Társoldalunk:

A Fradi óriási meccsen játszott döntetlent a női kézilabda Bajnokok Ligájában - videó

2021.10.16. 17:34

Az FTC-Rail Cargo Hungária hazai pályán 31-31-es döntetlent játszott az Esbjerg ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombat délutáni mérkőzésén.

Csupán 12 játékossal érkezett az Érd Arénába a dán rivális, de köztük volt a nyáron szerződtetett Henny Reistad, aki az előző szezon négyes döntőjében összesen 22 gólt dobva segítette a BL-trófeához még a Vipers Kristiansandot. 

Elek Gábor ismét számíthatott Szucsánszki Zitára, aki visszatért tokiói olimpián elszenvedett sérüléséből - Kovacsics Anikó és Tóth Nikolett továbbra sem álltak a zöld-fehérek vezetőedzőjének rendelkezésére.

Nem Reistad volt az Esbjerg egyetlen norvég játékosa, aki a vendégek húzóemberének számított. Sanna Solberg és Marit Frafjord is nagyon hamar feliratkozott az eredményjelzőre. A Fradinál a németek kezdtek jól, Emily Bölk mellett Julia Behnke és Alicia Stolle is góllal nyitott. (4-4)

A következő pár percben a dánok vették át a vezetést, de nem tudtak elszakadni a mieinktől. Sőt, ez először a Fradinak sikerült, 7-8 után Bölk és Angela Malestein felváltva szerezték a gólokat, 11-8-as hazai vezetésnél Jesper Jensennek kellett időt kérnie.

Az Esbjerg ekkor Reistad góljaival és Dinah Eckerle védéseivel kapaszkodott - ezt annyira jól csinálta az ellenfél, hogy 14-11-es magyar előny után ők dobtak zsinórban négy találatot. Klujber Katrin és Szöllősi-Zácsik Szandra lövései nem sikerültek ebben az öt-hat percben. Egészen Elek Gábor időkéréséig, amelyet követően a balátlövő törte meg a hazaiak hétperces gól nélküli szériáját.

Az ellenfélnél jól védekező Kristine Breistol góljára Klujber válaszolt, így 16-16 állt a szünetben az eredményjelzőn. A második játékrészre a magyar csapat kapujában Janurik Kinga helyén Bíró Blanka szállt be. A remekül játszó Reistaddal sokáig ő sem bírt, a norvég irányító hírnevéhez méltóan kézilabdázott.

Henny Reistad a Fradi ellen is óriásit játszottForrás: MTI/Vasvári Tamás

Kettős emberelőnyben Márton Gréta és Malestein szép góljaival a Fradi 19-18-ra visszavette a vezetést. A hazai kapuban Bíró jól szállt be a mérkőzésbe, védéseivel megadta az alaphangot a zöld-fehérek gyors támadásainak, amelyek végén Márton és Bölk voltak eredményesek. (21-19)

Ami az egyik oldalon Reistad, az a másikon Bölk volt. Amikor nem lőtt, akkor is jól találta meg beállóban Behnkét. A fordulatok ekkor sem szűntek meg, Frafjord 23-22-es előnybe juttatta az Esbjeget. Reistad nevét nem lehet elégszer leírni, a 45. percben már a kilencedik találatát szerezte. Elek Gábor ekkor nagyon leteremtette csapatát időkérés közben. (23-25)

Malestein góljaival kapaszkodott a Fradi, aki sorozatban három hazai találatot lőve 28-28-ra kiegyenlített. A holland jobbszélső remek megmozdulásainak köszönhetően az utolsó tíz perc nagy izgalmakat tartogatott, amiben végig a zöld-fehéreknek kellett az eredmény után szaladniuk. Négy perccel a vége előtt Line Jörgensen lövése után Bíró védett.

Az óriásit játszó Malestein ejtette át Rikke Poulsent, majd Reistad mellé lőtt, amiből Bíró indította Mártont, aki kiegyenlített. (31-31) A magyar válogatott kapusa Solberg szélről eleresztett lövését is védte, így másfél perccel a vége előtt a vezetésért támadott a Fradi, azonban Grbic Poulsen kezébe dobta a labdát.

Az Esbjergnek fél perc volt a győztes gól megszerzésére, Breistol a kapufát találta el. A mieinknek maradt még hat másodperce, de nem sikerült élni a lehetőséggel. A Fradi 31-31-es döntetlent játszott az Esbjerg ellen. Elek Gábor csapata a következő fordulóban az elmúlt szezon BL-döntőse, a francia Brest Bretagne ellen lép pályára október 23-án, szombaton.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 4. forduló
FTC-Rail Cargo Hungária - Team Esbjerg (dán) 31-31 (16-16)
gólszerzők: Malestein 10, Bölk, Klujber 5-5, Behnke, Márton 3-3, Stolle, Szöllősi-Zácsik 2-2, Grbic 1, illetve Reistad 10, Breistol 7, Solberg, M. Möller 3-3, Ingstad, Frafjord, L. Jörgensen 2-2, Türkoglu, Nielsen 1-1