Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség a férfi világbajnokság előtti online sajtótájékoztatót tartott kedd délután. A sajtótájékoztatón részt vett a válogatott szövetségi kapitánya, Gulyás István, a válogatott két játékosa, Mikler Roland csapatkapitány és Lékai Máté, valamint Nagy László, az MKSZ alelnöke.

Az egyiptomi lesz a 27. férfi kézilabda-világbajnokság, a magyarok eddig húsz alkalommal voltak résztvevők, legjobb eredményük az 1986-os svájci ezüstérem, a legrosszabb pedig az 1993-as svédországi 17. helyezés.

A magyar válogatott a két évvel ezelőtti, dán-német közös rendezésű tornát tizedikként zárta.

A magyar válogatott első meccsén a Zöld-foki-szigetek ellen lép pályára. Nagy László a célkitűzésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az elnökségi ülést követően meghatározták a céljaikat.

Szeretnének a csoportból minél több ponttal bekerülni a középkörbe.

Nagyon fontos az első meccs, a csoport zárófordulóján Németországot is szeretnék meglepni.

Az első nyolc közé szeretnének kerülni a magyar válogatottal.

Gulyás István a felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy remek hangulatban telt, a játékosok fegyelmezettek voltak. A két, Szlovákiával tervezett edzőmeccs elmaradt, ez minden bizonnyal hiányozni fog az első meccsen a játékosoknak. A vírusfertőzés nagyban befolyásolhatja a torna kimenetelét, mert lehet sok hiányzó lesz a csapatoknál. Ők megpróbálnak lépésről lépésre haladni, és nem félvállról venni az első meccset. A keret kialakításán nem változtattak:

a rutinos játékosokkal kiegészülve a fiatalok nagyobb variációs lehetőségeket adhatnak a tornán.

Sok ismeretlen tényezővel találkoztak, 4-5 nappal korábban szállodát váltottak, így megnőtt az utazási idejük.

Uruguay és Zöld-foki-szigetek ellen korábban még soha nem játszott a magyar csapat. Régebbi meccseket elemeztek a két ellenfélről: portugál, spanyol és román bajnokságban is játszik zöld-foki-szigeteki játékos, nem lehet félvállról venni őket. Mikler Roland csapatkapitány elmondása szerint a tavalyi Eb előtt nagy döntés előtt állt, de szerinte a legjobb döntést hozta, hogy csatlakozott a csapathoz.

Szerinte nekik kutyakötelességük, hogy ugyanazt a mentalitást hozzák, mint a tavalyi tornán.

Csak saját magukkal fognak foglalkozni, nem pedig a körülményekkel. Ehhez alkalmazkodniuk kell, és bízik a csapatban, jól sikerült a felkészülés. Az első két csoportmeccs arra jó lehet, hogy a németek ellen jól felkészüljenek. Ha a saját játékukra koncentrálnak, akkor szerinte nem lehet gond.

A magyar férfi kézilabda-válogatott újabb nagy feladat előtt áll Forrás: AFP/Andreas Hillergren/Andreas Hillergren

Németország ellen minden tudásra szükségük lesz a csoportelsőséghez. Lékai Máté elmondása szerint nagyon rossz volt számára, hogy nem tudott a válogatottal lenni korábban. Nagyon jó érzés volt azt látni, hogy fantasztikus kézilabdát játszottak tavaly. Szerinte fontos továbbfejlődni,

hogy egy kicsivel jobbak legyenek, mint voltak.

Ezért dolgoznak. Abban bízik még, hogy nem lesz sérülés, és minden rendben lesz velük.

Húsz játékos utazhatott ki az egyiptomi tornára. Gulyás István szerint ma még nem tudják, hogy milyen felállással állnak ki az első meccsen, de mindenkire számítanak. Szerinte senki nincs elfelejtve. Bodó Richárd családja babát vár, ő csak január 16-án érkezik a csapathoz. Ligetvári Patrik kiválása megfordította a taktikai variációkat. A két belső védő beállós lesz, így próbálnak meg majd alkalmazkodni a helyzethez.

A szerdán kezdődő egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon a csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a negyedik helyezettek az alsóházi rájátszásban folytatják szereplésüket az Elnök Kupáért. A csapatok továbbviszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket, és a középdöntőben újabb három mérkőzést játszanak az azonos ágon (A-B, C-D, E-F, G-H) továbbjutottak ellen.

A középdöntőcsoportok első és második helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.

Az egyiptomi torna koronavírus-protokollja szerint az érkező küldöttségek tagjain már a repülőtéren antigéntesztet végeznek, ezt a szállodában egy PCR-teszt követi.

A küldöttségek tagjait a világbajnokság során 72 óránként tesztelik.

Aki tüneteket mutat, például lázas, azonnal elkülönítik a szállodákban kialakított helyiségekben. Innen csak 72 óra különbséggel vett két negatív teszttel lehet kijönni. Azokat, akik érintkeztek vele, szintén tesztelik. Mind a 32 válogatott mellett tevékenykedik egy-egy koronavírus-tisztviselő, aki tartja a kapcsolatot az IHF illetékeseivel, és a világbajnokság orvosi bizottságával. Minden sportcsarnokban és a csapatoknak otthont adó összes szállodában külön orvosi csoportok tevékenykednek, és ezekben a létesítményekben rendszeres lesz a testhőmérséklet-mérés is.

Bokál Bendegúz jó formában várja a világbajnokságot Forrás: AFP/Andreas Hillergren/Andreas Hillergren

Külön előírások vonatkoznak a válogatottakat kísérő buszvezetőkre és az étkezésért felelős személyzetre. Az étkezések során nincs felszolgálás, csak önkiszolgálás. A játékosok az edzések és a mérkőzések után az öltözőben csak a szükséges minimális időt tölthetik el, átöltözniük és fürdeniük a szállodában kell.

Az előírások szerint a résztvevőknek - a pálya kivételével - mindenhol törekedniük kell a másfél méteres védőtávolság megtartására,

a rendszeres kézfertőtlenítés és maszkviselés pedig kötelező.

A szállodákban és a csarnokokban is rendszeresen tisztítják és fertőtlenítik a csapatok által használt helyiségeket, a sportcsarnokokat pedig öt különböző zónára osztották. A mérkőzések előtt és után a játékosok és a szakmai stábok tagjai nem foghatnak kezet egymással, és a megszokottnál nagyobb kispadok állnak a csapatok rendelkezésére.