Női vízilabda olimpiai selejtező: kikapott a görögöktől, csoportmásodik a magyar csapat

Vályi Vanda vízilabdázó   Vályi Vanda; Bachelier, Léa; akció Közéleti személyiség foglalkozása negyeddöntő sportoló SZEMÉLY vízilabdázó
Bíró Attila együttese a nyolc között az A csoport harmadik helyezettjével találkozik
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön 8-5-ös vereséget szenvedett a görög csapattól, így csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe, ahol a várakozásoknak megfelelően a francia csapat lesz az ellenfele. 

Folyamatosan, szinte minden támadásban kiállítottak valakit a játékvezetők, így a két csapat gyakorolhatta az emberelőnyös helyzeteket, de az első negyedben a magyar és a görög válogatott is csak egy-egy alkalommal volt így eredményes. Bíró Attila tanítványai a folytatásban sem találták a rivális védekezésének ellenszerét,

így a két ötméterest is értékesítő görögök a harmadik negyed közepére három góllal elléptek.

Bíró Attila együttese a nyolc között az A csoport harmadik helyezettjével találkozik Forrás: MTI/Czagány Balázs

A záró felvonást pedig gyors góllal kezdték, ezzel gyakorlatilag el is döntötték az összecsapást. A magyaroknak nem volt esélyük a fordításra.

Bíró Attila együttesének a várakozásoknak megfelelően a francia csapat lesz az ellenfele a pénteki negyeddöntőben a trieszti olimpiai kvalifikációs női vízilabdatornán. Az A csoportban a csütörtöki utolsó fordulóban a hollandok simán legyőzték a franciákat, az olaszok pedig még könnyedebben a szlovákokat. A B csoportban másodikként végző magyarok így az A-ban harmadik franciákkal mérkőznek a legjobb négy közé kerülésért.

A nyolccsapatos tornáról a két döntős jut ki a nyári, tokiói olimpiára.

Eredmények, 3. forduló:
A csoport:
Hollandia-Franciaország 15-6 (8-2, 1-2, 3-2, 3-0)
Olaszország-Szlovákia 26-4 (6-1, 7-0, 5-2, 8-1)
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 5 pont (52-17), 2. Hollandia 5 (44-15), 3. Franciaország 2 pont, 4. Szlovákia 0

B csoport:
Görögország-Magyarország 8-5 (1-1, 2-1, 3-1, 2-2)