Vágólapra másolva!
Pénteken meghalt a Porto férfi kézilabdacsapatának 32 éves portugál válogatott kapusa, Alfredo Quintana, aki a hétfői edzésen kapott szívrohamot.

Alfredo Quintana a Porto hétfői edzésén lett rosszul, majd – a beszámolók szerint – állapotának stabilizálása után a portói Szent János Kórházba szállították. Az RTP Sport szerdán arról írt, a portugál válogatott kapus az intenzív osztályon fekszik, és az orvosok mesterséges kómában tartják.

Meghalt Alfredo Quintana Forrás: AFP/Ole Martin Wold

A Primeira Hora csütörtökön azzal egészítette ki a hírt, hogy Portugáliában már a legrosszabbtól tartanak, ezért megszervezték, hogy Quintana édesanyja elutazhasson a fiához. A beszámolók szerint legalább 50 percig maradt oxigén nélkül az agya.

Pénteken feladta a harcot a kapus, a szomorú hírről a Quintanát kezelő kórház tájékoztatta a Portót

- írta az nso.hu.

„Az üzenet, amelyet soha nem akartunk megosztani: kedves Alfredo Quintana ma elment. Örökké emlékezni fogunk rád. Igazi Sárkány. Nyugodj békében, Örök Quintana!" – írta a Porto a közösségi oldalán.

A kapus Havannában született, 2009-ben költözött Portóba, 2014-ben megkapta a portugál állampolgárságot, és azóta 72 mérkőzésen szerepelt új hazája válogatottjában. Az FC Portónak a Bajnokok Ligájában, a nemzeti csapatnak pedig a tavalyi Európa-bajnokságon és az idén januári világbajnokságon is alapembere volt.