Vágólapra másolva!
Az Eb-szereplést már korábban kiharcoló magyar férfi kosárlabda-válogatott 97-63-ra elvesztette az ukrán csapat elleni utolsó mérkőzését a Kijevben rendezett Eb-selejtező mini-tornán, így Sztojan Ivkovics csapata a csoport harmadik helyén zárt.

A magyar csapat péntek este hosszabbítás után verte a csoportban még nyeretlen osztrák csapatot, ezzel pedig bebiztosította a szereplését a 2022-es Európa-bajnokságon, amelynek majd Csehország, Georgia, Olaszország és Németország ad majd otthont. A magyar válogatottnak a kijevi mini-tornán egy győzelemre volt szüksége a biztos Eb-szerepléshez. Sztojan Ivkovics csapata teljesítette a küldetést, azonban a szövetségi kapitány elmondta, hogy attól még a hátralévő két találkozóját ugyanúgy meg akarja nyerni a magyar csapat.

Ennek szellemében a magyar csapat vasárnap este fölényes győzelmet aratott az osztrákok elleni második meccsén, hétfőn este viszont nehezebb dolga lesz, hiszen a házigazda ukrán csapattal találkozik. Ráadásul a meccsre korlátozott számban nézőket is beengednek, így a hazai pálya előnye biztosan az ukránokat segíti majd.

Sztojan Ivkovics bátran nyúl a fiatal játékosokhoz Forrás: fiba.com

A csoport utolsó találkozóján a magyaroknál lehetőséget kaptak a fiatalok, míg az elmúlt napok főszereplői közül többen pihenőhöz jutottak Kijevben.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a hétfői összecsapás előtt közölte, hogy Váradi Benedek, Ferencz Csaba, Benke Szilárd és Eilingsfeld János nem lép pályára, helyettük pedig a fiataloknak szavaz bizalmat. Így került a 12 fős meccskeretbe Lukács Norbert, Fazekas Máté és Somogyi Ádám.

Az egy éve Zaporizzsjában az ukránokat 62-60-ra verő magyarok hétfőn 14-6-tal nyitottak, főként a nemrég a Pesaróval Olasz Kupa-ezüstérmes Filipovity Márkó révén. A hazaiak azonban 14-14-nél egyenlítettek, és az első negyed végén már 24-20-ra vezettek. A folytatásban visszaesett a nemzeti csapat, hat perc alatt csak négy pontot hozott össze, ezalatt az ukránok 16 ponttal elhúztak, a félidőben 34-50 volt az állás.

Térfélcsere után eldőlt a meccs, a magyarok öt perc alatt mindössze négy pontot szereztek, az ellenfél pedig húsz pontra növelte a különbséget. "Mínusz 26-nál" már nem maradtak nyitott kérdések és különösebb izgalmak sem, a házigazdák könnyed győzelmet arattak, és megnyerték az F csoportot.

A magyar válogatott elvesztette az utolsó ukrajnai Eb-selejtező meccsét Forrás: fiba.com

„Kint vagyunk az Európa-bajnokságon, ez volt a célunk.

Most látszik, hogy sok munka vár ránk, erősödniük kell. Támadásban mutattak nagyon szép dolgokat. A lényeg, hogy nem sérült meg senki, elértük a célunkat, és ötven év után sorozatban két Európa-bajnokságra is kijutottunk. Van egy vázunk, úgy érzem, készen állunk az Eb-re. Elégedett vagyok, különösen azért, mert öt meccset idegenben játszottunk" – nyilatkozta az M4 Sportnak a mérkőzés után Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánya.

Európa-bajnoki selejtező, F-csoport, 6. forduló:
Magyarország-Ukrajna 63-97 (20-24, 14-26, 11-27, 18-20)
A magyar pontszerzők: Filipovity 17, Perl 10, Pongó Máté 7, Pongó Marcell 6, Keller 6, Vojvoda 4, Karahodzsics 4, Szabó 2, Lukács 2, Fazekas 2, Somogyi 2, Horti 1

A legutóbbi, 2017-es kontinenstornán 15. magyarok 4/2-es győzelmi mérleggel fejezték be az egyéves selejtezősorozatot.

A csoportból az első három válogatott, azaz Ukrajna, a címvédő Szlovénia és Magyarország szerzett részvételi jogot a 2022-es kontinenstornára, melynek Csehország, Georgia, Olaszország és Németország ad otthont.