Vágólapra másolva!
Kedden hivatalossá volt, hogy Rasmus Lauge további három évig Telekom Veszprém kézilabdacsapatának a játékosa lesz.

A világbajnok játékos szerződésében szereplő plusz 1 éves opció lehívásra került a Veszprém Handball Team Zrt. által, illetve további két extra évben egyeztek meg a felek. Eszerint Lauge 2021. június 30-án lejáró szerződését 2024. június 30-ig hosszabbítja meg a vezetőség – számolt be a klub honlapja.

Rasmus Lauge marad Veszprémben Forrás: Origo

A dán balátlövő, Rasmus Lauge, eddig 53 mérkőzésen lépett pályára veszprémi színekben, amelyeken 159 alkalommal volt eredményes.

Rasmus a december elejei, hazai Kiel elleni találkozón súlyos térdsérülést szenvedett, amelyből jelenleg is lábadozik. A klub reményei szerint minél előbb el tudja majd érni a sérülése előtti remek formáját.