Társoldalunk:

Eleinte még magyarul sem mert megszólalni a női vízilabda-válogatott szépséges játékosa

2021.01.08. 17:20

A trieszti olimpiai selejtezőre készülő női vízilabda-válogatottban van egy igazi világpolgár is. Szilágyi Dorottya ugyanis - fiatal kora ellenére - már elég sok egzotikus helyen élt (Dél-Afrika, Új-Zéland, Ausztrália), de az élet tartogatott számára váratlan meglepetéseket, így került a perthi nyárból és a tengerpartról Dunaújvárosba, ahol kiteljesedhetett a pályafutása. Dorka azt is elárulta, eleinte meg sem mert szólalni magyarul, ám ma már nem csak akcentus és gátlások nélkül ad az anyanyelvén interjút, hanem a nemzeti csapat is elképzelhetetlen nélküle. Amellyel – természetesen buborékban – végigmelózta az elmúlt egy évet, így elképzelhetetlennek tartja, hogy ne jöjjön össze a nagy álom, az olimpiai részvétel.

Talán nem veszi tapintatlanságnak, ha eláruljuk az életkorát: 24 évesen igen kalandos életút van ön mögött. Egerben született, ám mivel édesapja, Szilágyi Péter vízilabdaedző gyakran külföldön dolgozott, éltek a dél-afrikai Durbanban, az új-zélandi Hamiltonban és az ausztráliai Perthben is. Hol érezte a legjobban magát?
Az összes helyhez kötődöm, nagyon sok szép vidéken éltem, mindegyiket csodáltam, mégis Magyarországon érzem a legjobban magam. Másfél és négyéves korom között éltünk Durbanban, de nyilván nem lehet sok emlékem onnan, csupán azokról az emberekről és állatokról, akik körülvettek minket. De amikor pár éve, 2016-ban édesapámmal visszamentünk, nagyon sok minden előjött, a rengeteg antilop (amelyek úgy szaladgálnak Dél-Afrikában, mint Magyarországon az őzikék), a zsiráfok és különösen a nagymacskák, akik egyébként is a kedvenceim. Hat- és tízéves korom között éltünk Hamiltonban, ott kezdtem el sportolni, a mai napig emlékszem az első vízilabdaedzésekre, és van olyan új-zélandi barátnőm, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A három hely közül Ausztráliában éltem a legtöbbet, ott nőttem fel, ott cseperedtem serdülővé, úgyis lehet mondani, hogy Perth a második otthonom, hiszen az édesanyám és a nővérem a mai napig ott élnek. Ami még örök emlék marad: bárhol is éltünk, rengeteget kirándultunk, turistáskodtunk. 

Szilágyi Dorka élt Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-ZélandonFotó: Szabó Gábor - Origo

Azt sem állíthatjuk, hogy a szülő után törvényszerű volt, hogy a pólót választja, hiszen kipróbálta az atlétikát, a röplabdát és a kosárlabdát is. De mi az a netball?
Leginkább a kosárlabdához lehet hasonlítani. A legnagyobb különbség, hogy amikor már birtoklod a labdát, nem mozoghatsz, és nem is kerülhetsz fizikai kontaktusba az ellenféllel, valamint, hogy palánk nélküli gyűrűre kell dobni. S hogy mi a magyarázata, hogy ennyi sportágat kipróbáltam? Egészen pici koromtól kezdve nagyon izgága, örökmozgó gyerek voltam, akit nem lehetett lelőni. Ha éppen nem volt edzés, és otthon voltam, a kertben lévő ugrálóasztalon vezettem le a fölös energiáimat, egészen sötétedésig. A mai napig hálás vagyok a sorsnak és a szüleimnek, hogy ennyi sportágat kipróbálhattam, hiszen a kellő fizikai alapokat könnyedén megszereztem.

A netball rendkívül népszerű játék AusztráliábanForrás: AFP/Andy Buchanan

Végül mi döntött véglegesen a vízilabda mellett? S hogy jól választott, bizonyítja, hogy bekerült Ausztrália U16-os válogatottjába is.
Talán mert ebben a sportágban voltam a legjobb, a legtehetségesebb. A vízilabdában mindig több korosztállyal feljebb játszottam, és cseppet sem mellékesen, apukám volt az edzőm. Mindig a sikerekből táplálkoztam, a kezdetektől fogva ez adta a plusz motivációt.

Ám ha jól tudom, volt az életének egy olyan – nem is annyira rövid – időszaka, amikor megcsömörlött a vízilabdától. Mi volt ennek az oka?
Ne felejtsük el, hogy (nyilván a családi indíttatásnak is köszönhetően) rendkívül hamar, 6-7 évesen elkezdtem vízilabdázni, 10 évesen már mindennap kora reggel az uszodában kezdődött a napom. Amikor serdültem, kicsit kinyílt előttem a világ. Amíg az osztálytársaim a tengerpartra jártak bulizni, egészen késő estig, én nem tarthattam velük, hiszen másnap kora reggel edzésre kellett mennem. Ráadásul azt is láttam, hogy a nővérem, aki korábban szintén vízilabdázott, miután abbahagyta a sportolást, mennyi szabadideje lett. Éppen ezért 14 éves koromban megbeszéltem a szüleimmel, hogy a nyáron leállok. Végül ebből két év szünet lett, és csak 16 évesen vágtam bele újra.

És mi döntött a Magyarországra történő visszatérés mellett? Mivel győzte meg a dunaújvárosi mester, Mihók Attila, aki – kis túlzással - egészen Ausztráliáig utazott önért?
Egészen pontosan nem miattam jött, ki, hanem a Perthben zajló junior világbajnokságon vett részt a magyar válogatottal. Az egyik nap azonban bekopogott hozzánk, a szüleim szóltak, hogy Mihók Attila van itt Magyarországról. Nem nagyon foglalkoztam a dologgal, hiszen fogalmam sem volt, hogy ki ő, másrészt sokkal jobban lekötött, hogy a szobámban netezzek a laptopomon. Egy-két óra múlva megszomjaztam, és csak egy pohár vízért mentem le, de Attila még ekkor is a nappalinkban ült. Ekkor kérték, hogy én is üljek le, és hallgassam meg őt. Aki ismeri, tudja róla, hogy nagyon jó a beszélőkéje és a meggyőző képessége, egy hosszú beszédet tartott, többek között elmondta, tudja rólam, hogy egészen jól vízilabdáztam, és azt is, hogy hisz a sorsban, és nem véletlenül van itt, Perthben. A lényeg, hogy nem sokkal később már összecsomagoltam, és Dunaújvárosba költöztem. Nem mondom, eleinte, az ausztrál tengerpart után kicsit furcsa volt a dunaújvárosi kollégium szobája, de nagyon gyorsan a szívemhez nőtt a város, a mai napig nincs honvágyam Perth után.

Szilágyi Dorottya a magyar válogatottbanForrás: Polyák Attila - Origo

Igaz, hogy miután visszatért hazánkba, hosszú hónapokig meg sem mert szólalni magyarul?
Teljes mértékben. Eleinte nagyon keveset beszéltem magyarul, főleg az idegenlégiósokkal diskuráltam angolul, mert a csapattársaim voltak olyan "kedvesek", és állandóan kifiguráztak, kedvesen kicikiztek, amiért akcentussal beszéltem vagy éppen nem nagyon találtam el a szavakat, nem tudtam jól kifejezni magamat. Sokáig például azt hittem, hogy a hajléktalan az a hajlékony ember ellentéte. És ez csak egy példa a sok közül. A nagy változást az hozta meg, amikor bekerültem az ifi válogatottba. Ott már kénytelen voltam egész nap magyarul beszélni.

Édesanyja és nővére a mai napig Ausztráliában élnek. Miként lehet ezt kibírni?
Nagyon nehezen. Különösen nekem, aki világéletemben rendkívül anyás voltam, ő a mindenem, a legjobb barátom, nagyon sokat beszélünk Facetime-on. Ha kell, még hajnalban is minden zokszó nélkül felveszi nekem a telefont.

Gondolom, ilyen körülmények között a karácsony sem volt annyira idilli.
December 23-ától négy nap pihenőt kaptunk, eleinte a páromnál voltunk Nyíregyházán, majd Egerben voltunk apukámnál, az unokatesómnál és a nagyszülőknél. Anyuval pedig az ünnepek teljes időszaka alatt ment a diskurzus és a fényképküldözgetés. Azért akkor különös érzés fogott el, amikor azt láttam, hogy ők a karácsonyi ünnepeket a tengerparton töltik, és finomabbnál finomabb halakat esznek. Egy picit irigykedtem, hiszen ez a mai napig közelebb áll hozzám, mint a magyaros konyha.

Szilágyi Dorottya (jobbra) és női vízilabda-válogatott gőzerővel készül az olimpiai selejtezőreFotó: Koncz Márton - Origo

Térjünk át a válogatottra. Miként élte át a tavalyi, hazai rendezésű Európa-bajnokságot és az ott elért harmadik helyezést?
Amióta felnőtt válogatott vagyok, ez a legjobb eredmény, amit elértem a lányokkal, nagyon büszke voltam rá. De a jelenlegi csapatszellemet látva biztos vagyok benne, hogy ez az eredmény még inkább összekovácsolt minket, az együtt töltött egy év alatt rengeteget dolgoztunk, mindenki rengeteget fejlődött, így még többet meg tudunk tenni a siker érdekében.

A csapat kapitánya, Keszthelyi Rita nyilatkozta, akár az olaszok, akár a hollandok ellen kell azt a bizonyos, sorsdöntő mérkőzést játszani, mindenképpen élethalál meccsekre készülnek.
Igen, hiszen ez az utolsó esély arra, hogy olimpiai résztvevők legyünk. Végtelenül bízom a csapatban és magamban is, az nem létezik, hogy ha ennyi melót beleteszünk, annak ne legyen meg az eredménye!

Mi a magyar női vízilabda-válogatott legfőbb erénye?
Egyértelműen a csapatszellem. Az elmúlt egy év alatt még jobban összecsiszolódtunk, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint korábban bármikor, már már olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Igazi felüdülés ebben a közegben élni és dolgozni. Éppen ezért még egyszer hangsúlyozom, mivel mindenki maximálisan megtesz mindent a sikerérét, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne úgy alakuljon a trieszti selejtező torna, mint ahogy azt elképzeljük és várjuk.

A szövetségi kapitány, Bíró Attila mesélte, már az olimpiai selejtezőre készülve is gyakorolják a buborékot. Hogy viseli a bezártságot?
Korábban, nyáron is volt már egy olyan háromhetes edzőtáborunk, amely során teljes mértékben buborékban éltünk, csak az uszoda és a szálloda között közlekedtünk. Emlékszem, mindenki tartott ettől az időszaktól, a bezártságtól, de aztán remekül alakult minden, jó hangulatban töltöttük a mindennapokat, egy igazi közösséggé kovácsolódtunk. Úgyhogy nem tartok a trieszti napoktól sem.

Szilágyi Dorka szerint a válogatott olyan mint egy családFotó: Szabó Gábor - Origo

Mivel szereti legjobban eltölteni az idejét a medencén kívül? Mit visz majd magával Olaszországba?
Az együtt töltött időszak, a kényszerű bezártság arra is jó volt, hogy felmérjük, mely társasjátékok a legnépszerűbbek, az biztos, hogy ebből nagyon sokat viszünk magunkkal. Ezen kívül szeretjük a különböző sorozatokat. Ami pedig engem illet, biztos, hogy sokat pihenek majd, és mivel imádom a tengeri herkentyűket és a sushit, biztos, hogy halat is rengeteget eszem majd. S aki a legjobban hiányzik majd, ő Reno, a világ legaranyosabb és legtökéletesebb aranybarna törpeuszkárja.