Vágólapra másolva!
A Győrben zajló olimpiai selejtezőtorna szombati játéknapján a magyar női kézilabda-válogatott 31-23-re legyőzte Szerbiát, és kijutott a tokiói nyári játékokra. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

"Még fel sem fogtam, hogy ez mekkora tett volt, az egész országnak nagy örömet szereztünk. Az elmúlt egy évben mindenkit boldoggá tudtuk tenni. A bemutatásnál Tomori Zsuzsi mondta, hogy 5000 emberrel mennyivel más lenne az egész. Sajnáljuk, hogy ezt elvette az élet tőlünk, de reméljük, hogy az eredmény mindenkit kárpótol" - kezdte értékelését Bíró Blanka, a nagyszerűen védő kapus.

- mondta a 11 védéssel záró játékos.

"Az egész héten egységesek voltunk, végig sugárzott rajtunk a jó értelemben vett nyugodtság. Természetesen Elek Gábor elmondta a buzdító szavait a meccs előtt, de ez most nem ezen múlt. Tudtuk, hogy mindent ki kell tennünk a pályára" - mondta Bíró, aki szerint a csapat minden tagja tudta, hogy mit kell csinálnia a szombati találkozón.

"Két évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy olimpiai résztvevő leszek, hiszen akkor tértem vissza szülés után.

De egész karrierem során erre készültem. Végig ott voltunk mentálisan és felül tudtunk kerekedni a szerbeken - értékelte a hatalmas sikert a szerbek ellen hét gólt szerző Szöllősi-Zácsik Szandra.

Ez egy igazi csapatmunka volt, mentünk, hajtottunk, tudtuk, hogy a gyors lerohanások kedvezni fognak nekünk, és nem fogják bírni. Kint vagyunk az olimpián és teljesült az álmunk. Bízom benne, hogy ez egy fordulópont a magyar női kézilabda életében és vissza tudunk kerülni az elitbe - mondta az MTK balátlövője.

- mondta Elek Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki kiemelte a játékosok példamutató mentalitását is.

Hihetetlenül büszke vagyok, mindenkinek egy álma vált valóra ezzel. 16 játékos, aki végig számíthatott egymásra.

Örülök, hogy ebben a nehéz helyzetben, amiben van most a világ, Magyarországnak tudtunk egy szép délutánt okozni

- mondta Kovacsics Anikó a mérkőzés utáni online sajtótájékoztatón.