Vágólapra másolva!
A Vasas megnyerte utolsó mérkőzését, ám lemaradt a továbbjutást érő helyekről a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének budapesti négyes tornáján. A Szolnok házigazdaként megnyerte utolsó mérkőzését a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, ezzel csoportelsőként jutott tovább a négyes tornáról, míg az OSC másodikként tette ugyanezt.

A magyar bajnok, az előző idényben Eurokupa-győztes csapat egy-egy győzelem és döntetlen után várta a görög Vuliagmeni elleni összecsapást, amelyen 13-12-re diadalmaskodott, így hét ponttal négyese élén zárt.

Az E csoportban az OSC Újbuda 10-7-re legyőzte francia házigazdáját, a Noisy-le-Sec, ezzel második helyen lépett tovább a négyes tornáról.

A csoportokból az első két helyezett jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol nyolc csapat a főtábláért játszik majd.

Eredmény, Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:
C csoport (Szolnok):
Szolnoki Dózsa-Vuliagmeni (görög) 13-12 (6-4, 2-2, 3-3, 2-3)
szombaton játszották:
Szolnoki Dózsa-Savona (olasz) 13-13
pénteken játszották:
Szolnoki Dózsa-Jadran Herceg Novi (montenegrói) 11-9

E csoport (Noisy-le-Sec):
OSC Újbuda - CN Noisy-le-Sec (francia) 10-7 (1-1, 1-0, 3-2, 5-4)
szombaton játszották:
OSC Újbuda-CN Terrassa (spanyol) 8-7
pénteken játszották:
OSC Újbuda-Brescia (olasz) 10-10

Az Eurokupa selejtezőjének vasárnapi zárófordulójában az Ortigia együttesét 8-7-re felülmúlta ugyan a házigazda, amivel körbeverés alakult ki a magyar, az olasz és az ugyancsak hatpontos spanyol Sabadell között, ebből az összevetésből pedig a Vasas jött ki rosszul.

Ugyanebben a sorozatban a BVSC utolsó körös, gólzáporos döntetlennel zárta a selejtezőt, amelyben második helyen végzett csoportjában.

A négyes csoportokból az első kettő jut a sorozat negyeddöntőjébe.

Eredmény, Eurokupa, selejtező, 2. forduló:
F csoport (Budapest):
A-Híd VasasPlaket - Ortigia (olasz) 8-7 (3-2, 2-0, 2-2, 1-3)
szombaton játszották:
Sabadell (spanyol) - A-Híd VasasPlaket 6-4
pénteken játszották:
A-Híd VasasPlaket - Sibenik (horvát) 12-5
A csoport végeredménye: 1. Sabadell 6 pont, 2. Ortigia 6, 3. Vasas 6, 4. Sibenik 0
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény(ek) rangsorol(nak).

E csoport (Palermo):
BVSC-Zugló - Palermo (olasz) 17-17 (3-2, 5-5, 4-4, 5-6)
szombaton játszották:
BVSC-Zugló - Strasbourg (francia) 14-10
pénteken játszották:
BVSC-Zugló - Sabac (szerb) 8-7