Társoldalunk:

Európa-liga: újabb bravúr után hibátlanul zárta az ausztriai tornát a magyar férfi röpiválogatott

2021.05.23. 20:15

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re legyőzte a horvát csapatot vasárnap az Európa-liga ezüst divíziójának harmadik fordulójában Amstettenben, és az élen zárta az ausztriai három napot.

A pénteki első körben a házigazda osztrákok ellen 0-2-ről fordítottak a magyarok, majd szombaton 3-0-ra verték a luxemburgiakat.

Koch Róbert szövetségi kapitány együttesére a zárónapon az Eb-résztvevő horvát válogatott várt, s az első játszmát sikerült megnyerni. A rivális agresszívebb játékra váltott, és egyenlített, majd lendületből elhúzott a harmadik szettben. A magyarok azonban rendezték soraikat, és jó hajrával megnyerték ezt a játékrészt is. A folytatásban ugyancsak remekül védekezett és támadott a Koch-csapat, és végül 3-1-re diadalmaskodott.

A négy válogatott csütörtöktől vasárnapig Luxemburgban is összecsap.

A csoportból az első helyezett jut biztosan a négyes döntőbe, továbbá a két csoport jobbik második helyezettje. Ha a négyes tornát rendező Észak-Macedónia a másik négyesben az első kettő között zár, akkor a magyar csoportban is elég megszerezni a második helyet.

Eredmények, A csoport, 3. forduló, Amstetten:
Magyarország-Horvátország 3-1 (19, -21, 22, 20)
Ausztria-Luxemburg 3-0 (19, 22, 21)

A csoport állása: 1. Magyarország 8 pont, 2. Horvátország 5, 3. Ausztria 5, 4. Luxemburg 0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

pénteken játszották:
Magyarország-Ausztria 3-2 (-23, -18, 20, 15, 13)
Horvátország-Luxemburg 3-1 (-29, 12, 16, 20)
szombaton játszották:
Magyarország-Luxemburg 3-0 (16, 23, 19)
Horvátország-Ausztria 3-2 (-23, 21, 16, -20, 10)