Vágólapra másolva!

A negyeddöntőben búcsúzott a Vasas a röplabda CEV Kupában

A Vasas Óbuda 3-0-ra kikapott a házigazda Obrenovactól a női röplabda CEV Kupa negyeddöntőjében szerdán, ezzel búcsúzott a sorozattól.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő óbudai együttes kedden óriási csatában, 0-2-ről fordítva, 140 perc alatt győzte le az orosz élvonalban edződő fehérorosz Mincsanka Minszket, így Jakub Gluszak, a csapat lengyel vezetőedzője szerda délelőtt nem is tartott edzést lányainak a szerbiai, buborékos rendszerű tornán.

Az első játszmában - talán pont ennek is köszönhetően - nehezen lendült játékba a Vasas, és bár a játékrész derekán mínusz ötről mínusz egyre visszajött, a remekül mezőnyöző hazai együttes összességében simán került előnybe. A második szettben már jobban röplabdázott a magyar bajnok, a horvát klasszis Sanja Gamma vezérletével egyre inkább megtalálta a rést a hazaiak védekezésén. A végjátékban előnyben is volt a később két szettlabdát hárító Vasas, de a házigazda így is megduplázta az előnyét.

A harmadik felvonásban is a szerencsével sem hadilábon álló Obrenovac irányított, a budapesti együttes láthatóan egyre jobban elfáradt, Gamma mellett ezúttal nem volt senki, aki extra teljesítményt nyújtott volna, ez pedig az európai kupabúcsút jelentette a Vasas számára.

A sorozatban még a Békéscsaba érdekelt, a viharsarkiak januárban vagy februárban játsszák majd nyolcaddöntőjüket az olasz Monza ellen. A Nyíregyháza a koronavírus-járvány miatt korábban visszalépett a CEV Kupától.

Tent Obrenovac (szerb)-Vasas Óbuda 3-0 (20, 24, 19)
a Vasas legeredményesebb játékosai: Gamma 22 pont, Török 7

A tornarendező Kaposvár 3-0-ra legyőzte a cseh TJ Ostrava csapatát, ezzel negyeddöntőbe jutott a női röplabda Challenge Kupában, ahol majd csütörtökön a nyitrai együttessel találkozik.

A kaposvári női együttes története során másodszor indult el a nemzetközi kupaporondon: a harmadik számú sorozatban kiemeltként csak a nyolcaddöntőben kellett bekapcsolódnia.

Sasa Nedeljkovic tanítványai hazai pályán szerepelhetnek a buborékos rendszerű, négycsapatos tornán, ahol a cseh Ostrava ellen tavalyi két, selejtezős vereségük után első győzelmükre készültek a nemzetközi mezőnyben. Riválisuk a cseh élvonal harmadik helyezettjeként érkezett Magyarországra.

A somogyiak az első szettet szerb légiósaik, Sara Klisura és Adela Helic vezérletével, stabilabb nyitásfogadásuknak és jobb támadási hatékonyságuknak köszönhetően könnyedén hozták, és a második játszmára sem változott a mérkőzés képe: a Kaposvár továbbra is ponterősen, kevés hibával röplabdázott, így kevesebb mint egy óra után már kétszettes előnyben volt.

A harmadik felvonás hozta a legkiegyenlítettebb küzdelmet, a csehek mindent megtettek azért, hogy mérkőzésben maradjanak: 20-19-nél is csak egy pont volt a somogyiak előnye, a Kaposvár azonban a következő hat labdamenetből ötöt megnyerve továbbjutott.

Király-Tálas Zsuzsannáék csütörtökön a szlovák VP UKF Nitra csapatával találkoznak immár az elődöntőbe kerülésért.

1. MCM-Diamant Kaposvár-TJ Ostrava (cseh) 3-0 (19, 18, 20)
a Kaposvár legeredményesebb játékosai: Klisura 18 pont, Helic 17

VP UKF Nitra (szlovák)-OK Vardar Zeni 2019 Szkopje (északmacedón) 3-0 (12, 17, 17)