Vágólapra másolva!
A Magyar Athletikai Club 1875-ben rendezte meg a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány határozata alapján május 6-án tartják a magyar sport napját. Ezzel egy időben a kontinens egy másik fontos sporteseménye ért mérföldkőhöz, hiszen a mai napon zajlik a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság sorsolása a M4 csatornáján.

Izgalmas este vár a kézilabda szurkolókra. A selejtezők végén kialakult a 24 fős mezőnyt, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hétfőn véglegesítette – a korábban lefektetett elvek szerint – a sorsolás alapjául szolgáló kalapbeosztást.

A mai eseményen

Bánhidi Bence, a magyar válogatott beállója, a szlovák Marian Zernoviccsal, a spanyol Rodrigo Corallesszel és a horvát Luka Stepanciccsal együtt húzza majd ki a csapatokat

az EHF TV és az M4 Sport kamerái által élőben közvetített sorsoláson. A műsor vezetői pedig Szalay Edit és Tihany Viktor lesznek.

A magyar csapat Budapesten játssza a mérkőzéseit Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A május 6-i, 17 órakor kezdődő sorsolás előtt néhány válogatott csoportja már ismert: a magyar csapat Budapesten játssza a mérkőzéseit, a horvátok Szegeden, a szlovének Debrecenben, a németek és a csehek Pozsonyban küzdenek a csoportmérkőzések során.

Az Európa-bajnoki sorsolás kalapjai:

1. kalap: Spanyolország, Horvátország, Norvégia, Szlovénia, Németország, Portugália
2. kalap: Svédország, Magyarország, Oroszország, Dánia, Szerbia, Ausztria
3. kalap: Szlovákia, Fehéroroszország, Izland, Csehország, Franciaország, Észak-Macedónia
4. kalap: Hollandia, Montenegró, Ukrajna, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Litvánia

Az Európa-bajnokság csoportjai:

A-csoport (Főnix Csarnok, Debrecen): Szlovénia
B-csoport (Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok): Magyarország
C-csoport (Helyszín: PICK Aréna, Szeged): Horvátország
D-csoport (Ondrij Nepala Aréna, Pozsony): Németország
E-csoport (Ondrij Nepala Aréna, Pozsony): Csehország
F-csoport (Steel Aréna, Kassa): Szlovákia