Társoldalunk:

Agyhalott lehet, élet és halál között a portugál válogatott kézikapus

2021.02.25. 14:13

Csodával érne fel, ha sikerülne megmenteni a Porto kézilabdakapusának, Alfredo Quintanának az életét – írja a helyi Primeira Hora című lap. A hét elején, edzés közben szívrohamot kapott játékos állapotáról hivatalosan nem közöl semmit a kórház, ahol ápolják, ugyanakkor portugál sajtóhírek szerint csupán a gépek tartják életben, az agya jó 50 percig maradt oxigén nélkül, s minden jel szerint agyhalott. Kubai édesanyja a legrosszabbra készülve már el is utazott Portugáliába – teszi hozzá az újság. 

Alfredo Quintana a Porto hétfői edzésén lett rosszul, majd – a beszámolók szerint – állapotának stabilizálása után a portói Szent János Kórházba szállították. Az RTP Sport szerdán arról írt, a portugál válogatott kapus az intenzív osztályon fekszik, és az orvosok mesterséges kómában tartják.

A Primeira Hora csütörtökön azzal egészítette ki a hírt, hogy Portugáliában már a legrosszabbtól tartanak, ezért megszervezték, hogy Quintana édesanyja elutazhasson a fiához – számolt be az nso.hu.

Alfredo Quintana edzésen kapott szívrohamotForrás: AFP/Ole Martin Wold

A lap beszámolója szerint félő, hogy a kapus agyhalott. A beszámolók szerint legalább 50 percig maradt oxigén nélkül az agya. A napvilágra került információkat a játékost kezelő kórház ugyanakkor nem erősítette meg.

A Porto szerdán a fehérorosz Meskov Breszt otthonában lépett volna pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében, a történtek után azonban elhalasztották az összecsapást. A Breszt honlapján megjelent közlemény szerint a portugál együttes a hátramaradt három BL-meccsének egyikét sem játssza már le. A 32 éves kapus az idén januárban, Egyiptomban rendezett világbajnokságon is tagja volt a portugál válogatottnak.

Forrás