket a Zaragozával szemben elvesztő oroszok egy 14-0-s rohammal fordítottak. A válogatott Benke Szilárd vezette magyar csapat a 15. percben, 33-33-nál érte utol ellenfelét, de a nagyszünetben ismét a kétpontosokat 71 százalékkal dobó Novgorodnál volt az előny (48-49).

Térfélcsere után az amerikai Evan Bruinsma hármasával átvette a vezetést a vasi alakulat, de az oroszok négy triplával ismét fordítottak. Ekkor a szintén válogatott Perl Zoltán vette vállaira a csapatot, majd a 74-72-ről induló zárószakaszban a rivális diktálta a tempót, a házigazdák pedig a sokadik támadásból sem tudtak kiegyenlíteni. A hajrában "mínusz ötről" háromra feljött a Falco, de két másodperccel a dudaszó előtt Kyan Anderson kihagyta az egyenlítést jelentő triplát, így végül az oroszok ünnepelhettek.

Az 1/1-es mérlegnél tartó szombathelyiek egy hét múlva a veretlen Zaragozához látogatnak.
A Falco, a Nyizsnyij Novgorod, a Lublin és a Zaragoza négyeséből a csoportkör végén az első két helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Eredmény:
Férfi BL, 1. forduló, D csoport:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Nyizsnyij Novgorod (orosz) 88-93 (17-27, 31-22, 26-23, 14-21)

A magyar csapat legjobb dobói: Perl 19, Bruinsma 19, Benke 15, Lake 14, Anderson 12

A D csoport állása 2 forduló után:
1. Zaragoza (spanyol) 4 pont, 2. Szombathely 3 (172-168), 3. Nyizsnyij Novgorod 3 (168-166), 4. Lublin (lengyel) 2