Vágólapra másolva!
Az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata 22-19-re kikapott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A magyar csapat mindkét félidőnek a hajrájában engedte ellépni a riválisát. 

A Ferencváros tudta, hogy nem lesz könnyű dolga a korábbiakhoz képest ugyan gyengébb, de azért így is kimondottan veszélyes montenegrói csapat otthonában. De ettől azért még nem ijedt meg Elek Gábor csapata, és a rendkívül gólszegény első félidő nagy részében kifejezetten jól tartotta magát, a 24. percben az ekkor három gólos Kovacsics Anikó vezérletével 6-6-ra állt. Az utolsó perceket azonban nagyon elrontotta a zöld-fehér együttes, ezt a szakaszt ugyanis 5-1-re nyerte meg a Buducsnoszt.

A második félidőt óriási akarással kezdte a Fradi, és a 44. percben Emily Bölk, Kovacsics és Szucsánszki Zita vezérletével, valamint Bíró Blanka védéseivel 14-14-nél utolérte a hazai csapatot. Sőt, Szucsánszki góljával a vezetést is átvette, Kovács Anett találatával pedig már két góllal is vezetett.

Ezt követően egészen az 53. percig felváltva vezettek a csapatok, ekkor még 18-17 volt a Fradi javára, ezt követően azonban megint a Buducsnoszt bírta jobban az utolsó percek feszültségét, és végül 22-19-re nyert a montenegrói csapat.

A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt hét góllal, a vendégeknél a német Emily Bölk ötször talált be. A kapusok közül Barbara Arenhart 11, Armelle Attingré öt védéssel járult hozzá a hazai sikerhez, Bíró Blanka pedig 15 lövést hárított.

A három gólos különbség korántsem tűnik ledolgozhatatlannak a visszavágón a Ferencváros szempontjából.

Eredmény, BL-nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Buducsnoszt Podgorica–FTC-Rail Cargo Hungaria 22-19 (11-7)
lövések/gólok: 43/22, illetve 41/19
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/2
kiállítások: 4, illetve 10 perc