Vágólapra másolva!
A férfi kosár Euroligában Hanga Ádám és a Barcelona a török Anadolu Efessel találkozott a fináléban. Az első két negyedben a Barcelona játszott jobban, de az Efes, főleg a sikeres büntetődobásainak köszönhetően, visszajött a meccsbe, és átvette a vezetést. Az utolsó két negyed óriási küzdelmet hozott. Az Efes Shane Larkin vezetésével tartotta az előnyét, és az utolsó másodpercekben a mezőny legjobbjának, a 25 pontot szerző Micicnek a sikeres büntetőivel bebiztosította a török csapat győzelmét. 

A Hanga Ádámot is a soraiban tudó FC Barcelona, Cory Higgins utolsó másodperces duplájával harcolta ki az Euroliga idei fináléját az Ax Armani Exchange Milano csapata ellen az elődöntőben. A meccset végül 0,8 másodperccel a játékidő letelte előtt Cory Higgins (11 pont) duplája döntötte el a Barcelona javára, így a spanyol gárda 2010 után ismét bejutott az Euroliga döntőjébe, ahol a török Anadolu Efes volt az ellenfele.

Hanga Ádám 7 és fél perc alatt 2 pontot és 1 labdaszerzést tett a közösbe a milánói csapat ellen..

Az Euroliga döntőjében magabiztosan és remek tempóban kezdte a meccset a Barcelona az Anadolu Efes csapata ellen. Egy labdaszerzés után Brandon Davies zsákolásával négy pontos vezetést szerzett a katalán csapat.

Brandon Davies óriásit zsákolt a meccs elején Forrás: AFP/Ina Fassbender

Az Efes főleg a 212 centi magas center, Sertac Sanli játéka miatt tartotta a lépést a Barcelonával. Sanli az első negyed felénél nyolc pontnál járt,

és rajta kívűl más játékos nem is tudott pontot szerezni az Efes csapatában az első öt perc után.

Higgins hárompontosával négy ponttal vezetett a Barcelona két perccel a negyed vége előtt. Mindkét oldalon többször eladták a labdát a csapatok. A Barcelona jött ki jobban a csapongó játékból, és az első negyed után 22-15-re vezetett a gránátvörös-kék csapat.

Az Anadolu Efes keményen védekezett a második negyedben Forrás: AFP/Ina Fassbender

A második negyed első két perce után már tíz ponttal vezetett a Hanga Ádámot a soraiban tudó Barcelona. Az Efes szenvedett támadásban, a tizennyolcs dobásukból csupán négyet tudtak értékesíteni a meccs ezen szakaszában. A katalán csapat legeredményesebbje Bradon Davies volt tíz ponttal és öt lepattanóval.

A második negyed felénél ledolgozta a hátrányát az Efes, és egy pontra megközelítette a Barcelonát.

A katalán csapat több dobást rontott az ellenfél palánkja alatt, az Efes pedig Shane Larkin vezetésével ötpontos vezetést szerzett másfél perccel a negyed vége előtt. Az irányító mind a kilenc pontját büntetőből szerezte, kilencből egyetlenegyet sem hagyott ki még a meccsen. Az Efes huszonkét büntetőt dobott a félidőig, a Barcelona csak tizenötöt. A félidőben három ponttal a török csapat vezetett.

Shane Larkin remekül játszott Forrás: AFP/Ina Fassbender


A harmadik negyedben három barcelonai játékos (Davies, Higgins, Kuric) is elérte a tízpontos határt, de Shane Larkin vezette török csapat nem engedte közelebb a katalán csapatot. Micicet egy sikeres hárompontos kísérlet közben faultolták, és a szerb bedobó a büntetőt is értékesítette. A negyed felénél már tizenegy ponttal vezetett az Efes.

A Barcelona nehezen tudott könnyű kosarakat szerezni a palánk alatt, inkább távoli dobásokkal próbálkoztak.

Higgins triplája után nyolc pontra jött fel a Barcelona két perccel a negyed vége előtt.

A katalánok litván edzője, Jasikevicius rengeteget reklamált a bíróknál, több ítélettel nem volt kibékülve.

A Barcelona legjobbja az amerikai Higgins volt tizennyolc ponttal. Hanga Ádám csupán hét másodpercet játszott eddig. Az utolsó negyed előtt hét ponttal vezetett az Efes.

Sarunas Jasikevicius, a Barcelona edzője nagyon sokat reklamált Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Marius Becker

Hatalmas lendülettel kezdte az utolsó negyedet a Barcelona, és sikerült három pontra faragnia a hátrányát. Az NBA-t is megjárt veterán Pau Gasol óriási blokkja után azonban nem sikerült pontot szereznie Hanga Ádám csapatának a következő támadásnál. Percekig egyik csapat sem tudott pontot szerezni. Az ekkor tizenhat pontot szerző Larkin csodálatos passza után Sanli zsákolt, de a másik oldalon Nikola Mirotic talált be. Davies hárompontosa után két pontra feljött a Barcelona, sőt, Mirotic kosarával kiegyenlített a katalán csapat.

Micic óriási hárompontosa után azonban újra átvette a vezetést az Efes.

Három perccel a meccs vége előtt Singleton tempója után hárommal vezetett az Efes, majd Micic egy szép betörés után megszerezte a huszadik pontját is. Bő másfél perccel a negyed vége előtt öt pontos különbségnél büntetőket dobhatott a Barcelona, és a 23 pontos Higgins mindkettőt bedobta.

Hiába, mert Larkin mellett a meccs legjobbja, a 23 pontot szerző Micic újra betalált.

Fél perccel a döntő vége előtt öt pontos előnynél Shane Larkin dobhatott újabb büntetőket. Az irányító összesen tizenkét sikeres büntetőt dobott be a meccsen, így most sem hibázott.

Azonban a Barcelona nem adta fel: Kuric büntetői után három pontra jött fel tizenkét másodperccel a vége előtt. Az Efes sikeresen tartotta meg a labdát, a Barcelonának nem volt más választása, így faultolt. A meccs legjobbja, Micic büntetőivel pedig végleg eldőlt az Euroliga döntő. Az Anadolu Efes megnyerte a finálét a Barcelona ellen.

Hangának az elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is csupán epizódszerep jutott, a magyar légiós a fináléban másodperceket tölthetett a pályán.

Az Anadolu Efes - a Fenerbahce után - második török csapatként nyerte meg a sportág legrangosabb európai kupasorozatát,

amelyben legutóbb döntős volt, 2000-ben és 2001-ben pedig bronzérmesként zárt. A bronzérmet ezúttal a Milano szerezte meg, amely tízpontos különbséggel, 83-73-ra múlta felül a CSZKA Moszkvát.

Férfi kosár Euroliga, döntő

Anadolu Efes (török)-Barcelona (spanyol) 86-81 (15-22, 24-14, 26-22, 21-23)

a 3. helyért:
Milano (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 83-73 (20-23, 20-11, 20-23, 23-16)