Ezek a fiatal magyar kézilabdázók ott lehetnek a világ legjobb nyolc csapata között

LUKÁCS Viktória; KISS Nikolett
Tokió, 2021. augusztus 4. Lukács Viktória (b), Kiss Nikoletta (k) és a norvég Veronica Kristiansen a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női kézilabda-bajnokságának negyeddöntőjében játszott Magyarország – Norvégia mérkőzésen a Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban 2021. augusztus 4-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A női kézilabda-válogatott december 2-án kezdi meg szereplését a Spanyolországban megrendezésre kerülő világbajnokságon. A csapat esélyeivel kapcsolatban az Origo a nemzeti csapat történetének három korábbi ikonikus szövetségi kapitányát, Mocsai Lajost, Németh Andrást és Hajdu Jánost kérdezte, akik kérdésünkre azt is elárulták, hogy mindannyiuk számára igencsak izgalmasan telnek a hétköznapjaik.

HAJDU JÁNOS

Hogy van? Hogyan telnek a hétköznapjai?
Rendben vagyok, köszönöm szépen.

Remek a hangulat, és az aktív edzői munkán kívül mindenben részt veszek az egyesületnél. Adminisztrációs, szakmai feladatokkal foglalkozom, oktatófilmeket, videókat gyártunk, előadásokat tartok, a felsőfokú intézetekkel való kapcsolattartásban, szakdolgozatok bírálatában is szerepet vállalok, edzőket mentorálok, néhány játékosnak pedig egyéni képzéseket is tartok. Szóval nem unatkozom.

Hajdu János szerint jó döntés született, amikor Golovin Vlagyimirt nevezték ki a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának Forrás: MTI/Földi Imre

Hogyan látja a magyar válogatott esélyeit a most kezdődő női kézilabda-világbajnokságon?
Az igazat megvallva elfogult vagyok a csapattal szemben, hiszen nagyon sok játékos a válogatottban nálam volt ifjúsági és junior válogatott, de vannak korábbi NEKA-s játékosok is a csapatban. Szóval nem tudom kizárni az érzelmeim, amikor a válogatott esélyeit latolgatom.

Háfra Noémi, Bíró Blanka, Klujber Katrin és Vámos Petra mind-mind irtó tehetséges emberek, az a kérdés, hogy együtt, a nemzetközi mezőnyben hogyan boldogulnak.

Erőssége lehet a válogatottnak a fiatalság okozta a felszabadult – jó értelembe vett – lezserség, a kapusaink kiválóak, nemzetközi szinten mérhető klasszisaink vannak ezen a poszton. A mezőnyjátékosok is jók, de ők még fiatalabbak. Szinte mindenki fiatal ebben a csapatban, így egy rohanó, gátlások nélküli csapat kellemes meglepetést okozhat és a nyolc közé juthat. Az is viszonylag jó dolog, hogy Golovin Vlagyimir már 25-30 éve itt van Magyarországon, így a szememben egy tiszteletbeli magyar, akire magyar edzőként tekintek. Örülök, hogy nem külföldi edzőt hoztak a válogatott mellé, ez pozitív dolog a számomra. Együtt dolgozott velük a juniorválogatottban és az MTK-ban. Fontos látni, hogy ez a világbajnokság egy folyamatnak a része lesz, nem pedig egy új edző útkeresése.

MOCSAI LAJOS

Hogy van? Hogyan telnek a hétköznapjai?
Köszönöm kérdését, éppen egy őszi csípőprotézis-operáción vagyok túl, ami jól sikerült, egyre erősebb vagyok.

Jelentős változást hozott az életembe, hogy a nyártól immáron a Testnevelési Egyetem kuratóriumi elnökeként tevékenykedhetek.

Az elmúlt hét évben a rektori pozíció heti 50-60 órás elfoglaltsággal járt, aminek a fele főként adminisztratív feladatokkal járt együtt. Most, hogy elnök lettem, teljes felelősséget vállalok az egyetem fejlesztésére. Inkább a stratégiai döntések előkészítése, az egyetem biztonságos működésének a finanszírozása tartozik a feladataim közé. Ezt három cél köré építettük fel: Az első a tantestület minőségi fejlesztése, valamint a meglévő képességek kibontása. A második az az új struktúra, amiben többek között a sportgazdaság, és a sportegészségtan is kiemelt szerepet kap. A harmadik cél pedig maga a hallgatók minőségi oktatásának megteremtése és javítása a feltételrendszerünknek megfelelően.

Mocsai Lajos összesen 18 éven át volt szövetségi kapitány, jelenleg a Testnevelési Egyetem kuratóriumi elnöke Forrás: AFP/Javier Soriano

Hogyan látja a magyar válogatott esélyeit a most kezdődő női kézilabda-világbajnokságon?
Azt gondolom, hogy a csapat elég homogénnek tűik. Több éve közel hasonló felállásban játszanak, ez nemcsak a válogatottra, de klubszinten is igaz. Golovin Vlagyimir személyében van egy új impulzus, aki az elmúlt években már várományosa volt a szövetségi kapitányi pozíciónak. Szövetségi kapitánynak lenni egy nagyon magas rangú megtiszteltetést jelent, jómagam 18 évig voltam a válogatott élén, így tudom, hogy mennyire különleges pozíció is ez valójában. Jól ismerem őt, a szakedzői diplomát nálam szerezte a TE-n. Kiváló hallgató volt, nagy edzői fantáziával bírt és kiemelkedő rendszerelméleti gondolkodás volt megfigyelhető nála.

A 32 csapatosra való bővítés miatt ez egy nagyon nagy létszámú világbajnokság lesz és a lebonyolítás is újnak mondható. Az izgalmak a ki-ki mérkőzésekre maradnak majd, egyelőre nem is lehet megjósolni, melyik csapatok kerülhetnek velünk egy ágra.

Nagyon fontos, hogy most van egy olyan konkrét cél kitűzve, ami rendkívül motiváló lesz mindenki számára.

Elhibázottnak tartottam az elmúlt időszakban, hogy a csapataink nem kaptak célkitűzést. Ez nem volt jó, mert a teljesítményt jelentősen negatívan befolyásolja. Így, hogy lesz motiváció, a nyolcba kerülés abszolút reális.

A két felkészülési meccs is jó választásnak tűnik a számomra – alapelvem, hogy a világ legerősebb csapataival kell végrehajtani az utolsó simításokat.

(Az interjút még a november 26-i, franciák elleni első meccs előtt vettük fel - a szerk.) Más kérdés, hogy a plusz távollétet jelentősen megnyújtva azért tud kockázatokkal járni, ezt mindig a szövetségi kapitánynak kell eldönteni, hogy hazai vagy külföldi helyszín mellett dönt. 1986-ban a férfi válogatott kapitányaként azt választottam, hogy játsszunk két kinti meccset. Ez akkor pozitív hozadékot adott, hiszen döntőt tudtunk játszani.

Az első ellenfeleink nehézségi szintje szintén lehetőséget ad a folyamatos építkezésre.

Jó érzésekkel „engedem el" a csapatot a világbajnokságra.

Németh András is bízik egy jó eredményben a női válogatott világbajnoki szereplése kapcsán Fotó: Polyak Attila - Origo

NÉMETH ANDRÁS

Hogy van? Hogyan telnek a hétköznapjai?
Köszönöm szépen, nagyon jól telnek a hétköznapjaim. Továbbra is a Váci NKSE szakmai igazgatójaként, illetve Dunakanyar Kézilabda Akadémiánál dolgozom napi szinten. Szívesen csinálom, örülök, hogy fiatalokkal dolgozhatok. A váci felnőttcsapattal bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, ahol nagyon erős csoportba kerültünk. Az a célunk, hogy fiatal játékosaink a lehető legtöbbet fejlődjenek, ehhez tökéletesen meg is felel.

Hogyan látja a magyar válogatott esélyeit a most kezdődő női kézilabda-világbajnokságon?
Már a kézilabdának ennek a részében nem vagyok benne annyira mélyen, de amit kitűztek maguk elé célt, a nyolc közé jutást, az egy jó teljesítménnyel megoldható.

Fiatal csapatunk van, ezért a nemzetközi mezőny még mindig nem ismeri annyira a játékosainkat. De azért vannak kialakult páros, hármas kapcsolatok, amik eredményre vezethetnek a mérkőzéseken.

Jó ötletnek tartom, hogy egy csapatra, a Ferencvárosra épül a válogatott, mert a mai világban már kevés az idő a felkészülésre egy-egy világesemény előtt. A kulcsembereknek Bíró Blankát és Zácsik Szandrát tartom.