Vágólapra másolva!
Sepsiszentgyörgy ad otthont a női kosárlabda Euroliga szekszárdi érdekeltségű selejtezőtornájának szeptember 21-23-án.

A Sepsi-SIC hétfőn a közösségi oldalán jelentette be, hogy az európai szövetség döntése értelmében a Sepsi Arénában játsszák a hármas torna mérkőzéseit. A rendezésre szintén pályázott az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely a házigazdákon kívül a török Bellona Kayseri csapatával találkozik a csoportkörbe jutásért.

A Szekszárd a török Bellona Kayseri csapatával is játszik a csoportkörbe jutásért Forrás: Fiba Basketball

A minitorna győztese a főtáblára kerül, a második és a harmadik helyezett pedig az Európa Kupában folytatja szereplését.

A selejtezőcsoport programját a főtábla csütörtöki sorsolása után hozzák nyilvánosságra.

A magyar bajnok Sopron Basket automatikusan az Euroliga 16 csapatos csoportkörében szerepel. A Szekszárd továbbjutása esetén a két magyar csapat nem kerülhet majd azonos csoportba.