Társoldalunk:

A magyar játékosokról szólt a szerdai két csodás kosárgyőzelem

2021.10.07. 13:42

Nagy nap volt a szerdai a magyar kosárlabdának, mert a sérülésektől megtizedelt Sopron Basket idegenben nyert 68-63-ra a spanyol Girona otthonában az Euroliga első fordulójában, míg a Falco férficsapata hazai pályán verte a görög AEK Athén együttesét a Bajnokok Ligájában. Mi most a soproni női csapat győzelmének néhány tanulságos epizódját osztjuk meg az olvasókkal.

A soproni saját nevelésű Varga Sára (ma még) nem tartozik a sorozatban három Final Fourba jutó magyar bajnokcsapat alapemberei közé. Mégis, olyan természetességgel, határozottsággal dobta be a sarokból azt a hárompontost, amivel a magyar csapat újra átvette a vezetést a negyedik negyedben, hogy az ember alig akart hinni a szemének. 

Varga Sára (fehér mezben) csodás hárompontosa örökké emlékezetes maradForrás: Tóth Zsombor

A fiatal magyar kosaras egy percig sem hezitált, nem akart megszabadulni a labdától, nem akarta másra hárítani a felelősséget. Fogta, beleállt, bedobta. Bátraké a szerencse – tartja a mondás, ami ezúttal kétszeresen is igaz volt. Mert Varga Sára dobása akár ki is maradhatott volna, de ezen az estén nem maradt ki.

Varga Sára csodás hárompontosa:

A soproni Varga Alíz teljesítménye lassan arra predesztinálja őt, hogy ott kopogtasson a kezdőcsapat kapuján. Varga Aliz szerdán kegyelmi állapotban kosárlabdázott, 15 pontjával (ebből három tripla) a Sopron legeredményesebb játékosa volt. A játékát látva az volt az ember érzése, hogy egyszerűen nem tud hibázni. Ezt a 20 éves lányt szinte minden Budapesthez köti. A Vasas csapatában játszott és onnan emelte őt ki a Sopron. Az akkor mindössze 17 (!) éves sportolónak óriási döntést kellett meghoznia, mert a családját és az összes barátját hátrahagyva egyedül költözött el Sopronba. 17 évesen, szinte még gyerekként ugrott ele ebbe a feladatba.

Varga Alíz a Sopron Basket legeredményesebb játékosa volt GironábanForrás: Tóth Zsombor

Tudta, hogy a csapatba kerülés őrült küzdelemmel jár, tudta, hogy itt nem fog annyit játszani, mint a Vasasban, vagy bárhol máshol az országban. Képességei alapján az összes NB I-es csapat tárt karokkal várta volna, de tudta, hogy a fejlődése szempontjából Sopronban van a helye. Gáspár Dávid edző keze alatt hatalmas változáson ment keresztül, s amikor az élet olyan helyzetbe hozta, hogy egy idegenbeli Euroliga-meccsen a kezdőcsapatban találta magát, nem omlott össze a teher súlya alatt.

Két Varga Alíz-tripla:

A két fiatal magyar mellé a ma már extraklasszisnak számító, a nyáron a WNBA-t is megjárt Határ Bernadett is csatlakozott, aki a negyedik negyedben olyan játékot mutatott be, amellyel a spanyol kupagyőztes nem tudott mit kezdeni.

Határ Bernadett (zöldben) remekül játszott GironábanForrás: FIBA

Ezáltal elmondható, hogy ezt a soproni győzelmet ennek a három magyar játékosnak – és persze az egész csapatnak – köszönhetjük. Ugyanakkor azt is mindenki világosan tudja, hogy a két Varga azért kerülhetett most főszerepbe, mert a Sopront nagy sérüléshullám sújtja, és mert két amerikai játékosa még mindig a WNBA küzdelmeiben érdekelt. A meccs után Gáspár Dávid vezetőedző sem titkolta, hogyha Gironában mindenki ott lett volna a fedélzeten, Varga Sárának és Varga Alíznak szinte biztosan nem jut ennyi lehetőség. De nem volt ott mindenki, s a mélyvízbe belökött két fiatal magyar most megmutatta, hogy ebben a helyzetben sem remeg meg a kezük. Hogy ezt a teljesítményt mennyire tudják tartósítani, az ma még nagy kérdés, de egy hét múlva a Sopronra újabb idegenbeli fellépés vár a lengyel Gdynia otthonában. Az sem lesz könnyebb ütközet, mint a gironai volt, de a Spanyolországban látott teljesítmény Lengyelországban is elég lehet a győzelemre. És még valami: ez a gironai meccs azt is bebizonyította, hogy a klubikonnak számító Fegyverneky Zsófia mellé milyen nagyszerűen csatlakoztak be a nála jóval fiatalabb honfitársai. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábbiakhoz képest kevesebb teher hárul Fegyvernekyre.

A szerdai mérkőzésnek volt még egy nagyon fontos üzenete. Magyarországon a csapatsportágakban, az élvonalban szereplő együttesek vezetői hosszú évek óta hallgatják a szurkolók siránkozását, miszerint nincs elég magyar játékos a csapatokban. Azok az együttesek, amelyek nemzetközi szinten is az élre törnek, alig adnak lehetőséget a magyaroknak – így szól az állandó sirám. Pontosan ezért volt nagyon fontos üzenete a szerdai két magyar kosárlabdasikernek. Szombathelyen a Falco együttese gyakorlatilag összeterelte a fél magyar válogatottat, Sopronban pedig a fiatal magyar tehetségek menedzselése évek óta a középpontban van. Azt mindenki tudja – és épp ezért álságos kicsit az állandó jajveszékelés –, hogy kizárólag magyar játékosokból álló csapattal hosszú távon nem lehet eredményesnek lenni nemzetközileg. Ezért is kell nagyon megbecsülni mindazt, ami szerdán este Szombathelyen és Gironában történt.