Győzelemmel zárta a csoportkört a Siófok a kézilabda Európa-ligában

Siófok KC
Vágólapra másolva!
A Siófok KC házigazdaként 29-28-ra legyőzte a francia Fleury Loiret csapatát a női kézilabda Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában, szombaton. Az már a hatodik forduló előtt biztos volt, hogy a magyar együttes csoportelsőként jut a negyeddöntőbe, ahol az orosz GK Asztrahanocska lesz az ellenfele, a franciák viszont nem jutnak tovább.

A hazaiak keretéből Tomori Zsuzsanna, Mazák-Németh Csilla, Andrea Kobetic és Gnonsiane Niombla is hiányzott, így Zdravko Zovko vezetőedző csupán 11 mezőnyjátékost tudott benevezni a meccsre.

Jó siófoki kezdés után az ugyancsak tartalékos vendégek már a hetedik percben fordítottak. A házigazdák a folytatásban is sokat hibáztak támadásban, és ezt nem mindig tudták kijavítani védekezésben, így 3-1 után minden góljukra kettővel válaszolt a Fleury (6-9). A magyar együttes ezt követően egy 5-1-es sorozattal visszavette a vezetést, de a továbbiakban is akadozott a játéka mindkét kapu előtt, így a szünetben döntetlen volt az állás.

A hasonló színvonalú második félidőben Szikora Melinda védéseire alapozva egy 7-1-es szériával ellépett a Siófok, amelynek horvát beállója, Katarina Jezic a 44. percben térdsérülés miatt kivált a játékból. Hiába vezettek öt góllal a hazaiak, a visszarendeződésük nem volt megfelelő, ezt kihasználva a franciák egy 6-1-es sorozattal egyenlítettek. Az utolsó perc is döntetlen állásról kezdődött, a Siófok nem talált be, így a vendégek a győzelemért támadhattak, de ők sem jártak sikerrel. A játékvezető öt másodperccel a vége előtt elvette tőlük a labdát, ám a kubai Eyante Rizo Gómez nem engedte elvégezni a kapuskidobást, ezért büntető járt a magyar csapatnak, amit Tóth Gabriella értékesített.

A mezőny legeredményesebb játékosa Tóth Gabriella volt kilenc góllal, a vendégeknél Sarah Bouktit nyolcszor talált be. Szikora Melinda 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A Siófok öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta a csoportkört. A negyeddöntő első mérkőzéseit március 27-28-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A Fleury sorozatban a tizedik tétmérkőzését veszítette el.

Eredmény, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, D csoport:
Siófok KC-Fleury Loiret (francia) 29-28 (13-13)

A csoport végeredménye: 1. Siófok KC 11 pont, 2. Dunarea Braila (román) 7, 3. Kubany Krasznodar 6, 4. Fleury Loiret 0

A Váci NKSE házigazdaként 30-29-re kikapott az orosz Zvezda Zvenyigorod csapatától.

A hazaiak keretéből Lakatos Rita, Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott.

Az már a hatodik forduló előtt biztos volt, hogy a magyar együttes nem kerülhet a negyeddöntőbe, az oroszok viszont még versenyben voltak a továbbjutásért. Mindez jól látszott a játék képén és az eredményen, ugyanis a kilencedik percben a Zvezda már 5-1-re vezetett. Ezt követően támadásban rendezték soraikat a váciak, előbb felváltva születtek a gólok, majd egy 3-0-s sorozattal sikerült felzárkózniuk (9-10). A 25. percben az egyenlítés is összejött a házigazdának, ekkor az orosz csapat időt kért, majd a folytatásban ismét ellépett, és a szünetben 17-15-re vezetett.

A Vác a második félidőben sem tudta hatékonyabbá tenni a védekezését, ezért továbbra is hátrányban volt, majd a meccs háromnegyedénél ismét sikerült egyenlítenie. A Zvezda ekkor megint időt kért, utána újra ellépett, de az utolsó tíz perc döntetlen állásról kezdődött (27-27). A magyar csapat a hajrában is többet hibázott ellenfelénél, az egész meccsen egyszer sem sikerült átvennie a vezetést, és végül egy góllal kikapott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Natalija Nyikityina volt kilenc találattal, a hazaiaknál Hámori Konszuéla, Szabó Laura és Diószegi Nikolett is öt gólig jutott.

A Vác egy győzelemmel és öt vereséggel zárta a csoportkört.

Váci NKSE-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 29-30 (15-17)