Társoldalunk:

Juan Carlos Pastor: Legalább három-négyszer kellett megnyernünk ezt a meccset

2021.10.27. 20:57

A Pick Szeged hazai pályán 31-28-ra legyőzte az Aalborg csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szerda esti mérkőzésén. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

"Csodálatos este volt ez minden szegedi szurkoló számára, a mai nap kb. három-négy alkalommal is meg kellett nyernünk a mérkőzést. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, de a kiállítások megnehezítették a dolgainkat. Folyamatosan kipattanók voltak, ezért koncentrálnunk kellett végig. A csapat igazi karaktere minden szorosabb állásnál előjött. Fontos győzelmet arattunk, ez az idei BL-mezőny nagyon erős, minden sikerért nagyon meg kell küzdeni" - mondta Juan Carlos Pastor, a Tisza-partiak vezetőedzője, aki elárulta, hogy a most következő válogatott szünet nem igazán jön jól a lendületbe kerülő csapata számára.

Juan Carlos Pastor elégedetten értékelte a látottakatFotó: Polyák Attila - Origo

"Amikor véget ér a válogatott szünet, két-három naponta pályára kell lépnünk. Köszönöm a szurkolóknak, akik ma is rendkívül kitettek magukért, gólokban lehet mérni a segítségüket" - mondta a spanyol szakember.

"Ilyen csapatmunkával, ilyen 60 perces küzdelemmel és ebben az atmoszférában lehet megnyerni a meccset. Én lettem a meccs embere, de a csapatból bárki más megkaphatta volna ezt a díjat" - értékelte a mérkőzést Mikler Roland, a hazaiak kapusa.

Stefan Madsen, az Aalborg vezetőedzője így látta a rangadót:
"Gratulálok a Szegednek a győzelemhez. Mindig különleges élmény ebben a történelmi jelentőségű arénában játszani egy ilyen erős ellenféllel szemben. A csapatom néhány sérülttel a sorai között utazott el a mai meccsre, velünk szemben a Szeged sikerre éhes volt, de az első félidőben még tudtuk tartani a lépést. Mikler Roland elképesztően védett, a végén megpróbáltuk a hét a hat elleni játékot, de ma ez sem segített."

"Ma a Szeged volt a jobb csapat, egy nagyon szuper arénában játszottunk, ahol szerintem még egyszer sem tudtunk nyerni. Remélem, hogy az új arénába is el tudok majd jutni. A második félidőben nyomás alá tudtuk tenni a Szegedet, de nagyon nem könnyű itt nyerni, sok nagy csapat megszenedett már itt. Nagy szerepe volt ebben Mikler Rolandnak, aki óriási bravúrokat mutatott be"- mondta Henrik Möllgaard, a vendégek balátlövője és védője.