Újabb csodás győzelem, két lépésre az olimpiától a női 3x3-as kosárcsapat

A magyar csapat már csak két lépésre van az olimpiai kijutástól
Vágólapra másolva!
Sorozatban a harmadik győzelmét is megszerezte a magyar 3x3-as női kosárlabda-válogatott a Grazban zajló olimpiai selejtezőn. A magyarok Észtországot verték magabiztosan 21-10-re, majd Sri Lankát 22-9-re és ezzel csoportelsőként bejutottak a negyeddöntőbe. Már csak két lépés hiányzik a nagy álom, azaz az olimpiai kvalifikáció eléréséhez. 

Mind a magyar, mind az észt válogatott két-két győzelemmel kezdte a Grazban zajló olimpiai selejtezőt a C-csoportban.

Mivel az 5 fős csoportból az első és második helyezett jut a negyeddöntőbe, így a magyar-észt meccsnek óriási jelentősége volt a továbblépés és az olimpiai kijutás szempontjából.

Goree kosarával 1-0-s vezetésre tett szert a magyar válogatott egy sikeres támadólepattanó szerzés után. Nem sokkal később Theodoreán már 2-0-ra növelte az előnyt, majd Medgyessy is betalált. Fantasztikusan kezdett tehát a magyar csapat.

Az észtek is érezték, hogy bajban vannak, de nem tudtak mit kezdeni a remek formában lévő magyar csapattal. Medgyessy büntetője után már 4-0 volt az állás a 2. percben. Ekkor az észtek egy kétpotossal jelezték, hogy ők is a pályán vannak, de Papp Klaudia rögtön dobott egy kosarat, majd Goree is egy büntetőt, így visszaállt a 4 pontos különbség.

Goree-t a továbbiakban sem lehetett tartani, így az észteknek 7-2-es magyar vezetésnél kellett időt kérniük.Ez sem segített. Az önkívületben játszó Goree úgy dobott kosarat, hogy az észtek odaütöttek neki, a büntető kimaradt, de így is 8-2 volt az állás Magyarország javára.

Papp látványos betörése és gyönyörű kosara után 9-2, s még mindig csak a 4.perc végén járt a meccs. Az észtek távoli dobásokkal próbálkoztak, egyszer-egyszer ez be is jött nekik, de mindig volt válaszunk, így a 6. percben 11-5-re vezetett Magyarország. Ekkor két büntetőt értékesítettek az észtek, akik 11-7-re jöttek fel.

Kissé megtorpant a magyar csapat, Goree távoli dobása sem jött be, időt kellett kérni, hogy megnyugodjanak a magyar lányok. Nagyon sok, 3:50 volt még ekkor hátra. Egészen elképesztő, hogy mit hagyott ki Papp Klaudia, száz százalékos ziccerben. Szerencsére Goree jól érkezett, odavertek neki, két büntetőt dobhattunk. Ebből egy ment be. Az utolsó három perc 12-7-es magyar vezetéssel indult.

A magyar csapat már csak két lépésre van az olimpiai kijutástól Forrás: FIBA

Nagy szerencsénk volt, mert az észtek is idegesen játszottak. Theodoreán Alexandra bedobott két büntetőt, ezzel 14-7-re vezettünk, ismét megnyugtató volt az előny. Az észtek Andersson révén megint dobtak egy távolit, de 15-9 után Goree dobott fontos kosarat. Az utolsó kettő perc Theodoreán duplájával indult, 18-9, ezt a meccset már nem lehetett innen elveszíteni. Ráadásul Medgyessy is pontot dobott, 19-9. Innentől kezdve az észteken már csak a csoda segíthetett volna, de ez sem következett be.

Mivel Papp Klaudia egy csodás duplát hintett, a magyar csapat elérte a 21 pontot, így vége is lett a meccsnek.

Ezzel a magyar csapat bejutott a legjobb 8 közé, s már csak két lépésre van a nagy álomtól, az olimpiai kijutástól. A mieink az utolsó csoportmeccset Srí Lanka ellen 22-9-re nyerték meg és ezzel a csoport élén zártak, 100 százalékos teljesítménnyel.

Női kosárlabda 3x3-as olimpiai selejtező, C-csoport, 3. forduló: Magyarország-Észtország 21-10, Magyarország-Srí Lanka 22-9