Vágólapra másolva!
Óriási csatát, szinte már öldöklő küzdelmet hozott a két román csapat, a CSM Bucuresti és a Ramnicu Valcea párharcának második felvonása a női kézilabda Bajonok Ligája nyolcaddöntőjében. Állításunkat videóval is alá tudjuk támasztani.

Lefutottnak tűnt a párharc azok után, hogy az első mérkőzést idegenben 33-24-re megnyerte az esélyesebb fővárosi csapat. Csakhogy a Valcea nem így gondolta, 3-0-val kezdtek, a 27. percben pedig már 15-9-re, sőt a második félidőben, kihasználva egy tízperces bukaresti gólcsendet, 27-20-ra is vezettek, azaz belátható közelségbe került a tetemes hátrány ledolgozása. Még úgy is, hogy a bukaresti védelem közepén a hatalmas termetű beálló, Crina Pintea és a zseniális Cristina Neagu időnként a kőkemény szabálytalanságoktól sem riadt vissza.

Neagu persze gyorsan jelezte, hogy ő ártatlan, és miután Pinteát könnyebb észrevenni, ő kapta a két perces büntetést.

De azért említsük meg Neagu teljesítményét is: a BL történetének legeredményesebb góllövője az idei szezonban elsőként érte el a 100 gólt. A Valcea elleni két mérkőzés 54 bukaresti góljából pedig egymaga 24-et szerzett (13-at az első, 11-et a második találkozón), azaz kijelenthetjük, hogy nélküle aligha lett volna meg a továbbjutás.