Társoldalunk:

Harry Bell nem szerette a bort, mégis a kisfröccs szót tanulta meg először magyarul

2021.01.16. 06:17

A Körmendi Dózsa MTE férfi kosárlabda-csapata a sportág történetének első vidéki bajnoka volt, amikor 1987-ben a Budapesti Honvéd legyőzésével megnyerte az NB I-et. A csapat első tengerentúli kosarasa 1989-ben érkezett a tizenkétezer lakosú nyugat-magyarországi kisvárosba, és játékával egyből belopta magát a vasi szurkolók szívébe. Ez az amerikai játékos Harry Bell volt, aki nagyon hosszú ideje nem szólalt meg a magyar médiában. Mi is két éve kerestük meg őt először, hogy interjút adjon. Idén januárban Szombathelyen találkoztunk vele.

Mit jelképez az a jelvény a mellényén? 
Chicagóból származom, korábban rendőrként dolgoztam a Cook megyei sheriff hivatalban.  

Chicagóban rendőrként is dolgozottFotó: Szabó Gábor - Origo

Ez volt a jelvényünk. Cook megye Illinois államban található, a megye székhelye Chicago, amely egyben az állam legnagyobb városa is. A kábítószer kereskedelem ellen harcoltunk.

A város NBA-s csapatát a Chicago Bullst mindenki ismeri, de azt kevésbé tudjuk, milyen volt a mindennapi élet arrafelé. Mesélne erről? 
Chicago nagyon veszélyes város, főleg a déli kerületekben voltak nagyobb balhék. A történelem során több bűnbanda vetélkedett a város feletti hatalomért, gondoljunk csak Al Caponéra. A drogkereskedők ma is sokszor háborúznak ott.

Ott nőtt fel gyerekként? 
Chicago külvárosi részén, Gary-ben nevelkedtem, és 15 percre éltem attól a környéktől, ahol a híres popsztár, Michael Jackson családja lakott. Volt, hogy ez a város vezette a legtöbb elkövetett gyilkosságok statisztikáját az Egyesült Államokban. Ha valaki kilépett a háza ajtaján, akkor vagy kirabolták, rosszabb esetben pedig elrabolták. Michael Jackson apját is többen hibáztatták, mert túl keményen bánt a fiaival, de ilyen zűrős környéken muszáj volt keménynek lennie, hogy megvédje a családját. Chicago közepe a turista-paradicsom, de egyes részeire elmerészkedni, főleg éjszaka, kész öngyilkosság volna.

Harry Bell Chicagóban nőtt felFotó: Szabó Gábor - Origo

Ön hogyan élte meg a mindennapokat ebben a városban? 
Több évig tanultam harcművészeteket, tékvondót és jujitsut. Lőni is megtanítottak. Fiatalabb koromban a karomat eltalálta egy pisztolygolyó, de volt, hogy késsel lábon szúrtak. Utóbbinál nagyon megijedtem, mert a mentő nem mert bejönni abba a körzetbe, ahol megsérültem. Egy rendőrautó hátsó ülésén vittek be a kórházba miközben a kezemmel próbáltam elszorítani a vérzést a lábamon. Fiatalabb koromban amúgy orvos szerettem volna lenni. Sajnos ki nem állhattam a vér látványát, ezért nagyon nehéz lett volna az orvosi pályát választanom hivatásomnak. Régebben bármilyen piros színű ételt képtelen voltam megenni. Legyen az meggy, cseresznye, vagy paradicsom. Később azért ezt a fóbiát sikerült leküzdenem. Az iskolában a természettudományokat szerettem, főleg a matekot. Az indianai egyetemen is közgazdaságtant, számítástechnikát és matematikát tanultam. Később fizika lett a kedvencem, és közgazdaságtanból is jó eredményeket értem el. Kosárlabdázni 1971-ben, azaz 5 éves koromban kezdtem el.

Ki voltak a kedvenc játékosai az NBA-ból? 
Julius Erving, miatta mindig a 6-os számban játszottam. A Boston Celtics csapatában szereplő Larry Bird játékát is nagyon szerettem. Később viccesen „Harry Birdnek" kezdtek el hívni, mert annyira rajongtam érte. Julius Erving inkább látványos kosarakat szerzett, Larry Bird pedig az okos játékával fogott meg, éppúgy, mint manapság a szlovén Luka Doncic az NBA-ben. Az egyetem, ahol játszottam, nem volt azon a szinten, hogy esélyem legyen az NBA-be bekerülni. Túl alacsony voltam, hogy bekerülhessek a profik közé. Amikor Körmendre kerültem, ott már egyből centert kellett játszanom. A karjaim hosszúak voltak, ez sokat segített a pályán.

Körmenden imádták a szurkolók, de sokszor gondja is volt velükFotó: Szabó Gábor - Origo

Igaz az a történet, hogy amikor megérkezett Körmendre, akkor a Városházán három vodkát kellett meginnia, miközben aláírta a szerződését? 
Nem teljesen. A Körmend már korábban elküldte a szerződésemet, amit alá is írtam, mielőtt Magyarországra jöttem. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, korábban csak félórát beszéltem a menedzseremmel Chicagóban. Ő azt mondta, minden rendben lesz, de semmi mást nem közölt. Amikor a körmendi klubelnökkel beszéltem, megnyugtatott és azt mondta, hogy nem kell aggódni, Körmend nincs messze a fővárostól. Így érkeztem meg Magyarországra. Az út három óráig tartott a repülőtérről Körmendre. A kocsiban azon gondolkodtam, hogy mégis milyen messze lehet az a város, ahova én eljöttem kosárlabdázni. Mire odaértünk, én már nagyon fáradt voltam a repülés és az autóút miatt. A szurkolók ott vártak minket a főtéren, ami nekem nagyon jólesett. Nem ismertem senkit, nem beszéltem magyarul. Volt ott egy idősebb férfi, akit úgy hívtak, hogy „Csili bácsi." Mikor meglátott, olyanokat kezdett el nekem mondani, hogy „You fly, Jumbo 747, welcome!" Közben barátságosan az arcomat pofozgatta. Én csak azt reméltem, hogy Magyarországon nem így üdvözlik egymást az emberek. Ő pedig csak pofozgatott tovább. A városházán konyakot és vodkát hoztak nekünk. Én nem ismertem senkit, és nem igazán akartam inni, mivel nem tudtam mire számíthatok itt még. Egy konyakot azért megittam.

Milyen emlékei vannak az első körmendi meccseiről?
A szurkolók fanatikusok voltak. A drukkerek nagyon közel voltak hozzánk, az alapvonalon álltak. Szinte az összes meccsünk teltházas volt. A bajnokságban a Zalaegerszeg volt a legnagyobb ellenfelünk. Akadtak jó barátaim Zalaegerszegen.

A körmendi csarnok, oly sok legendás meccs színhelyeFotó: Polyák Attila - Origo

Sokszor kimentünk meccsek után meginni pár sört. A játékosokkal egymás között soha nem volt semmilyen probléma, de a szurkolókkal néhányszor meggyűlt a bajom. Emlékszem, hogy 1990-ben Zalaegerszegen kifutottam a játékos kijáróból, amikor bemondták a nevem a hangosbemondón, majd a szurkolók banánokat dobáltak be elém. Azt mondtam magamban, ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Lenéztem a parkettre, felvettem egy banánt, kibontottam, majd megettem. A meccsen 28 pontot dobtam nekik. Később megkérdezték tőlem, hogyan tudtam ilyen jól játszani. Azt válaszoltam, hogy a banán energiát adott nekem. De nem csak Zalaegerszegen gyűlt meg a bajunk a szurkolókkal. Sokszor rendőri kíséretre volt szükségünk, hogy elhagyhassuk a szolnoki vagy paksi csarnokokat: köveket és téglákat dobáltak, gyakran betörték a buszunk ablakát is. Ez egy őrült időszak volt.

Harry Bell osztrák válogatott is voltFotó: Szabó Gábor - Origo

Mi volt az első magyar szó, amit megtanult? 
A kisfröccs. Én inkább sört iszom, de amikor Magyarországra jöttem, észrevettem, hogy a magyaroknak nem volt túl sok pénzük. Mikor kocsmába mentünk, sokszor meghívtak egy italra. Én viszont nem akartam kellemetlenséget, tudtam, hogy a sör drága, miközben a kisfröccs olcsóbb volt. Az edzőm, Patonay Imre is imádta a kisfröccsöt. De hosszúlépést és nagyfröccsöt is ittunk. Mindezt úgy, hogy nem szerettem a bort. Egyszer Zalaegerszegen a meccs után kerestünk szórakozóhelyet, de nem találtunk sehol. Egy Bagod nevű faluban kötöttünk ki, ott megálltunk egy vendégháznál. Azt mondták, hogy Zalaboldogfán nagy élet van, oda menjünk. Elautóztunk oda, bár sejtelmünk sem volt, hogy mi vár ránk. Amikor odaértünk, lehalkítottuk a zenét a kocsiban, és figyeltünk, hogy merre lehet a buli. Semmit nem találtunk, csendes és kihalt volt minden. Visszamentünk Zalaegerszegre az Arany Bárány étterembe, ahol épp egy esküvőt tartottak, így le kellett mennünk a pincébe. Mondhatom, hogy életem egyik legjobb bulija kerekedett abban a helyiségben.

Harminc év távlatából mit gondol, melyek voltak azok a szenvedélyek, amik esetleg gyengíthették a játékát? 

Tudom, hogy mire céloz, de nem gondolom, hogy a nőkkel való kapcsolatom miatt rosszabbul játszottam volna bármelyik meccsemen. Ha egy hölggyel aludtam a meccs előtti éjszakán, akkor kipihentebben érkeztem a mérkőzésre.

Sok magyar barátnője volt magyarországi pályafutása alatt? 
Nem. Mindig próbáltam megkülönböztetni a nőket abból a szempontból, hogy a személyiségem érdekelte őket, vagy csak a hírnév miatt voltam vonzó számukra. Voltak olyanok, akik abban reménykedtek, hogy Chicagóba viszem őket. Én lehettem volna a lehetőség nekik. Amikor először jártam Magyarországon, azt vettem észre, hogy a magyar lányok fittebbek. Nem nagyon jártak autóval, de sokat bicikliztek. Az amerikai lányok sokkal lustábbak voltak, és képesek voltak 200 métert is autóval megtenni.

Az amerikai játékos angolt tanít a legfiatalabbaknakFotó: Szabó Gábor - Origo

Mivel több országban is élt, hol érezte magát a legjobban? 

22 évet éltem az Egyesült Államokban, Európában pedig 32 évet. A lakásomban érzem magam a legjobban. Mikor bemegyek az ajtón, leülök a kanapémra és kikapcsolom a világot. Ez nekem nagyon fontos. Meccseket nézek a hazai sportcsatornákon olyan régi játékosok kommentálásával, mint Dávid Kornél vagy Németh István. Néha nem mindig értem a magyar kifejezéseket, ami mondanak. Ezért a legtöbb dolgot angolul nézem meg. Szakmám szerint angoltanár vagyok, és osztrák útlevelem van 17 éve. A lányom 24 éves, Bécsben él, osztrák iskolában tanult. Modell, az osztrák szépségkirálynő-választás döntőjébe is bekerült. Németül is elég jól beszélek, ez a negyedik nyelv, amit megtanultam.

A körmendi csapattársaival hogyan jött ki? Voltak olyanok, akire ma is emlékszik? 
Szalay Gyuri ugrik be elsőnek. Kedves ember volt, a kosárkarrierje után horgászboltot nyitott. Nem volt vele soha problémám, de ő mindig Bélának hívott. Mondtam neki, hogy a Harry keresztnevemmel viccelődhet, de a családi nevemmel nem szeretném, ha ezt tenné. Majd később volt, hogy Gézának, Jenőnek, és ami a legrosszabbul esett nekem akkoriban, Pénteknek is hívott. Egyébként semmi egyéb problémánk nem volt egymással. Szájer Józsi is Bélának nevezett. Hódi László nagyon csendes ember volt, de közben mégis mindenre kiterjedt a figyelme. Az első évemben hazautaztam Chicagóba. Volt egy barátnőm Szombathelyen. A következő évben mikor visszatértem, már együtt volt a hölggyel. Mármint Hódi. Később feleségül is vette.

Patonay Imre, aki Körmenden edzője volt Harry BellnekFotó: Polyák Attila - Origo

Amikor nagypapám meghalt Chicagóban, anyukámnak csak egy telefonszáma volt, amit felhívhatott Körmenden. Azt hiszem, hogy a városban volt összesen három telefon. Ráadásul Körmend akkoriban be sem volt kapcsolva a belföldi távhívásba. A klubban az anyámnak adtak egy számot, amit bármilyen esetben felhívhat, ha baj lenne. Csakhogy az a telefon Hódi Lacinál csörgött. Amikor felvették, akkor annyit hallott az anyám: „No english", és lecsapták a kagylót. Az anyám csak három nappal később tudott engem elérni, hogy elmondja a nagypapám halálhírét. Hódit pár éve láttam az okmányiroda előtt, és mikor egymásra néztünk, nem éreztem semmilyen haragot már.

Volt más kosaras a magyar bajnokságban, akit sokra tartott?
Két játékost tiszteltem nagyon: Góbi Henriket és Orosz Lászlót. Amikor ellenük játszottam, akkor úgy éreztem, mintha a tengerentúlon kosaraznék. Orosz László is mindig zsákolt, és nagyon jól mozgott a palánk alatt. Góbi Henrik pedig rettenetesen kemény volt. Rám ők nagy hatást tettek, nem úgy, mint Viktor Kuzmin, aki szintén magas volt, de csak hárompontosakat dobott. Halm Roland pedig sokszor csak eljátszotta a faultokat (nevet).

Elmondhatjuk, hogy a Körmend volt pályafutásának legfontosabb csapata?
Nem, az amerikai Valparaiso volt az első, majd utána egyértelműen a Körmend következett. Ausztriában játszottam Fürstenfeldben, Güssingben, Tullnban, és a nemzeti válogatottban is.

Harry Bell öt éves korában kezdett el kosarazniFotó: Szabó Gábor - Origo

A körmendi meccsekre kijár még?
Már nem. Korábban kimentem, de sajnos vannak olyan szurkolók, akik inni akartak velem. Ez addig jó, amíg barátságosak. Nekem viszont a következő napon tanítanom kell, és fel kell készülnöm az óráimra. Haza kell vezetnem, és nem maradhatok sokáig. Emiatt korábban több ember megsértődött, hogy nem ittam velük, sőt egyesek inzultáltak, és nem akartak kiengedni a szórakozóhelyről. Ausztriában is ugyanilyen a hangulat. Ha nem iszol, akkor agresszív veled szinte mindenki. Ha iszom, a rendőrség lekapcsol ittas vezetésért. A szurkolók az életed részévé akarnak válni, ami jó dolog, de az alkoholtól megőrülnek az emberek. Minden társadalomban így megy ez.

Találkozott valaha Michael Jordannel?
Játszottam ellene a nyári edzőtáborok alatt Chicagóban. Gyors és fürge volt, egészen elképesztően váltott irányt. Szerintem ő ugrott a legmagasabbra. Ami még különlegessé tette, hogy nagyon gyorsan tudott felugrani a lepattanóért.

Manapság is jó játékos lenne?
Egészen biztos. Jordan volt az év védője és többszörös pontkirály is. MVP, meg zsákolóbajnok. Mondjuk, a zsákoló-bajnokságot nekem is sikerült megnyerni Magyarországon és Ausztriában is. Mindig néztem az NBA All-Star gálákat, és az ott látott zsákolásokat gyakoroltam. A magyarországi gálákon azokat próbáltam megcsinálni. Néha volt olyan érzésem, hogy az emberek egyes zsákolásaimat alulértékelték. Például amikor letettem a labdát a pályára, majd egy kézzel felvettem, és behúztam egy kézzel. Volt, hogy Ausztriában egy kalapot raktam a fejemre, amitől nem láttam szinte semmit, és úgy zsákoltam. Ezzel bekerültem az osztrák újságokba. 1991-ben Dávid Kornél ellen is versenyeztem. Fiatal és vékony volt, és egyszerűbb zsákolásokat csinált. Sokszor reklámozták őt akkoriban, és minden bizonnyal ez is sokat hozzátett, hogy később el tudott jutni az NBA-be. Büszke voltam rá, főleg, hogy a szülővárosom csapatába igazolt. Mindig figyeltem a Nemzeti Sportot, hogy megnézzem, mennyi pontot dobott.

Az öltözködéssel nem voltak problémái?
Nem egyszerű ruházkodni, főleg ha ekkora az ember. Cipőből 48-ast kell vennem. A körmendi csapatnál sem volt egyszerű beszerezni a kosaras cipőinket. Zsebe Ferenc 2 méter magas volt, 44-es cipőt viselt. Ő még tudott vásárolni, de a többiek? Akkoriban mindenkinek meg kellett vennie a cipőjét. Saját pénzén, mert nem voltak szponzorok. Én is sokszor rendeltem, majd a meccs előtt megkaptam a cipőmet, de a mérete nem felelt meg, kisebb volt. Akadt olyan eset, hogy 4500 schillinget költöttem a cipőimre. Együtt tudok érezni azokkal, akik nagyok, nem kosaraznak, de mégis meg kell venniük az óriási ruhákat.

Harry Bell kocsijának rendszáma is speciálisFotó: Szabó Gábor - Origo

Ha három dolgot mondana, ami fontos lehet a fiatalabb sportolóknak, hogy sikeresek legyenek, mik lennének azok?
Munka, munka, és munka. Ha többet dolgozol, több sikerélmény is fog érni az életedben. Ha több energiát teszel a játékodba, több dolog fog összejönni. Egy tökéletes példa erre a tavaly januárban elhunyt Kobe Bryant. Kobe négyszer edzett egy nap. Kezdte hajnali háromkor, majd reggel nyolckor folytatta már a csapattal. Első volt, aki odaért, és az utolsó, aki elment onnan. Délután négykor, meg este nyolckor is edzett egyet. Az volt a filozófiája, hogy ha egy másik játékos kétszer edz egy nap, akkor ő dupla annyit fog, mert akkor kétszer annyi előnye is származhat ebből a pályán. Nem ő emelkedett a legmagasabbra, nem ő volt a leggyorsabb, nem volt a legjobb dobó sem, de mindennap azért dolgozott, hogy jobb, a legjobb legyen. Ha egyetlen játékost lehetne egy lapon említeni Michael Jordannel, az Kobe Bryant. Ezért is emelem ki a munkát, mert nem ülhet az ember a fenekén, hogy a sült galamb a szájába repüljön. 54 éves vagyok. Kétnaponta edzem, mert még mindig érzem az energiát a magamban, és ettől sokkal jobb a közérzetem.