Társoldalunk:

Háború a kézicsarnokban: amikor az NDK a pályán vesztette el az osztályharcot

2021.03.06. 06:16

Amikor a második világháború után a győztes hatalmak kettéosztották Németországot, azonnal elkezdődött egy elkeseredett harc a két ország között, szinte minden téren. A leglátványosabb ez a sportpályákon volt, ugyanis a keletnémet politikusok elsősorban a nyugatnémetek ellen uszították sportolóikat. Kevés olyan sportág volt, ahol közel azonos képességű versenyzőket tudott csatába küldeni a két állam, de ezekben óriási presztízsharc dúlt. A kevesek közül talán a kézilabdában volt a leglátványosabb a rivalizálás. A férfi szakágban a két német állam mindig nagyon közel volt egymáshoz tudásban, mind klub-, mind válogatott szinten. Ezért a kézilabda vetélkedésüket mindig különös figyelem kísérte. Mi most egy 45 évvel ezelőtti párharcot idézünk fel, amelynek a tétje az 1976-os montreali olimpiára való kijutás volt. Illetve, annál sokkal több.

A teremben játszott kézilabda először az 1972-es olimpia programjában szerepelt. Münchenben a 16 csapat küzdelme után Jugoszlávia bizonyult a legjobbnak, a Német Demokratikus Köztársaság válogatottja a negyedik, a Német Szövetségi Köztársaságé a hatodik helyen végzett. Az 1974-es világbajnokságon a házigazda NDK ezüstérmes lett, míg az NSZK csak 9. Ilyen előzmények után kezdődött meg a harc a montreali olimpián való szereplésért. Ahol a müncheninél néggyel kevesebb, mindössze 12 válogatott léphetett pályára.

A házigazda, Kanada és az aktuális világbajnok, Románia automatikusan indulhatott a játékokon, a további 10 helyért harcoltak a világ csapatai. Ebből Európa hét helyet kapott, így ennyi selejtezőcsoportot hoztak létre, mindegyikben 3-3 csapattal. A sorsolás szeszélye folytán egy trióba került a két német válogatott. És csak egyikük utazhatott az olimpiára.

A csoport harmadik tagja Belgium volt, de ő még edzőpartnernek sem volt jó ennek a két csapatnak. Az NDK otthon 16 góllal, idegenben 13-al verte Belgiumot, míg az NSZK idegenben 11-el, otthon 28-al. Vagyis a keletiek összesítésben 29 góllal, a nyugatiak 39-el bizonyultak jobbnak a németalföldieknél.

A nyugatnémet férfi kézilabda-válogatott 1976-banForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Sven Simon

Kicsi volt rá az esély, hogy ez döntsön a továbbjutásról. Ugyanis a kiírás értelmében, ha két csapat azonos pontszámmal végzett a csoportjában, akkor az egymás elleni mérkőzéseken szerzett pontok rangsoroltak köztük, ha ez azonos volt, akkor az egymás elleni két mérkőzés összesített gólkülönbsége. Csak akkor döntött az összgólkülönbség, ha ez is megegyezett.

A két német válogatott a Belgium elleni egy-egy győzelmen volt túl, amikor 1975. december 20-án először ütközött meg Münchenben. A meccsre 100 ezer jegyigénylés érkezett, ennél többet valószínűleg soha, sehol nem jegyeztek fel a kézilabda történetében. Az 1972-es olimpiára épült csarnokban végül 10.500 drukker zsúfolódott össze. Az NSZK válogatottjának edzőjét, Vlado Stenzelt igen kellemes emlékek fűzték ehhez a helyszínhez, ugyanis az előző olimpiát itt nyerte meg a jugoszláv válogatott trénereként. A horvát nemzetiségű edző a csúfosan sikerült kelet-németországi vb után vette át a nyugatnémet válogatott irányítását. A generáció-váltás levezénylését várták tőle. Persze, az is a célkitűzések között szerepelt, hogy jó eredményt érjen el a montreali olimpián új csapatával. Ám a sorsolás után még a kijutásra is jócskán csökkent az esély. Ezzel mindkét országban tisztában voltak. Az NDK kapusa, Wieland Schmidt évtizedekkel később így emlékezett erre:

Szinte ismeretlen játékosok alkották a nyugatiak keretét. De Stenzel úgy feltüzelte őket, hogy elhitték, hogy lehet esélyük ellenünk."A nyugatiak edzője néhány évvel ezelőtt pedig ezt mondta:Ez egy igazi háború volt. Ma már senki el sem tudja képzelni, micsoda háború!Az egy edzőtől elvárható, hogy feltüzelje játékosait, de a bűvész becenévre hallgató tréner más fegyvereket is bevetett ebben a bizonyos háborúban. Jóindulatúan ezt úgy lehet értékelni, hogy a bűvész elővett egy-két trükköt, rosszindulatúan pedig úgy, hogy a sportszerűség határain túllépő akciókat kezdeményezett. A legvisszatetszőbb az volt, hogy lecseréltette a hazai mérkőzésen a pálya parkettáját. Egy padlószőnyegre emlékeztető anyagra. Ilyenen nem szoktak kézilabda mérkőzést játszani.

Heiner Brand, aki játékosként részt vett a hidegháborús olimpiai selejtezőnForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Sven Simon

Az NDK vezetői azonnal tiltakoztak, amint meglátták, de nem találtak olyan pontot a szabálykönyvben, mely tiltotta volna ezt. A végletekig felhergelt állapotba került drukkerek a keletiek minden labdához érését kifütyülték, folyamatosan „szocialista disznóknak" nevezték őket. Ezek mellett már tényleg csak apró trükk volt Stenzeltől, hogy kapusát, Manfred Hofmannt sárgába öltöztette, mert úgy vélte, hogy így terebélyesebbnek tűnik, nagyobb félelmet kelt. Ennek köszönhető vagy sem, de az NDK játékosai csak 14 gólt szereztek a mérkőzésen, de ne feledjük, akkor még nem potyogtak a gólok annyira, mint manapság. Az NSZK válogatottja is csak 17-ig jutott, ebből egy Joachim Deckarm nevű 21 éves fiatalember egyedül 9-et szerzett.

Joachim Deckarm (középen), aki az NSZK válogatottjának egyik legnagyobb sztárja volt és aki Tatabányán szenvedett súlyos sérüléstForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Karl-Josef Hildenbrand

Igen, ő az, aki néhány évvel később olyan súlyos sportbalesetet szenvedett Tatabányán, hogy hónapokig kétséges volt, hogy életben marad, és azóta is fogyatékosként éli életét. Akkor ő volt a sztár, és a háromgólos győzelem után az őrjöngő közönség előtt a játékosok a vállukon vitték az öltözőbe a mesterüket. Mintha olimpiát nyertek volna.

Pedig még a kijutást sem érték el.

Az események 1976 elején úgy folytatódtak, hogy mindkét csapat nagy különbségű győzelemmel letudta a kötelezőt Belgium ellen, de közben már mindkét térfélen hangoltak a március 6-i csatára. Schmidt kapus elmondta, hogy folyamatosan megjelentek az edzéseiken a politikai agitátorok, akik azt sulykolták beléjük, hogy most súlyos csapást mérhetnek az ellenséges ideológiát képviselő nyugatiakra.

Manfred Hofmann, aki az NSZK kapusaként kivédte a sorsdöntő hétméterestForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Sven Simon

Talán ezekben az időkben volt a legrosszabb a helyzet a két világrend között, és ennek a kicsúcsosodása volt az egy nyelvet beszélő, azonos történelemmel rendelkező két német állam éles szembeállítása. Stenzel is tudta, hogy a müncheni hangulat után mi várhat csapatára, ezért a sportszakmai felkészítés mellett más téren is próbálta edzetté tenni játékosait. Megszervezett a hesseni Dietzenbachban két edzőmérkőzést, és a játékosai tudta nélkül megkérte a nézőket, hogy azok végig a lehető legocsmányabb bekiabálásokkal zavarják a válogatott tagjait, a bírókat pedig rávette arra, hogy a legátlátszóbb csalásokkal is nehezítsék a dolgukat. A számítása bevált, mert a csapat nagyon megzavarodott ezektől, de így legalább nem az NDK-ban találkozott először ilyen lelki terrorral.

Az NDK-NSZK olimpiai selejtező második meccsét nem Kelet-Berlinben rendezték (valószínűleg attól tartottak a hazaiak, hogy Nyugat-Berlinből sokan átjönnek és felhígítják a keleti tábort), hanem az akkor Karl-Marx-Stadtnak nevezett városban. A másik érv, ami a ma Chemnitznek hívott város csarnoka mellett szólt, hogy az 1974-es vb-n itt szenvedett vereséget az NSZK Csehszlovákiától és Dániától. Ám akkor még nem a minden hájjal megkent „jugó" volt a nyugatnémet kapitány!

Stenzel és az NSZK válogatottja ugyanúgy rettegett minden „odaát" töltött perctől, mint a Bayern München focistáinak küldöttsége kevéssel azelőtt a drezdai és a magdeburgi mérkőzése során. A kézisek semmit nem fogyaszthattak abból, amit a házigazdák adtak, ugyanis féltek, hogy hashajtót vagy altatót kevernek az ennivalójukba. Minden ételt és italt magukkal vittek otthonról. Az ottani csarnok nem volt akkora, mint a müncheni, csak háromezer néző fért be. Ahogy az várható volt, csak a rendszerhez hű, azért ész nélkül bármit megtevő megbízható elvtárs lehetett a helyszínen szemtanúja az eseményeknek. Az NDK-ban akkor már felnőtt egy generáció, amelynek agyát gyerekkora óta tömték a szocializmus felsőbbrendűségét hirdető ideológiával, ám az emberek jelentős része (értelemszerűen inkább az idősebb réteg) nem tudott azonosulni azzal. Főleg azok, akiket elválasztottak nyugaton élő rokonaiktól, és akik a szép mázba csomagolt látszatvilág mögé is beláttak lelki szemeikkel. A háromezer kiválasztott örült hangulatot teremtett a Karl Marx-ról elnevezett városban, már a bemelegítés alatt nem csak fütyülték a nyugatiakat, hanem mindenféle tárgyakkal dobálták is őket. Ebben a miliőben próbálta kiharcolni az olimpiára jutást a két válogatott. A képlet egyszerű volt: ha az NDK három gólnál nagyobb különbséggel nyer, akkor ő megy Montrealba, háromgólos hazai sikernél és minden más eredménynél az NSZK.

Úgy tűnt hamar eldől a továbbjutás, a megrémült nyugatiak ellen hamar elmentek a keletiek 7-2-re. Ám nem voltak hiábavalók a dietzenbachi lelkiterror-órák, mert Deckarmék összeszedték magukat. A hajrához közelítve feljöttek egygólos hátrányra, 9-8-ra. A gólok száma nem csak azt jelzi, hogy mennyire más volt akkoriban a kézilabda, de az óriási feszültséget is. A nyugatiak a végsőkig próbáltak húzni a támadásaikat, de ekkor már képtelenek voltak betalálni.

Egy jelenet az NDK-NSZK olimpiai selejtezőről 1976-bólForrás: AFP/-

A keletiek pedig két támadásuk után is hétmétereshez jutottak. Az Odera-menti Frankfurt sztárja, Hans Engel előbb Hofmann kapus bal csípője mellett lőtte a labdát a kapuba, majd a jobb felső sarokba bombázta azt. 5 és fél perccel a vége előtt 11-8-ra vezetett az NDK. Ennél az eredménynél lett volna jelentősége a Belgium elleni találkozóknak, vagyis ha ez marad a végén, akkor az NSZK jut ki az olimpiára. Ám 5 és fél percet akkoriban sem lehetett kihúzni kapott gól nélkül, bár nagyon mások voltak a passzív játék kritériumai. Nem tudott gólt lőni a nyugati csapat, míg a keletiek utolsó támadása során a kapufán csattant a labda, ám a kipattanót követően újabb hetest kapott a hazai csapat. Időn túli hetest.

Egy dobáson múlt az olimpiai részvétel. Ha bemegy, az NDK utazik, ha nem, akkor az NSZK. Mindkét országban élőben közvetítették a találkozót, nincs róla nézettségi adat, de lehet, hogy ennél többen semmilyen sporteseményt nem néztek német földön. Kizárt, hogy volt német, aki nem látta azt a dobást. Amire két perc huzavona után került sor, ugyanis Stenzel le akarta cserélni kapusát, Hofmannt. Helyére a büntetőket nagy hatékonysággal védő Rudolf Rauert kívánta beküldeni. Ám Hofmann visszanyomta a padra tartalékját és mondta neki: maradj csak ülve, öreg. És ő ment vissza a kapuba. Az NDK-s Engel, aki az előző két büntetőt ugyebár két különböző helyre lőtte, látszólag türelmesen állt a hetes vonalnál. Az nem került szóba, hogy helyette más dobja a büntetőt.

Manfred Ewald, aki 1961 és 1988 között az NDK sportminisztere volt, hulladékoknak nevezte az NDK kieső kézilabdázóitForrás: DPA/AFP/Andreas Altwein

Engel ezúttal a bal oldalt választotta és lövését Manfred Hofmann térddel védte. Engel összezuhant, még akkor is a földön feküdt, amikor a nyugatiak mellette ünnepeltek. Csapattársai vigasztalták, de az öltönyös elvtársak a kispadon meg tudták volna ölni őt a szemükkel.

„A két világrend gyilkos csatáját Hofmann térde döntötte el" – mondta Heiner Brand, a nyugati csapat játékosa, aki később szövetségi kapitányként 2007-ben világbajnok lett az egyesített német válogatottal.

Az est hőse, Hofmann kapus pedig így emlékezett arra a sorsokat eldöntő másodpercre:Nagyon nyugodt voltam amikor visszamentem a kapuba. Tudtam, hogy a lövés pillanatáig nem mozdulhatok el. Aztán úgy éreztem, hogy az egész világ rajtam fekszik, én pedig a kupac alján levegőért kapkodok."

A vesztes csapat kapusa, Wieland Schmidt érthetően nem tudta túltenni magát a kiesésen: „Összetört az álmom, hogy olimpián szerepeljek, legyőztek minket az osztályharc során és Manfred Ewald, a sportigazgató azt mondta, hogy egy nagy rakás hulladék vagyunk."

A nyugatnémetek Montrealban négy meccset megnyerve, kettőt elveszítve a negyedik helyen végeztek. 1978-ban pedig világbajnokok lettek. Mindkét siker alkalmával Manfred Hofmann állt a kapuban, és többek között aranyérmet akasztottak Heiner Brand és Joachim Deckarm nyakába is. A szövetségi kapitány Vlado Stenzel volt, aki később azt mondta, hogy a vb-arany ellenére élete legnagyobb sikere az NDK elleni párharc megnyerése volt.

Vlado Stenzel (sapkában), aki az NSZK férfi kézilabda-válogatottját kijuttatta az 1976-os montreali olimpiáraForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Franz Waelischmiller / Sven Simo

Hofmannt is jóval többször kérdezték arról a bizonyos karl-marx-stadti másodpercről, mint bármi másról, ezért öreg korában mosolyogva mondta: „Egész életem erről a hetesről szól. Lassan bedilizek ettől."

Az 1980-as (csonka) olimpiát az NDK nyerte, a sikerhez fantasztikus teljesítménnyel járult hozzá Schmidt-kapus. Vagyis nemcsak kijutott egy ötkarikás játékokra, hanem ott aranyérmet szerzett. Az 1980-ban 31 éves Hans Engelt viszont nem nevezték a moszkvai olimpiára.

A hidegháborús kézilabdameccsről a németek egy filmet is készítettek. Ezt németül tudó olvasóinknak érdemes megtekinteni.