Vágólapra másolva!
A Szegedhez hasonlóan a Debrecen is egyenlíteni tudott hazai pályán a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, miután kedden este legyőzte a Szolnokot.

A DEAC remekül kezdte a meccset, az első negyed után már 12 ponttal vezetett, majd a fordulás után is sokáig uralta a találkozót és a harmadik szakasz hajrájában már 19 pont is volt az előnye. A vendégek azonban a záró periódusban magukra találtak és a hajrára egy pontra csökkentették a különbséget, fordítani azonban nem tudtak, és a házigazda végül nyolc ponttal győzött.

A mezőny legeredményesebb játékosa a DEAC amerikai légiósa, Stefan Moody volt 34 ponttal. A párharc pénteken folytatódik Szolnokon.

A Szeged házigazdaként négy ponttal legyőzte kedden a címvédő Falco KC-t. A találkozón végig fej fej mellett haladtak a csapatok, a hajrában viszont a hazaiak voltak minimális előnyben, és az utolsó percet is jól bírták idegekkel.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak magyar válogatott kosarasa, Govens Darrin volt 31 ponttal. A párharc szintén pénteken folytatódik Szombathelyen.

Férfi kosárlabda NB I, elődöntő, 2. mérkőzések:
Debreceni EAC-Szolnoki Olajbányász 94-86 (22-10, 17-19, 27-24, 28-33)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.
Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 96-92 (25-27, 22-19, 22-19, 27-27)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.