Vágólapra másolva!
Senki sem gondolta volna, hogy az első meccsen elért 28 pontos győzelem után izgalmas lesz a Sopron Basket-Lyon női kosárlabda Euroliga negyeddöntő visszavágó. Ám amikor a harmadik negyedben a franciák 21 ponttal vezettek, felsejlett az elképzelhetetlen, azaz a kiesés lehetősége. Szerencsére mindez nem következett be, mert a Lyon mindössze 13 ponttal, 75-62-re tudott nyerni Sopronban. Az egész idény legrosszabb soproni játéka tehát továbbjutást és Final Fourt ért az Euroligában, de ezt a mérkőzést nagyon gyorsan el kell felejteni. A négy között a Sopron azzal a spanyol Avenida Salamancával játszik majd, amelynek Roberto Iniguez az edzője. Iniguez két évig Sopronban dolgozott és két Final Fourba vitte be a magyar csapatot. 

Az első mérkőzésen elért 28 pontos soproni győzelem után tényleg érdeklődéssel vártuk, hogy a Lyon milyen taktikával kezdi az összecsapást.

A franciák - amennyiben nem adták fel eleve a meccset - csak azt a megoldást választhatták, hogy nekirontanak a Sopronnak.

Őrült harc alakult ki a magyar és a francia csapat között Forrás: FIBA

Miután a franciák a feldobás után négy másodperccel már 2-0-ra vezettek, arra a következtetésre is juthattunk, hogy a nekirontást választják.

Mintha vért ittak volna a francia csapat játékosai.

Bár Határ négy pontjával 4-2 lett, de a Lyon egyáltalán nem adta fel. Johannes már az első negyedben egy triplával elérte azt a pontmennyiséget (3), amit az első meccsen összesen dobott. 12-8-as lyoni vezetésnél Crvendakics újabb triplát vágott be, ezzel 15-8-ra vezetett az ellenfél. Nem kellett nagyon idegeskedni, de Gáspár Dávid jobbnak látta, hogy kikérje az első idejét.

Azt persze lehetett sejteni, hogy abban a kegyelmi állapotban, amelyben az első meccs lement, nem lehet mindig játszani.

Viszont most a Lyon játékosainak sült úgy a keük, mint az első találkozón a Sopronnak. A 8. percben 19-8-ra vezetett a francia együttes, a hazai pályán játszó Sopron dobásai pontatlanok voltak. Egyszerűen hihetetlen volt, ahogy minden labda kiszédült, kiperdült. Idegnyugtatónak jött Megan Walker kosara. Ez tényleg ébresztőt fújt, egyben lelohasztotta a nagyon lelkes franciákat, akik az első negyedet 5 pontos előnnyel zárták (14-19).

Megan Walker hármasával indult a második negyed. Nagyon fizikális volt a meccs, a Lyon játékosai piócaként tapadtak a soproniakra. Viszont az idő előrehaladtával mintha kezdett volna a támadójáték kicsit összeállni.

Na nem annyira, hogy a Sopron átvegye a vezetést, csak annyira, hogy ne nyíljon ki végzetesen nagyra az olló.

Mert az LDLC nem akarta feladni, ők komolyan hittek abban, hogy mínusz 28-ról os fordítani tudnak. A 14. percben 33-21-es, azaz 12 pontos vezetésüknél jött a második soproni időkérés. Összesítésben azonban még mindig 16 pont volt a magyarok előnye.

Minden az arcára van írva a soproni edzőnek, Gáspár Dávidnak Forrás: FIBA

Aztán egy újabb Johannes-triplával már csak 13 pont. A Sopront mintha nyomasztotta volna a hatalmas előny. Amely csak fogyott és fogyott. A 15. percben egy újabb Johannes-tripla, 21-39, azaz 18 ponttal vezetett a Lyon.

Ekkor éreztük először azt, hogy itt komolyabb problémák is lehetnek, mert az összesítésben már csak 10 pont volt a Sopron előnye.

Majd nyolc pont, mert egy labdavesztés után újabb kosarat kaptunk. Világossá vált, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint amire előzetesen számítottunk. Gabby Williams kosara hosszú pontcsendet tört meg a soproni oldalon. Majd Jelena Milovanovics is betalált, 16 pontra csökkentve a Lyon előnyét, amely volt már 20 pont is, s még mindig csak az első félidőben jártunk. Az óriási adok-kapok közepette Megan Walker triplája a dudaszó előtt 2 másodperccel 14 pontra redukálta a Lyon előnyét, a szünetben 35-49 volt az állás.

Jelena Milovanovics az első félidőben négy pontot dobott Forrás: FIBA

Az első meccsen összeszedett 28 pontos hátrányának a felét dolgozta tehát le a francia csapat az első félidőben. De ha azt is hozzátesszük, hogy volt olyan pillanat, amikor 20 ponttal vezettek, örülhettünk, hogy csak ennyi a hátrány. Mindenesetre a második félidőben sokkal nagyobb koncentrációval és pontosabban kellett játszania a Sopronnak.

A második félidő az ihletett formában játszó Johannes triplájával indult. Ez azután következett be, miután January-tól lépéshiba miatt elvették a labdát. Az 5-0-ás rohammal kezdő Lyon másfél perc alatt újra 19 pontos előnyre tett szert. Közelről láthattam a soproni játékosok arcát: ők sem hitték el, ami velük történik.

A 23. percben már 21 pont volt a hátrány, vagy ha jobban tetszik, csak 7 az összesítettbeli előny.

Soproni ziccerek tömkelege maradt ki. Egyszerűen megmagyarázhatatlan volt, ami a pályán történt.

Eljutottunk abba a fázisba, hogy minden dobott pontnak különös jelentősége lett. Milovanovics bedobott két büntetőt, majd Fegyverneky nagyszerűen vette el a labdát, de aztán támadóhibát fújtak ellene. Minden egyes lepergett perc a Sopronnak volt jó, de iszonyatosan lassan telt az idő.

Briann January (sárga mezben) nem tudta úgy kikapcsolni Johannest, mint az első meccsen Forrás: Origo

A kőkeményen védekező Lyon ellen semmi sem jött össze. A 27. percben Határ nem tudta feltenni a labdát,

6 és fél perc alatt nem dobott egy mezőnykosarat sem a Sopron. Ez önmagában elképesztő adat volt.

Majd a harmadik negyed 7. percében Meghan Walker dobott egy hármast. Ekkor érte el a 40 pontot a Sopron, ezt követte Határ duplája. Furcsa ezt leírni, de óriási volt az öröm, hogy a Sopron visszajött mínusz 17 pontra. Mert az összesítésben ez plusz 11-et jelentett.

Ekkor Határ Bernadett vette a hátára a csapatot.

Dobott még egy duplát, kiharcolt két büntetőt, ezeket be is dobta. Feléledt a Sopron, amely 13 pontos hátránnyal (50-63) zárta a harmadik negyedet.

Talán ekkor lélegeztünk fel először, mert sok minden benne volt ebben a meccsben, de az mégsem, hogy a Lyon - amely fáradni látszott - a negyedik negyedben 15 pontot verjen a Sopronra. Ennek ellenére sem adták fel a franciák, bár a 33. percben már látszott rajtuk, hogy nem hisznek az egészben.

A soproni csapatkapitánynak, Fegyverneky Zsófiának is nehéz dolga volt az egész meccsen Forrás: FIBA

54-71-nél Walker megint dobott egy hármast, öt és fél perc volt ekkor már csak hátra, összesítésben pedig 14 ponttal vezetett a Sopron.

Talán ez volt az a pillanat, amikor a Lyon rájött, hogy ebből nem lesz nekik továbbjutás.

A Sopron is felszabadult az iszonyatos nyomás alól, az utolsó 5 perc viszonylagos nyugalomban telt tehát el. A különbség csökkent, majd kialakult a 62-75-ös végeredmény.

A vereség fájó, de az Euroliga Final Fourba jutás örömteli és óriási teljesítmény. Azt, hogy mi okozta a 30 percen át tartó soproni blokkot, biztosan kielemzik majd Gáspár Dávidék. Nekünk most annyi a dolgunk, hogy rögzítjük a továbbjutás tényét és abban bízunk, hogy az elődöntőben újra a régi Sopront látjuk majd a spanyol Avenida Salamanca ellen.

Női kosárlabda Euroliga negyeddöntő, 2. mérkőzés: Sopron Basket - LDLC Asvel Feminin 62-75 (14-19, 21-30, 15-14, 12-12)

A Sopron legjobb dobói: Walker 14, Milovanovics 13.
A Lyon legjobb dobói: Plouffe, Johannes, Crvendakics 16-16-16

Az elődöntő párosítása: Sopron Basket-Avenida Salamanca és Jekatyerinburg-Fenerbahce.
A Final Fourt április 16-18. között rendezik. A helyszínt a FIBA később jelenti be.