Vágólapra másolva!
Elszenvedte első vereségét a női kosárlabda Euroligában a Sopron Basket, amely 26 pontos különbséggel kapott ki a török Fenerbahce otthonában Isztambulban. A magyar csapatnak semmi sem jött össze ezen az estén, a Fener világklasszis játékosai pedig elképesztően játszottak.

Munkatársunk helyszíni jelentése Isztambulból.

Az első három fordulóban aratott bravúros győzelme után az egyik legnehezebb idegenbeli fellépés várt a Sopron Basket női kosárlabda-csapatára, amely Isztambulban a Fenerbahce vendége volt az Euroliga B-csoportjának negyedik fordulójában.

A világsztárokkal teletűzdelt Fener nem úgy kezdte a nemzetközi sorozatot, ahogy remélte, mert az első három meccsén két vereséget is elszenvedett, s ebből a hazai pályán a francia Landestől beszedett gyufa nagyon fájt a törököknek.

A múlt heti, spanyolországi kirándulás sem hozott számukra sikert, mert a Girona otthonában is kikaptak. Csapatuk nem állt még teljesen össze, s az is biztos volt, hogy egy újabb vereséget már nem engedhettek meg maguknak.

Gabby Williams melegít a Fener elleni meccs előtt Forrás: FIBA

A Sopron helyzete kissé javult az első három fordulóhoz képest. A szerb Európa-bajnok és olimpiai negyedik helyezett Jelena Brooks már játékra jelentkezett, s megérkezett a csapathoz az amerikai Shey Peddy, aki a Phoneix együttesével WNBA-döntőt játszott ebben a szezonban. Briann January még mindig Amerikában van (sérült), ő csak a válogatott szünet után áll majd a soproniak rendelkezésére, míg Czukor Dalma sérülése is csak lassan gyógyul.

Peddy bevetése volt ennek az isztanbuli mérkőzésnek az egyik legérdekesebb szakmai kérdése, mert ő még nem ismerhette azt a játékrendszert, amibe be kell illeszkednie.

Azonban Gáspár Dávid vezetőedző is tudta, hogy a folyamatos hetes rotáció egy idő után tarthatatlan, ezért számolni lehetett Peddy bevetésével is.

A Sopron tehát a következő összeállításban kezdte meg a mérkőzést: Fegyverneky, Williams, Jovanovics, Varga Alíz, Határ.

A feldobás pillanata Isztambulban Forrás: FIBA

Fegyverneky triplával nyitott, s ezzel 3-2-re vezetett a Sopron, majd Határ - tőle kissé szokatlan módon - középtávoli tempóval dobott egy kettest. A túlsó oldalon Jagupova és Stokes volt elemében az első percekben. Az mindenesetre jól látszott, hogy a Fener hatalmas lendülettel kezdte meg a meccset. A két spanyol és egy román bíró engedte a kemény játékot, miközben Jagupova Willamst próbálta kikapcsolni a játékból. A Fener őrült módon már a Sopron térfelén letámadta a magyarokat, s hamar elhúzott öt ponttal. 10-5-nél Gáspár Dávidnak időt kellett kérnie. Ezek után Jelena Brooks is pályára került, azaz a szerb klasszis sérülése után ismét rendelkezésre állt. Fegyverneky duplája csökkentette a különbséget (10-7), majd Határ osztott ki egy hatalmas blokkot.

Óriási volt a küzdelem, a Fener szinte önkívületben játszott. McBride triplájával 13-7 oda, amikor Shey Peddy is lehetőséghez jutott.

Valamit ki kellett találni, mert a Fener elképesztő tempót diktált és a 8. percben már 10 ponttal vezetett. A hosszas soproni csendet Williams két sikeres betörése törte meg de ez is csak arra volt elég, hogy tizen belülre kerüljön a Sopron. Aztán Jagupova hamar gondoskodott arról, hogy ez az állapot csak átmeneti ideig tartson: pár másodperccel az első negyed vége előtt bevert egy hármast, így 10 percet követően 22-11-re vezetett a Fener.

Fegyverneky Zsófia vezeti a labdát, de az arckifejezésén ott volt az egész meccs Forrás: FIBA

Jagupova triplával indította a második negyedet, ezzel már 25-11 volt az állás. A Sopronnak semmilyen ellenszere nem volt ezekben a percekben, a török csapat döbbenetesen jól játszott. Ehhez még az is hozzájárult, hogy sok volt a magyar csapat részéről a pontatlanság, a rossz átadás. Mc Bride kosarával a 14. percben már 31-11 volt az állás, ez a meccs gyakorlatilag eldőlt. Innentől kezdve arra kellett figyelni, hogy senki se sérüljön meg, s hogy minél kisebb lelki veszteséggel éljük túl ezt a mérkőzést.

Azért néhány szép momentumunk így is akadt: Gabby Williams triplája ezek közé tartozott, amivel 31-14-re módosult az állás.

De a 17 perc alatt dobott 14 soproni pont nagyon kevés volt. Ehhez az első félidőben már csak Gaye és Williams kosara jött hozzá, így a szünetben a törökök 34-18-ra vezettek. Nem is tudom, mennyit kellene visszalapozni, hogy megtaláljuk azt a meccset, amelyen ennyire nagy gondjai voltak az első félidőben a Sopronnak. De az is biztos, hogy a teljes Euroliga-mezőny egyik legerősebb csapata volt az ellenfél. És az is igaz volt, hogy ezen az estén a hazai pálya minden előnyét élvezte a Fener.

A Sopron új igazolása, Shey Peddy Forrás: FIBA

A második félidőben arra kellett figyelni, hogy ha már meghal a Sopron, legalább állva haljon meg. Shey Peddy első soproni pontjait egy triplából szerezte (36-21), majd Jelena Brooks is betalált. Ezek a támadások voltak azok, amelyeket az első félidőben szerettünk volna látni a magyar csapattól. Sajnos ez nem hatotta meg a törököket, akik továbbra is vért ittak, úgy támadtak.

Brooks hármasa és Jovanovics duplája némileg enyhítette a gondokat, de ez is csak arra volt elég, hogy 15 ponttal vezessen a Fener.

Gabby Williams hármasával 45-31 lett az állás, de ez megint csak sikeres válaszra késztette Jagupovát, akit ezen az estén nem lehetett tartani. Az utolsó szünet 53-33-as Fener vezetéssel kezdődött.

Jagupovát (labdával a kezében) nem lehetett tartani Forrás: FIBA

A negyedik negyedben Peddy újabb triplát dobott - ezekből a villanásokból látszott, hogyha beilleszkedik a csapatjátékba, nem csinált rossz vásárt a Sopron. A török csapat kényelmesen tartotta az előnyét, mert azt ők s tudták, hogy a győzelmüket semmi sem veszélyezteti. Jagupova még megforgatta a kést a szívünkben,

három perccel a vége előtt már 28 ponttal vezetett a török csapat, mi meg csak a perceket számolgattuk, hogy mikor lesz már vége ennek a meccsnek.

Nem sokkal később ez a pillanat is eljött, a törökök 73-47-re, azaz 26 pontos különbséggel nyerték meg ezt a meccset. Mc Bride 28, Jagupova 17 pontig jutott.

A Sopron Basket tehát elszenvedte első vereségét az Euroliga 2021-22-es szezonjában, a török Fenerbahce a mi szempontunkból a lehető legrosszabb pillanatban állt össze egy tökéletes gyilkológépezetté. A sebek nyalogatására sok idő nincs, mert hat nap múlva az orosz Dinamo Kurszk ellen jön a folytatás az európai elitsorozatban.

Női kosárlabda Euroliga, B-csoport, negyedik forduló: Fenerbahce (török) - Sopron Basket 73-47 (22-11, 12-7, 19-15, 20-14).

A Fener legjobb dobói: McBride 28, Jagupova 17.
A Sopron legjobb dobói: Brooks, Williams 12-12.