Társoldalunk:

Újabb szenzációs soproni kosárgyőzelem az Euroligában

2021.10.13. 19:34

Második idegenbeli mérkőzését is megnyerte a Sopron Basket női kosárlabdacsapata az Euroligában. Az egy hete Spanyolországban elért szenzációs győzelmet ezúttal Lengyelországban, az Arka Gdynia otthonában követte újabb. A sérülésektől megtizedelt Sopron remek Euroliga-rajtja ennek a sorozatnak az eddigi legnagyobb meglepetése. Gdynia-Sopron 71-86.

Munkatársunk helyszíni jelentése Gdyniából, Lengyelországból.

Az egy héttel ezelőtt, a spanyolországi Gironában elért 68-63-as bravúrgyőzelem után a lengyelországi Gdyniában lépett pályára a Sopron Basket női kosárlabdacsapata az Euroliga B csoportjának második fordulójában. A kezdés előtt nem sokkal derült ki, hogy a lengyel csapat legjobb játékosa, az amerikai Megan Gustafson sérült, így nem léphetett parkettre. Ez mondjuk legyen a lengyelek gondja, a Sopronnak is volt elég. Jelena Milovanovics ugyan újra elutazott a csapattal, de ezen a mérkőzésen sem tudott pályára lépni. Amíg a magyarok győzelemmel kezdték a csoportkört, addig a Gdynia vereséggel: a lengyelek az első körben az orosz Dinamo Kurszk otthonában kaptak ki.

Gáspár Dávid, a Sopron edzője a következő kezdőötöst küldte pályára Lengyelországban: Fegyverneky, Williams Jovanovics, Varga Alíz, Határ B. 

Az első soproni kosarat Határ Bernadett érte el, az első lengyelt Begic. Két gyors lengyel támadással fordított a Gdynia (4-2), majd Szymkiewicz triplája is betalált.

A feldobásnál Határ Bernadett ütötte el a labdátForrás: Origo

Akárhogy is számoltuk, ez 7-0-s Gdynia-roham volt rögtön az első két percben. A palánk alatti soproni védekezés ekkor még nem állt össze. 9-3 után Jovanovics hármasával zárkózott fel a magyar bajnok, majd Fegyverneky szép tempójával 9-8 lett az állás. 11-8-nál egy egészen különleges kosarat dobott a Sopron. A palánk alatt jó ütemben érkező Aby Gaye kapta a labdát, amelyet nem tudott megszerezni, de úgy pattant el a kezéről, hogy felvágódott a palánkra és onnan hullott a kosárba. Ritka szerencsés momentum volt ez. Gaye ettől nagy kedvet kaphatott, mert a következő dobása is remek volt, ezzel visszavette a vezetést a Sopron. Gáspár Dávid sokat cserélt, Varga Sára és Gabby Williams is jól büntetőzött, Varga Alíz remekül védekezett, így az első negyed végén 20-19-re vezetett a Sopron. Mondjuk az utolsó másodpercben bekapott lengyel kosártól eltekintettünk volna. Ami viszont figyelemreméltó volt, hogy a Sopron 20 dobott pontját összesen 7 játékos szerezte. 

A zöld mezes Gabby Williams vezeti a labdát a Gdynia ellenForrás: FIBA

Nagy dobóháborúval indult a második negyed, mert Jovanovics kosarára azonnal jött a válasz a másik oldalon. Gyors volt a játék, de ez nem zavarta meg a zöld-sárgákat, akik Willams nagyszerű triplájával 27-21-re elhúztak. Az előny nem tartott sokáig, egy perc alatt a hatból elfogyott öt pont. Ami fura volt, s szokatlan a Soprontól, hogy több technikai hiba tarkította a játékukat. Az őrült rohanásban persze ezen nem lehetett csodálkozni, lehet, jobb lett volna lassítani a játékot. Aby Gaye szép tempójával 31-26-os soproni vezetésnél kértek időt a lengyelek. Begic hatalmas homályt dobott távolról, majd jött a szokásos Fegyverneky-tempó, hihetetlen, hogy a Sopron ikonja mennyire érezte ezeket a dobásokat. Határt nem lehetett tartani a palánk alatt, majd a bírók becsukott szemmel nézték, ahogyan a lengyelek belemenés után dobtak kosarat. 37-32-es soproni vezetésénél jött el a magyar bajnok időkérése. Ezek után elrontottunk egy sima alapvonali bedobást, majd Varga Alíz bedobta az első tripláját. Ezzel már 8 ponttal, 40-32-re vezetett a Sopron. Aztán Vargánál beindult a buli, mert középről is nyomott egy triplát, 43-35 ide, minden szép és jó volt nem sokkal a nagyszünet előtt. Nagy baj már nem történt, a 20. percre a Sopron 10 pontos előnyt alakított ki, s 47-37-re vezetett.

Határ Bernadett már az első félidőben elérte a 10 pontotForrás: FIBA

A harmadik negyed Határ ziccerével indult, majd Varga Alíz vajkézzel elengedett dobása után 11 ponttal vezetett a Sopron. Három magyar játékos közöttt ment a dobóverseny: Határ, Varga Alíz és Gaye harcolt a pontkirályi címért. A 23. percben már 15 ponttal, 55-40-re vezetett a Sopron. Itt azonban megállt a tudomány és a Gdynia elkezdett egy olyan őrült játékot, amelyre nem volt ellenszerünk. A 25. percben 50-55 lett az álllás, akárhogyan is néztük és számoltuk, ez 10-0-s lengyel rohanás volt, azaz egyetlen pontot sem tudtunk szerezni a talállkozónak ezen szakaszában. Természetesen a lengyelek vérszemet kaptak, mint az őrült, úgy rohantak, nagyon kellett volna már egy magyar kosár.  Szinte hihetetlen, hogy olvadt el a magabiztos, 15 pontos előnye a Sopronnak. 

És akkor az ikon, Fegyverneky Zsófia végre valahára a szokásos tempójával megtörte ezt az iszonyatos csendet. Ez jeladás volt a többieknek. Aby Gaye betört, ismét elhúzott 9 ponttal a magyar csapat.

Aby Gaye (zöld mezben) nagyot harcolt a mérkőzésenForrás: FIBA

Jovanovics is csatlakozott a pontszerzőkhöz, 50-61, miközben védekezésben is összeszedte magát a magyar csapat. Kimásztunk tehát a nagyon mély szakadékból, sikerült stabilizálni a 10 pontos előnyt. Nevena Jovanovics triplája pedig már tényleg mindenkit megnyugtatott. Határ Bernadett oldalról elengedett tempója is ült, az utolsó szünetre 70-56-os soproni vezetéssel mentek ki a lányok. Azért azt meg kell jegyezni, hogy a harmadik negyedből négy másodperc volt hátra és ezt is egy Varga Alíz kosárral tudta befejezni a Sopron. 

Aztán a negyedik negyed is Varga Alíz kosárral - triplával indult. 56-73, majd Jovanovics is hintett egy duplát - ezt a meccset innen már nem lehetett elveszíteni. Varga Alíz már most 15 pontnál tartott, egy hete itt állt meg Gironában. Nála többet csak Határ Bernadett dobott (16), de Határ már most dupla-duplánál járt. A hitehagyott Gdynia teljesen szétesett, nekünk pedig nem maradt más feladat, mint őrizni az előnyt és megnyerni a második idegenbeli mérkőzést is. 

A zöld mezes Sopron két idegenbeli győzelemmel kezdte az idényt az EuroligábanForrás: FIBA

A lengyelek amolyan minden mindegy alapon kezdtek el dobálni, s bizony két triplájuk is beakadt. Jól jött Gabby Williams betöréses kosara, amely után még egy büntetőt is dobhatott. Lassan kialakult a közte húsz, amelyért Fegyverneky Zsófia is sokat tett. Három és fél perccel a vége előtt 82-64 volt az állás ide.

Igazi triplazápor hullott a csarnokban, Marissa Lee Kastanek hármasára Jovanovics válaszolt. Aztán drámai pillanatok következtek: egy ütközés során Jovanovics a földön maradt és nem kapott levegőt. Szerencsére a szakszerű segítség megtette hatását, s két perc után a Sopron játékosa saját lábán hagyta el a parketett. A vége pedig már tényleg igazi soproni örömjáték és szenzációs 15 pontos győzelem a Gdynia otthonában.

Ez az Euroliga-idénykezdet a legszebb reményeinket is felülmúlta. A Sopron két idegenbeli meccséből kettőt nyert meg Spanyolországban és Lengyelországban. Egy hét múlva, október 21-én immáron hazai pályán jön a folytatás, amikor az olasz Schio látogat Sopronba. 

Női kosárlabda Euroliga, B-csoport, 2. forduló: Arka Gdynia - Sopron Basket 71-86 (19-20, 18-27, 19-23, 15-16.)
A Sopron legjobb dobói: Jovanovics és Határ 18-18, Varga Alíz 15.