Könnyedén nyert a címvédő Ferencváros a férfi vízlabda-BL-ben

VÁMOS Márton
Hannover, 2019. június 8. Vámos Márton, az FTC (b) és Joannisz Funtulisz, az Olympiakosz játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének (final 8) döntőjében játszott FTC-Telekom Waterpolo-Olympiakosz mérkőzésen Hannoverben 2019. június 8-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A címvédő Ferencváros könnyedén, 19-6-ra nyert a német Waspo Hannover ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, a csoportküzdelmek budapesti tornájának csütörtöki zárónapján.

Varga Zsolt együttese végig hatalmas fölényben játszott, így csak a különbség volt a találkozó egyetlen kérdése.

Az A csoport nyitányát Rómában rendezték, a csoportküzdelmek második szakaszát márciusban, a harmadikat áprilisban bonyolítják le, míg a nyolcas döntőre a tervek szerint június 3-5-én Hannoverben kerül sor. A végjátékba az A csoportból az első négy, a B-ből pedig a házigazda Hannover mellett a legjobb három jut.

Férfi Bajnokok Ligája, B csoport (Duna Aréna):
FTC-Telekom Waterpolo-Waspo Hannover (német) 19-6 (4-0, 4-2, 5-2, 6-2)

A magyar csapat gólszerzői: Vígvári 4, Jaksic, Varga 3-3, Funtulisz, Vámos, Mezei, Constantin-Bicari 2-2, Zalánki 1