Vágólapra másolva!
A Hanga Ádámmal felálló Real Madrid hazai pályán 13 ponttal legyőzte a címvédő török Anadolu Efes gárdáját a férfi kosárlabda Euroliga első fordulójában.

"Jól kezdtük a meccset, az első negyedben kőkemény munkával sikerült egy nagyobb előnyt összehoznunk, amit meg tudtunk tartani a meccs végéig.

- írta Facebook-oldalán pénteken délelőtt a magyar válogatott csapatkapitánya.

Hanga, aki az előző szezon után szerződött át az FC Barcelonától Madridba, közel 16 percet játszott a meccsen, melyet nyolc ponttal és három lepattanóval zárt.

A Real Madrid kiválóan kezdte a mostani szezont, megnyerte a spanyol Szuperkupát és a bajnokságban az első három mérkőzését.