Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 84-72-re kikapott a szlovén csapattól a Kijevben rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.

Sztojan Ivkovics csapatának öt nap alatt négy meccset kell lejátszania. Ez nem mindennapi terhelés, ugyanakkor egy győzelemmel biztosan kijutunk a 2022-es Európa-bajnokságra. A magyar válogatott eddig két selejtezőt játszott le, mind a kettőt megnyerte. Kijevben az ukránokat, míg Szombathelyen a szlovéneket győzték le a mieink - még 2020 februárjában, a koronavírus-járvány kitörése előtt.

Sztojan Ivkovics a találkozó előtt elmondta, komoly, kiélezett meccsre számít már csak azért is, mert az ellenfélnél a sok ABA ligás (azaz a posztjugoszláv országok közös bajnokságából érkező) játékos mellett spanyolországi és franciaországi légiósok is lesznek.

A magyar csapatnak egy győzelem kell az Eb-szerepléshez Forrás: fiba

A mérkőzés elején a szlovének első triplája kimaradt, az első kosarat így a mieink szerezték meg Benke Szilárd betörése után.

Ezt követően viszont Luka Rupnik értékesített gyorsan három hárompontost, közben Jaka Blažič egy ziccer plusz büntető után szintén feltett három pontot az eredményjelzőre,

így két és fél perc után a magyar csapat tízpontos (2-12) hátrányba került. Sztojan Ivkovicsnak ekkor muszáj volt időt kérnie, hogy rendet tegyen a fejekben. Ez után jött egy remek védekezés majd Váradi Benedektől egy könnyű ziccer, de erre Blažič azonnal válaszolt egy triplával. A folytatásban sem javult a mieink védekezése, azonban a szlovének elkezdtek könnyelműsködni, és több ziccert is túljátszottak a palánk alatt. Ennek és a hatpontos Perl Zoltánnak köszönhetően a magyar csapat két perccel a negyed vége előtt feljött hét pontra. A mieink korántsem játszottak rosszul, csak pontatlanok voltak. Azonban egy perccel a negyed vége előtt Váradi értékesítette a magyar csapat első tripláját, a dudaszó után pedig nyolc pont volt a különbség (23-15) a két csapat között.

Filipovity Márkó betörése Edo Muric mellett Forrás: fiba.com

A folytatásban két percig nem született pont, végül Vojvoda Dávid törte meg a csendet egy gyönyörű tempóval, majd egy betörés után hat pontra faragta a magyar csapat hátrányát. Ekkor a szlovén kapitány is időt kért, Sztojan Ivkovics pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapvonalról ne engedjünk betöréseket. Ezt követően Ferencz Csaba hármasával három pontra feljött a magyar csapat, de Blažič is dobott egy újabb hármast.

Ennek ellenére a magyar csapat visszajött a meccsbe, ami annak ellenére óriási dolog, hogy a mieink 13 triplából csak kettőt tudtak bedobni, ráadásul a szlovének tizenegy támadólepattanót gyűjtöttek két negyed alatt, ami rendkívül sok.

Fél perccel a vége előtt Edo Murić dobott volna egy triplát, de Benke Szilárd gyönyörűen blokkolta, így a magyar csapat négypontos hátránnyal (40-36) mehetett a szünetre.

Perl Zoltán betörése Forrás: fiba.com

A mieink remekül kezdték a harmadik negyedet, azonnal feljöttek egy pontra, Perl Zoltán pedig egy gyönyörű triplával pedig már 11 pontnál járt. Amikor úgy tűnt, megfordíthatjuk a meccset, a szlovének azonnal megrázták magukat, persze ehhez kellett sorozatban három eladott labda is, így újra kilenc pontra nőtt a két csapat közötti különbség. Ezt követően a szlovének újra elkezdték szórni a triplákat, a 27. percben már tíznél jártak a mérkőzésen, a különbség pedig egyre csak nőtt a két csapat között. Két perccel a harmadik negyed vége előtt Vojvoda jelezte egy gyönyörű hármassal, hogy talán lehet még keresnivalónk a találkozón.

A folytatásban ismét magára talált a magyar csapat, húsz másodperccel a vége előtt Váradi dobott egy elképesztő hármast, a dudaszó pillanatában pedig Perl Zoltán mutatott be egy elképesztő dobást, így a mienk nyolc pontra feljöttek az utolsó negyed előtt.

Vojvoda Dávid a harmadik negyedben dobta az első hárompontosát Forrás: fiba.com

A magyar csapat lassan kezdte a negyedik negyedet, három perc alatt csak két pontot tudott dobni, míg a szlovén együttes 13 pontra megugrott.

A folytatásban a magyar csapat kapaszkodott, de amint elérhető közelségbe került a fordítás, megrázta magát a szlovén csapat. Négy perccel a vége előtt Ferencz Csaba dobta be a második hármasát, ezzel hat pontra feljött a magyar válogatott, de Jaka Blažič hatodik triplája után gyakorlatilag elődőlt a mérkőzés.

A magyar csapat végük 12 pontos vereséget szenvedett, de Sztojan Ivkovics együttesének nem ezt a mérkőzést kellett megnyernie az Eb-szereplés kiharcolásához.

„Mindig feljöttünk négy-öt pontra, de mindig történt valami.

Ha tíz év lennénk együtt, akkor is büszke lennék a csapatomra, egy meccs miatt nem leszek szomorú. Amikor két ennyire egyforma csapat játszik, akkor sok apróságon múlik a siker" – értékelt Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

Európa-bajnoki selejtező, F-csoport, 3. forduló:
Szlovénia-Magyarország 84-72 (23-15, 17-21, 25-22, 19-14)
A magyar pontszerzők: Perl 16, Váradi 15, Vojvoda 13, Filipovity 9, Ferencz 6, Keller 4, Pongó 3, Benke 2, Eilingsfeld 2, Karahodzsics 2

A magyar válogatott számára egy győzelem is elég a továbbjutáshoz. Sztojan Ivkovics csapata pénteken a csoportutolsó Ausztriával csap össze, majd egy nap pihenőt követően ismét az osztrákokkal találkozik, míg hétfőn a házigazda Ukrajna ellen zárja a sorozatot.