Szombathelyre igazolt a magyar kosárválogatott csapatkapitánya

Magyarország – Spanyolország, kosárlabda Európa-bajnokság
Keller Ákos, a magyar kosárválogatott csapatkapitánya
Vágólapra másolva!
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatában folytatja pályafutását Keller Ákos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.

A múlt héten a lengyel Slask Wroclawtól távozott, 31 éves center érkezéséről a Bajnokok Ligájában is érdekelt klub honlapja számolt be.

- jelentette be Gráczer György ügyvezető.

Keller Ákos, a magyar kosárválogatott csapatkapitánya Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Ákossal korábban már több ízben is tárgyaltunk, most azonban az egyezség is létrejött, így bajnoki címvédő csapatunkat erősíti a jövőben. 1,5 éves szerződést írtunk alá, amely nem tartalmaz kilépési opciót.

Örülünk, hiszen tudjuk, hogy hazai és nemzetközi szinten is hosszú távon versenyképes csapatot elsősorban erős magyar maggal tudunk létrehozni.

Ennek jegyében igazoltuk le Ákost, aki Benke Szilárd, Perl Zoltán és Váradi Benedek mellé negyedik válogatott játékosként csatlakozik klubunkhoz" - tette hozzá.

Az ötszörös magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes kosaras az Alba Fehérvárnál kezdte pályafutását, később megfordult Szolnokon és Körmenden. Külföldön szerepelt a francia Pau-Orthez, a horvát Zadar, az olasz Orlandina Basket csapataiban, és június óta légióskodott Lengyelországban.