Vágólapra másolva!
Az MTK Budapest 34-29-es vereséget szenvedett a Herning-Ikast otthonában a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének szombati visszavágóján, amivel eldőlt, hogy a magyar csapat nem jutott be a csoportkörbe.

A kék fehérek az első félidőben még jól tartották magukat és 12-12-es döntetlennel vonulhattak az öltözőbe, azonban a második félidőben már kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség.

A mezőny legeredményesebb játékosa a mieink 21 éves irányítója, Pál Tamara lett, aki hatszor talált a kapuba.

Mivel Golovin Vlagyimir együttese egy héttel ezelőtt, hazai pályán hétgólos vereséget szenvedett, ezért összesítésben simán, 68-56-ra maradt alul dán riválisával szemben.