Vágólapra másolva!
A Győri Audi ETO idegenben 32-32-es döntetlent játszott a dán Odense otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának vasárnap délutáni mérkőzésén.

A legrangosabb európai kupában 46 veretlen mérkőzéssel a háta mögött Dániába érkező ETO számára nehéz feladatnak ígérkezett az Odense elleni találkozó. Ulrik Kirkely nem csak a legjobb dán válogatottakra számíthatott, hanem három holland világbajnokra, Tess Westerre, Lois Abbinghra és a korábban a győrieknél négy szezont eltöltő Nycke Grootra is.

Ennek ellenére a magyar csapat kezdte jobban az összecsapást, Veronica Kristiansen hetesgóljával, valamint Eduarda Amorim átlövéseivel a 8. percben két góllal a Győr vezetett. A hazaiak ezután megfordították a meccset, Groot remek passzaiból Freja Cohrt vette be Amandine Leynaud kapuját. (6-5)

A csapatok számolatlanul lőtték a gólokat az első játékrészben, Abbingh is hozzá tudott tenni az ellenfél hét a hat elleni támadásaihoz. Danyi Gábor szűk 15 perc után időt kért, és a Győr 13-11-es hátrányból 14-13-as előnybe tudott kerülni. A szünet előtt az Odense a maga javára tudta fordítani az eredményt, Jessica Quintino a szélről már - a büntetőt védő - Silje Solbergnek lőtt gólokat. Amorim időntúli szabaddobásával a mieink egy gólra zárkóztak. (17-18)

Stine Oftedal találatával kezdődött a második félidő, amire Mie Höjlund azonnal válaszolni tudott. A két csapat szinte végig fej fej mellett haladt a térfélcserét követően, Höjlund átlövései mellett Abbingh büntetői és jó megoldásai okoztak ekkor fejtörést az ETO-nak. A 2019-es világbajnokság gólkirálynője szórta a gólokat, a 43. percben már a kilencediket szerezte. A Wester helyét a dán kapuban átvevő Althea Reinhardt is védett néhányat, Cohrt trükkös góljával tovább súlyosbodtak a győriek gondjai. (27-23)

Az utolsó negyedórára fordulva Danyi Gábor harmadik kapusát is kénytelen volt pályára küldeni, Laura Glauser is megkapta a lehetőséget. Abbingh és Groot is szezonbeli legjobb meccsét játszotta, a magyar csapat tíz percet 30-25-ös hátrányban kezdhette meg. Groot kiállítása nagyon jól jött a Győrnek, Kristiansen büntetője és Lukács Viktória szélsőgólja visszahozta a reményeket.

Óriásit hajrázott a Győr az Odense otthonában Forrás: MTI/EPA/Ritzau/Liselotte Sabroe

Estelle Nze Minko üres kapus találata után már csak két gól volt az ötszörös BL-győztes hátránya. Abbingh belőtte 11. gólját, Lukács kihasználta a Nze Minko lábára rálépő, majd a földön lent maradó Groot hiánya miatt keletkező előnyt. (32-30) Glauser védése és Amorim bombája után három perccel a vége előtt már csak egy találat volt a mieink hátránya.

79 másodperccel a vége előtt Lukács kiegyenlített. A hátralévő időt az Odense már végigtámadhatta, sikertelenül.

A Győri Audi ETO 32-32-es döntetlent játszott az Odense otthonában.

Danyi Gábor együttese legutóbb 2018. január 26-án, a CSM Bukarest otthonában szenvedett vereséget a BL-ben, az azóta lejátszott 47 mérkőzésen nem talált legyőzőre..

Női kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 11. forduló
Odense (dán) - Győri Audi ETO 32-32 (18-17)