Társoldalunk:

A Szekszárd óriási csatában kapott ki az Euroligában

2021.10.13. 19:56

Bár nem sikerült győzni a Szekszárd csapatának, de mégis sporttörténelmi eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a szekszárdi sportcsarnokba szerda este, ahol az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata hazai pályán a francia Montpellier (BLMA) gárdáját fogadta a női kosárlabda Euroliga második fordulójában. A magyar csapat hatalmas energiákat mozgosítva a támadásban és a védekezésben, óriási csatában maradt alul a francia ellenfelével szemben, amely a gyengébb dobóformája ellenére győzni tudott a magyar csapat otthonában.



Az Euroliga csoportkörének nyitónapján az Atomerőmű KSC Szekszárd az olasz Umana Reyer otthonában huszonegy ponttal maradt alul. A meccs után a szekszárdiak edzője, Djokics Zseljko a korábbi mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy túl sok pontot kaptak az olasz ellenfelüktől, és többen a tudásuk alatt játszottak, a csapat gyermeteg hibákat követett el. A KSC-ből akkor Nikolina Milics (17 pont, 7 lepattanó) volt a legeredményesebb. A francia BLMA csapata elleni hazai összecsapás előtt  bizakodó volt a szekszárdiak edzője. Ez lesz az első hazai meccsünk az Euroligában, szóval biztos örökre emlékezetes lesz. Nincs még egy ilyen fiatal csapat a kupaporondon, mint a miénk, így újra csak azt mondom, amit korábban is, a célunk a tapasztalatszerzés, ami később kamatozhat a bajnokságban és a válogatottban - nyilatkozta az összecsapás előtt Djokics Zseljko. A magyar csapat edzője szerint Olaszországban messze volt a Szekszárd a saját maximumától, és ő bízik benne, hogy ezúttal már igazi csapatként játszanak majd.

A francia BLMA évek óta stabil szereplője az európai kupaküzdelmeknek. A francia válogatott Olivia Epoupa az egyik legnagyobb klasszisuk. Gyors kosárlabdát játszanak, és nagyon atletikusak a játékosaik. Egy edzőcsere után Valery Demory vezetésével megverték a cseh USK Prahát a csoportjukban, majd bajnoki meccsen 32 ponttal kikaptak a Villeneuve-től, ami mutatja, hogy nagyon sok energiájukba került a csehek elleni győzelem. A franciák hét-nyolc játékost rotálnak a meccseken, és kemény fizikai párharcokra lehetett számítani a mérkőzés előtt. 

A Szekszárd Milics horogdobásával szerezte meg első hazai pontjait az Euroligában, amire a franciák részéről Peters egy szép ziccerdobással válaszolt. Három perccel később Goree sikeres tempódobása után Naigre egyenlített (4-4). Mindkét oldalon keményen védekeztek egymással szemben a csapatok, ahogy erre a találkozó előtt előzetesen számítani lehetett. A Szekszárd támadásban sokszor csak erőlködött, amit ki is használt a BLMA: Naigre hárompontosa és Toure betörése után hat ponttal vezettek a vendégek az első negyed feléhez érve.

Az időkérés után egy remek Vorpahl gólpassz után Milics szerzett kosarat, majd ismét a szekszárdi bedobó dobott egy szép hárompontost a sarokból (13-13). A hazai csapat kihasználta a franciák megingásait támadásban, és az addig 9 pontot szerző és 4 lepattanót szedő Milics vezérletével a Szekszárd tartotta a lépést a rutinosabb vendégekkel. (15-15).

Hatalmas harc folyt a palánkok alattFotó: Polyák Attila - Origo

Bálint Réka triplájával indult a második negyed, majd Friskovec talált be távolról (21-15). A francia csapat gyorsaságát és a játékosok jobb egyéni képességeit nem mindig tudta kamatoztatni, mivel a hazai csapat minden egyes labdáért keményen megküzdött. Milics büntetőjével három ponttal vezetett az Szekszárd a második negyed felénél (25-22). A szekszárdiak emberfogásra váltottak, de Wallace egy zárás után így is betalált a hárompontos vonalon kívülről. A következő támadásnál Miklós Melinda középtávoli dobása talált be (29-27), sőt pár perc múlva a franciák sztárjátékosától, Epoupától labdát is lopott a magyar bedobó. Két perccel a második negyed vége előtt négy ponttal vezetett a lelkesen játszó Szekszárd (31-27). 

A Szekszárd csapata a következő támadások alatt több hibát vétett, amit a franciák kíméletlenül kihasználtak. Toure, majd Wallace szerzett pontot egy-egy betörés után, majd a negyed végén ismét Wallace volt eredményes (32-35).

Szekszárd, BLMA, női, kosárlabda, Euroliga, Lattes MontpellierFotó: Polyák Attila - Origo

Az első félidőben több dobóhelyzetet alakítottak ki a BLMA játékosai a Szekszárd palánkja alatt, de több gyűrűközeli kísérletet elhibáztak a vendégek. Ugyanannyi hárompontos kísérlete (10) volt mindkét csapatnak, de a Szekszárd rosszabbul célzott a triplavonalon túlról (3/10), mint francia ellenfele (4/10). A kétpontos kosarak mezőnyszázalékában viszont a magyar csapat jobb volt (9/18), mint a BLMA (11/27). A kisebb nemzetközi rutinnal bíró Szekszárd tizenegy labdát adott el az első két negyedben, a nagyon szorosan védekező és villámgyors ellentámadásokat vezető franciák csak hármat.

A magyar csapat hatalmas szívvel védekezettFotó: Polyák Attila - Origo

Goree tempójával indult a harmadik negyed, majd pár perccel később ugyanonnan talált be a Szekszárd magas embere (36-35). A Szekszárd nehezen törte fel a franciák védekezését, a kettő egy elleni szituációkat sokszor jól védekeztéke ki a BLMA játékosai. A kiválóan dobó Milics remek tempócsele után dobott könnyű ziccert, majd a következő támadásnál egy középtávoli tempóval előnyhöz jutatta a Szekszárd csapatát (42-40). A magyar csapat játékosa 16 pontnál és 9 lepattanónál járt a harmadik negyed felénél. Az első félidőben csak szenvedő Goree is egyre jobban magára talált, nyolc pontjával a második legeredményesebb szekszárdi játékos volt a meccs ezen szakaszában. 

Studer Ágnes a csapat egyik vezére voltFotó: Polyák Attila - Origo

Studer büntetőivel négy ponttal vezetett a Szekszárd, de Peters a dudaszó pillanatában dobott triplájával ismét egy pont volt a különbség a két csapat között (48-47). A szekszárdiak csapatvédekezése nagyon jól mükődött, Krnjic egy óriási blokkot adott Epoupának, de az addig 14 pontot szerző Wallace triplája után ismét a vendégek vezettek (51-53).

Az utolsó negyedre óriási energiákat mozgosított a Szekszárd, de a franciák már sokkal jobban használták ki a dobóhelyzeteiket, mint az első félidőben. Studer betörése után három pontra zárkózott fel a Szekszárd az utolsó negyed feléhez közeledve (57-60). Wallace hárompontosára Goree válaszolt egy triplával, három és fél perccel a meccs vége előtt három ponttal vezetett a BLMA (63-66). Ekkor egyre jobban látszott, hogy elfáradt a Szekszárd, de a magyar csapat újabb labdát szerzett, és Studer közel dobásával egy pontra jött fel (65-66).

A franciák eladták a labdát a következő támadásnál, így óriási esély nyílt a Szekszárd előtt, hogy átvegye a vezetést a meccs vége előtt két perccel. Studerék azonban eladták a labdát, így jöhettek a franciák, de szerencsére Peters dobása kiperdült a gyűrűből. Óriási harc folyt a labdáért, és Filip triplája a gyűrűről magasan felpattanva esett át a hálón (65-69).Egy pec volt hátra a meccsből, és a Szekszárd támadhatott négypontos hátrányból. Studer betörése után nagyot esett, de a bírók nem fújtak szabálytalanságot. Mányoky Réka faultolta Peterst, aki csak az egyik büntetőjét dobta be. A szekszárdiak következő támadása alatt azonban Epoupa ellopta a labdát, és ellene is szabálytalankodtak kosárszerzés közben. A francia nem hibázott a büntetővonalról, és hét ponttal vezetett a BLMA fél perccel a meccs vége előtt (65-72). A Szekszárd időt kért. A szekszárdiak legjobbja, a 20 pontos Milics rossz passza után a franciák ismét labdát szereztek, és lepörgették az órát. A Szekszárd hét ponttal kikapott az BLMA-tól.

Az ország legkisebb lélekszámú megyei jogú városának női kosárlabdacsapata azonban így is büszke lehet magára, mert az első, hazai pályán megvívott Euroliga meccsén maximálisan helytállt a rutinosabb francia ellenfelével szemben.

Női Euroliga, 2. forduló
A csoport:
Atomerőmű KSC Szekszárd - BLMA (francia) 65-72 (15-15,17-20,19-18, 14-19)