Vágólapra másolva!
Szerződést hosszabbított a bajnoki címvédő Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Elek Gábor, valamint hét játékosa.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a

német Alicia Stolle és Emily Bölk, a világbajnok holland Angela Malestein, valamint Bíró Blanka, Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Kovács Anett, illetve Elek Gábor új megállapodása egyaránt 2024-ig szól.

"A Ferencváros és a menedzsment számára fontos visszajelzés, hogy ilyen sok játékossal és a vezetőedzővel is meg tudtuk hosszabbítani a szerződést" - mondta Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója. Hozzátette, fontosnak tartják a szakosztály stabil működését, illetve a játékoskeretben, az öltözőben és a szakmai stábban is fontos szempont az állandóság.

Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke kiemelte, a háttérben folynak még további tárgyalások, Elek Gábor pedig közölte, hogy

beálló poszton biztosan erősíteniük kell majd, ugyanis a német Julia Behnke az idény végén távozik, mert honvágya van.

Elek Gábor, a Fradi edzője is hosszabbított Forrás: EHF CL/Facebook

"Köszönöm a játékosoknak, hogy bíznak bennünk, és köszönöm a vezetőknek, hogy úgy gondolták, közösen folytassuk tovább" - nyilatkozta Elek. Hangsúlyozta, nagyon nagy álmuk, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe.

"Ehhez további lépéseket kell tennünk, de azt gondolom, egy kicsit közelítünk felé" - fűzte hozzá.

Nyíri Zoltán idézte Kubatov Gábor klubelnököt, aki hétfőn azt nyilatkozta,

néhány éven belül BL-t kell nyernie a csapatnak.

magasabbra kell emelnünk a lehetőségeket, és ezt meg is fogjuk tenni" - fogalmazott.

Az FTC a Bajnokok Ligája csoportkörében négy győzelemmel és két döntetlennel vezeti az A csoportot, az NB I-ben pedig hét sikerrel a második helyen áll.